Magyar vagyok! Mit jelent ez manapság? Vagy csak annyit, hogy ilyen nyelven beszélünk – még ki tudja meddig? A történelem az én generációm számára mintha Ferenc Józsefnél befejeződött volna. Mit kell tudnia annak, aki magyarnak tartja magát? Kinek higgyünk? Melyik irány a mérvadó. Sorozatunk a tájékozódásban segít.
Beszélgetés Öllős László politológussal, a somorjai Fórum Intézet elnökével.
– Hogyan látja, mi jellemzi ma leginkább a szlovák– magyar viszonyt?
– A felmérések azt mutatják, hogy bizony nagyon-nagyon sok az előítélet. A szlovákiai magyar kisebbség létét a többségi nemzet tagjai közül sokan a mai napig egyfajta veszélyforrásként kezelik. Nálunk a régi kommunista pártelit úgy nőtt fel, hogy azt tanulta: a történelem egy nagy harc – az osztályok harca –, és saját, egyéni karrierjét a pártbürokrácián belül is e szerint építgette. Ebből kifolyólag nálunk még mindig az a sikeres politikus, aki mindenkiben ellenséget lát. Hiába példálózunk mi Svájccal vagy más országokkal, amelyek megoldották a kisebbségi kérdést, nálunk még mindig a régi gondolkodásmód dominál. Másrészt mivel sok szlovák politikus nem tudja elképzelni magáról, hogy fordított helyzetben nem bomlasztaná fel az államot – így a magyarságról sem. Pedig a nyugat-európai demokráciák stabilitása a megegyezéses, bizalomelvű politikán nyugszik. Gondoljunk bele: Nagy-Britanniának nincs szüksége írott alkotmányra, mert alkotmánybíróság nélkül is betartják még az íratlant is, és minden kényszer nélkül autonóm jogokat adtak a skótoknak, a walesieknek.
– A szlovák történészek, ha csak tehetik, kerülik Trianon kérdését, míg bennünket, magyarokat ez még mindig foglalkoztat.
– Igen. S mindaddig, amíg a következmények nem lesznek megoldva, örök fájó pont lesz, hiszen a magyarság ekkor került hátrányos helyzetbe. A trianoni döntés következménye, hogy ki lettünk téve az asszimilációnak, sőt időről időre az elűzetésnek is (Beneš-dekrétumok). Viszont foglalkozni kellene azzal is, hogy mindez kinek és minek köszönhető. Elvégre őseink rossz politikai döntései vonták mindezt maguk után! A történelemben soha nem lehet túllépni megoldatlan dolgokon. Egy darabig el lehet őket csendesíteni, de mindig eljön az az idő, amikor ismételten felszínre törnek. A mai generációk egyik nemzet körében sem felelősek morálisan azért, amit elődeik tettek, de tetteik megítéléséért már felelősek vagyunk.
– Mennyiben érintette a szlovákiai magyarságot a közelmúltban lezajlott, Beneš és Hlinka körüli kultúrvita?
– A sorba beletartozik a csernovai sortűz körüli vita is. Közben pedig még Vladimír Clementisnek, a sztálinista politikusnak is felavatták az emléktábláját a külügyminisztérium épületében. Azért nagyon fontos eseménysor ez, mert ez volt az első olyan jelentős szlovák vitasor, melyet elindítója – a szlovák kormány – elveszített. Ráadásul nem az ellenzékkel szemben veszítette el, hiszen az opportunista módon hallgatott, hanem az ország nyilvánosságával szemben.
Meglepetésükre nem várt ellenállásba ütköztek. Váratlan erővel szólaltak fel a sajtó képviselői, értelmiségiek, jelentős személyiségek. S a legnagyobb kormánypárt – saját népszerűsége fenntartása érdekében – kénytelen volt visszavonulni. Ezt a vitát a közvélemény döntötte el, ami hosszú távon optimizmusra ad okot.
– Mi volt az oka a kettős állampolgárságról szóló szavazás kudarcának, és hogyan hatott a szlovákiai magyarságra?
– A felvidéki magyarságra már magának a kampánynak is nagyon rossz hatása volt. A kettős állampolgárság hatalmi kérdés volt Magyarországon. Ki is szivárgott az információ: az ellenzék célja, hogy miután a határon túli magyarság állampolgárságot, majd választójogot kap, megszerezzék a szavazatait. Szerintem ilyen kérdésben csupán akkor szabad dönteni, ha alkotmányos egyetértés van. A kisebbségi magyarokat nem volna szabad magyarországi hatalmi harcokhoz felhasználni. Miután nyilvánvalóvá vált a szavazás végeredménye, a szlovákiai magyarság nagy része úgy élte meg: az anyaországbeliek nem kívánnak minket egyenrangú félként tekinteni, annak ellenére, hogy nem mi idéztük elő kisebbségi helyzetünket. Ugyanakkor a kettős állampolgárság a minket érintő aktuális problémákat – például a nyelvhasználati kérdést, a kulturális önkormányzatot, regionális gondjainkat – nem oldotta volna meg.
