Az embernek különböző életkorban különböző életfeladatai lehetnek. A lényeg, hogy ezeket felismerje és megkeresse.
Példa rá a komáromi Sebők Éva, aki nemrégiben Tiffany-lámpa-kiállítást kivitelezett.
– Férjeddel a fővárosból kerültetek a Csallóközbe.
– A gyerekek megszületése előtt Pozsonyban laktunk. A férjem az onkológiai intézetben dolgozott radiológusként, én pedig a Madách Könyvkiadónál igyekeztem hasznossá tenni magam. Mindketten pozsonyi születésűek vagyunk. A lakást lassan kinőttük, de hiába igényeltünk nagyobbat, mindig elutasítottak bennünket. Így amikor a férjemnek felajánlottak Marcelházán egy háziorvosi állást – melyhez lakás is járt –, hátat fordítottunk a fővárosnak.
– Sokáig élted a főállású családanyák életét. Aztán negyvenévesen volt bátorságod visszaülni az iskolapadba.
– Mindig is úgy gondoltam, hogy a nő élete az anyasággal teljesedik ki. Számomra magától értetődő volt, hogy itthon maradok a gyerekekkel. Nem éreztem soha, hogy a főállású anyaként eltöltött éveket elfecsérlem, hiszen a gyerekeimnek így több időt és figyelmet tudtam szentelni. De a gyerekek egyszer felnőnek. Mikor már mindketten egyetemre jártak, fel kellett tennem a kérdést: hogyan tovább? Mivel hívő ember vagyok, megérett bennem az elhatározás, hogy hittudománnyal szeretnék foglalkozni.
Jelentkeztem hát a budapesti Pázmány Péter Hittudomány Egyetem katechetika szakára. A kemény munka végül is meghozta gyümölcsét, és sikeresen lediplomáztam.
– Mikor kezdtél el a Tiffany-technikával foglalkozni, és honnan jött az ötlet?
– Neveltetésemből adódóan mindig is nyitott voltam a művészetek iránt. Majdnem húsz évig énekeltem a komáromi Concordia Vegyeskarban, és épp ott, az egyik próbán kérdezte meg az egyik kedves ismerősöm: nem lenne-e kedvem eljárni vele Győrbe üveglámpa-készítő tanfolyamra? Az alapokat itt sajátítottam el. Budapesten aztán sikerült beszereznem a szakirodalmat, valamint a gépeket, műhelyfelszerelést.
– A hobbitól eljutottál az önálló kiállításig…
– Több mint két évig tartott az út. Rengeteg időt töltök tervezéssel. Farkas Veronika művészettörténész, a komáromi Limes Galéria vezetője adott lehetőséget egy önálló kiállításra. Azóta egyre több felkérés érkezik hozzám. A következő kiállítást egy év múlva tervezem, annál is inkább, mert a jelenlegi tárlat darabjai már elkeltek.
– Kiállításra vagy megrendelésre dolgozol szívesebben?
– Kiállításra szívesebben készítek munkákat. A megrendelők ragaszkodnak az elképzeléseikhez, melyeket egyrészt nehezebb kivitelezni, másrészt ezek jócskán gátat szabnak alkotói fantáziámnak.
– Honnan merítesz ihletet?
– A festészet mindig is közel állt hozzám. Szívesen szemlélem Paul Klee, Mucha és Gaudi munkáit. A rájuk jellemző színvilág, ha nem is tudatosan, de visszaköszön egy-egy munkámról. Tudjuk például, hogy Gaudí korszakos építész volt, de azt már kevésbé, hogy emellett csodálatos mozaikokat is készített...
– A lámpatalpakat is magad tervezed?
– Vannak kész terveim, ám sajnos képtelen vagyok ügyes kezű kovácsmestert találni. Ebből kifolyólag kész lámpatalpak beszerzésére kényszerülök, csak a kínálat egyhangú. Különben a Tiffany-lámpáknál az egyik legfontosabb kellék a kaptafa: a lámpaernyő formáját ezen alakítjuk ki. Szerencsére találtam egy céget, ahol egyedi megrendelésre legyártottak nekem párat, valamint egy idős asztalosmester fából készített több darabot. Így lámpáim nem csupán minta szerint különböznek, de változatos a formájuk is.
– Ha jól tudom, nem csupán lámpákkal foglalkozol, a szövés is „megkísértett”…
– Először csupán kíváncsiságból kezdtem el foglalkozni szövéssel, majd egyre inkább magával ragadott. Sikerült beszereznem egy csodálatosan szép, működőképes gömöri szátyvát, és éveken keresztül ezen dolgoztam. Sokat köszönhetek a kolozsvári egyetemen néprajzot oktató Szentimrei Juditnak, valamint az etyeki Csókos Varga Györgyi iparművésznek, akiktől sok segítséget kaptam. Sajnos, a szövéshez egy ember nem elég, ezért amíg élt az édesanyám, ő segített, mert a guzsaly felvetése nehéz feladat.
– Mik a jövőbeli terveid?
– Egyre jobban foglalkoztat a vitrázskészítés. Szeretném azt is elsajátítani, hiszen mára már tudom, hogy a színes üvegek világa az én világom, ez áll hozzám a legközelebb.
