Ha mindez csak felszínes lenne, ha kizárólag a precízen megvilágított szőnyegről, mások megítéléséről és a sekélyes magamutogatásról szólna, akkor nem hullámzana a mellkasom, nem ülnék itt szájtátva, és nem csillogna úgy a szemem, mint ahogyan most teszi – gondoltam magamban a Magyar Divat & Design Ügynökség által megszervezett Budapest Central European Fashion Week (BCEFW) utolsó napján, amikor is megfigyelhettem, hogyan vonulnak végig a kifutón a ruháknak álcázott műalkotások.
Közép-Európa egyik legkiemelkedőbb divateseményén egyik ámulatomból estem a másikba, a bemutatók ugyanis egy olyan kontrasztokkal teli utazáson vezettek végig, amely megállás nélkül szórta a váratlan fordulatokat és az óhajtott meglepetéseket.
Kora délután az ezüstös hátteret VIKTORIAVARGA hihetetlen színkavalkádja változtatta át mediterrán partvidékké. Burjánzott a narancssárga, a lila, a türkiz és a rózsaszín, gabalyodott a selyem és az organza. A Las Palmas kollekció maga volt a kézzel festett elegancia, a kisugárzást erősítő játékosság és az ösztönző merészség. A Gran Canaria fővárosáról elnevezett kollekció magában foglalta azt a pezsgést és lüktető életérzést, amiért olyannyira vonzó a spanyol szigetvilág.
A nemzetköziség és a kultúrák keveredése teljes mértékben egyértelmű egy ekkora volumenű eseményen, ennek hiánya pedig a zárónapon sem érződött – a magyarországi tervezők mellett ugyanis az ukrán Gasanova márka is felvonultatta ambivalens összeállításait. Elvira Gasanova tervező a nőiesség két végletét ragadta meg: a gyengédséget és az erőt. A finoman libbenő átlátszó rétegeket és az alakot kihangsúlyozó fodrozásokat bőrrel, derekat átfogó masszív övekkel és kristályos betétekkel kombinálta, hogy nyomatékosítsa a női lét komplexitását.
A szomszédból egyből vissza is tértünk a magyar valóságba: Tomcsányi Dóri tervező márkája, a TOMCSANYI a magyar kártya összetéveszthetetlen mintáit vette alapul kollekciója kialakításához. Ezekből olyan absztrakt mintázatokat hozott létre, amelyek mindannyiunk gyermekkorát, a bohókás egyszerűséget idézik, mégis egy teljesen új perspektívából közelítik meg a megszokott szín- és formavilágot.
Divatutazásunk következő megállójánál a kísérletezésé, a különböző érzékszervekre való ráhatásé és a kiegészítőké volt a főszerep.
A VIRAG KERENYI márka az extravaganciára, a látvány és a hangok egyvelegére helyezte a hangsúlyt.
A bőr, a szegecsek és a kristályok találkozásának robaja töltötte meg a kifutót, míg harsányan ötvöződött a kígyóbőr és a neon.
A színskála különböző árnyalatai a Ferencz Borbála tervező nevét viselő BORBALA márka legújabb ruhadarabjain is erősen megjelentek, bár főként a sziluettek kialakítása és a szokatlannak mondható anyagfeldolgozás adta a bemutató egyediségét. Az újrafelhasználás jegyében a különböző típusú textiltermékek összeollózásának eredménye és a foltmozaikok különlegessége lengte be a termet a szó szoros értelmében.
A ruhák összeforrtak a modellek lépteivel és kisugárzásával, s mindezt még a kifejezéstelen arc sem volt képes elnyomni. Az alkotások a belső világ szemléltetésének összetéveszthetetlen eszközeivé váltak, a rendszertelenség és a kiszámíthatatlanság varázsát illusztrálták.
Ha a kifinomultság és a fényűzés szerelemgyerekét keresnénk, akkor azt a MERO divatmárka legújabb darabjai tárják a szemünk elé. Merő Péter tervező ruhái a lenyűgöző női elegancia szinteződését, időtállóságát és rejtelmességét ünneplik minden egyes öltésükkel. A kollekció valamennyi műve bámulatos, a legemlékezetesebb mégis a legutolsóként feltűnő Szerelemruha volt, amely egészen pontosan olyan szenvedélyes és elragadó volt, mint amilyennek a neve alapján elképzeljük.
A vasárnap estét KATTI ZOÓB ikonikus szabásmintái, textúrái és színkombinációi zárták. Az összeállítások a harmóniát próbálták meglelni az ellentétekből álló anyagvilágban, hiszen a szőnyegen végigsétáltak a feledhetetlen klasszikusok és azok modern újragondolásai is.
Ha mindez csak felszínes lenne, ha kizárólag a precízen megvilágított szőnyegről, mások megítéléséről és a sekélyes magamutogatásról szólna, akkor nem hullámzana a mellkasom, nem ülnék itt szájtátva, és nem csillogna úgy a szemem, mint ahogyan most teszi – gondolom magamban azután is, hogy századjára nézem végig és idézem fel a ruháknak álcázott műalkotásokat.