– Szlovákia tíz évvel ezelőtt még komoly gazdasági problémákkal küzdött, nagy volt a munkanélküliségi ráta. Az akkori eredményei alapján rendkívül kevés volt az esélye az EU-ba való bekerülésre. Majd pár éven belül a régió egyik legjobban fejlődő államává váltunk. Mennyire stabil a mostani helyzet?
– Ha röviden kellene válaszolnom, azt mondanám: amíg tönkre nem teszik. A magyarországi Bokros-csomag által elért gazdasági javulás is csupán addig volt érezhető, amíg eredményeit el nem herdálták. A jelenlegi szlovák kormány egyelőre vigyáz a fő mutatókra, tehát attól nem kell tartanunk, hogy felélték volna az eddigi gazdasági növekedés hozadékát. Ugyanakkor ez egy viszonylagos állapot a kis Szlovákiában, de a környezetét adó EU-ban már nincsen ilyen gazdasági dinamizmus. Ha az uniós reform nem lesz sikeres, akkor hosszabb távon mi sem leszünk képesek csodát csinálni.
– Jellemző ez a fejlődés a magyarlakta régiókra is?
– Ha ezek a területek nem is az országos mértékkel megegyezően fejlődnek, de javulás mindenképpen érzékelhető. Főleg az elmúlt kormányzati időszak alatt indult meg a fejlődésük. Különbségek persze vannak, hiszen a Csallóköz vagy a közép-szlovákiai régiók fejlettségi foka között óriási a különbség.
– Miben változott leginkább a kisebbség helyzete azáltal, hogy az EU tagállamává váltunk?
– A legtöbb változás nem csupán minket, de az ország valamennyi polgárát egyaránt érinti. Az egyik legfontosabb, hogy megszűntek a vámhatárok, sőt Magyarország felé most már gyakorlatilag megszűnt mindennemű határ. A vámhatárok eltörlésével áru, beruházások és munkaerő kezdett el áramlani az országok között, az egész schengeni övezetben. Van, ahol mindez meglepő kulturális eredményeket hozott. Például abból a megfontolásból, hogy a „szomszédaikkal” könnyebben tudjanak kommunikálni, több határ menti német településen cseh nyelvet is oktatnak délutánonként kicsiknek és nagyoknak. Egyébként a monarchia idején még teljesen természetes volt, hogy a szomszéd nyelvét ismerni kell, és most ismét visszajöhet. Ha persze letisztítjuk róla az utóbbi két évszázad nacionalista hordalékát.
– Nyitottabbakká váltunk kulturális téren?
– Ebben nem vagyok egészen biztos. Nálunk még mindig élnek a gerjesztett nemzeti félelmek, ezért aztán mindkét oldalról egyfajta nemzeti elzárkózás figyelhető meg. Elég megkérdezni egy átlagos szlovákiai magyartól, hány szlovák regényt olvasott el. Amikor pedig a Fórum Intézet először szerette volna szlovák nyelven is megjelentetni folyóiratát, kiderült, hogy a Szlovák Kulturális Minisztériumban nincsen pályázati lehetőség magyar kisebbségi tudományos kiadvány szlovákra fordítására.
– Mennyire figyelnek oda az EU szakemberei a szlovákiai magyarok helyzetére?
– Az EU mindenképpen fékező hatással bír Szlovákiára. Az unió jogrendje azonban nem nyújt elegendő teret a kisebbségi jogok érvényesítésére.
Az Európa Tanács jogrendje már jobb, és az Európa Tanácsból rendszeresen járnak is monitorozni hazánkba. Ennek ellenére a kormány folyamatosan megsérti a kezdetben beígért status quót, és egyre inkább csökkenti jogainkat, anyagi támogatásunkat.
A csernovai sortűz
A csernovai tragédia néven elhíresült csendőrsortűz 1907. október 27-én dördült el a felvidéki Csernovában, 15 halálos áldozatot szedve és többeket megsebesítve az Andrej Hlinka mellett tüntető helyi szlovákok közül. Az 1900-as években Csernova lakói Andrej Hlinkának, a falu szülöttének biztatására belefogtak egy új katolikus templom építésébe. A község lakói ragaszkodtak hozzá, hogy ő legyen a templom plébánosa, Párvy püspök azonban másként rendelkezett, mert Hlinkát papi teendőitől kánonilag eltiltották, s magyarság elleni izgatásért éppen a szegedi Csillagbörtön foglya volt.
A faluban ezért tüntetés robbant ki, mely során a csendőrség négyszer a tömegbe lőtt. A tragédiának 15 halálos áldozata volt, 10 fő súlyosan, 60 fő könnyebben megsérült. 40 lakost ítéltek börtön- és pénzbüntetésre. Az eseményre a temetőben emlékmű, a színhelyen pedig emléktábla emlékeztet. A mai szlovák politika ezt az eseményt sűrűn felhasználja a magyarok elleni uszításra, miközben tisztázott tény, hogy ugyan magyar utasításra, de liptói szlovák csendőrök lőttek a tömegbe.
