Főállású feleségnek lenni nem könnyű dolog, még ha mi, nem főállásúak néha így is hisszük. Napjainkban született feleségre egyre kevesebb példa akad ugyan, nem úgy, mint még a régi világban, ahol a gyakori három-négy gyermek mellett joggal választották a nők az otthon maradós létformát.
A született feleség státusz mostanság vagy a társadalmi elit hölgyeinek kiváltsága, vagy a női élet rövidebb epizódjait jelenti. De lássuk csak!
Pivoda Katalin (35), Őrsújfalu
Katalin tökéletes „született feleség”: ahogy a nagykönyvben meg van írva. Lassan tizedik éve van otthon gyermekeivel, a tízéves Leventével, az ötéves Rékával és a másfél éves Szabolccsal. Ahogy mifelénk (csúnyán) mondani szokás: nem dolgozik. „Csak” főz, mos, vasal, takarít – és persze neveli a gyerekeket. És mindebbe nem fásult bele, sőt, vidáman éli életét.
Pivoda Katalin (35), Őrsújfalu: Ha gyerekeim ragyogó szemébe nézek, minden bánatom messze száll.
– Hogyan csinálom? Egyszerű! – mondja mosolyogva. – Imádom a gyerekeimet, és általában a gyerekeket. Eredeti hivatásom óvónő, lány koromban pedig cserkészvezető voltam. Ha gyerekeim ragyogó szemébe nézek, minden bánatom messze száll. Talán ezért nem fárasztó számomra a háztartás. Pontosabban: néha lemerülök, de ennyi. Reggelente fél hatkor kelek, és bizony, iparkodnom kell, hogy mindennel időben végezzek! Reggel hétig – ekkor ébred a kisebbik „mókus” – óvodába, iskolába kell bocsátani a nagyobbakat. A férjemmel együtt készítjük el a tízórait és a reggelit. Negyed hétkor elindulnak, én pedig nekiállok a vasalásnak. (Mindennap kétszer mosok – három gyerek, az három gyerek…)
– Mire Szabolcs felébred, már ki is vasaltam. Ettől kezdve „szabolcsozom”: csak vele foglalkozom. Játszunk, sétálunk, ebédelünk. Délután szerencsére három órát alszik, és ez az idő szűkösen elég arra, hogy megfőzzem a másnapi ebédet (mindenki ebédel itthon is), hogy elmosogassak, hogy kiteregessem a ruhákat, és hogy kitakarítsam a kétszintes családi házunkat. A kicsi miatt mindennap fel kell porszívózni és törölni a padlót. Ha nyár van, a ház környékét is én tartom rendben. Mire mindennel végzek, már fél négy van: jönnek haza a többiek. Alig várom őket!
– Mindenki elmeséli, mi történt vele az iskolában, óvodában, és én is elmondom a napi „szabolcsos” újdonságokat. És innentől kezdve ismét a gyerekeké vagyok: leckét írunk, játszunk, vagy kint ejtőzünk a szabadban. A környéken sok anyuka lakik. Míg a gyerekek játszanak, mi beszélgetünk. Nemritkán az is előfordul, hogy én vigyázok az ő gyerekeikre is, néha hat-hét gyerek szaladgál az udvarunkon. Köztük játszom én is, és töröm a fejem, milyen új játékot találjak ki. A férjem is kiveszi részét a család ellátásából: ő hordja-viszi a gyerekeket a különféle körökre, amelyekből egyre több van.
Gyakran bevásárol, és a háztartásba is besegít. Mindenben megegyezünk, mottónk: mindent a gyerekekért! Évente egyszer kirándulunk, általában valamelyik tengerpartra. Ez persze nem elég a feltöltődésre. A gyerekek mérhetetlen szeretetenergiákat adnak. Amit adok, azt kapom vissza.
Kovács Valéria (50), Komárom
Háztartásbeli – eredeti szakmája szerint szőlész-borász. Fiai: István 29, Tamás 28, Dénes 27.
– Született feleség? Szerintem az, hogy egy nőből milyen feleség lesz, a neveltetésétől függ. Megváltozott a világ. A mai nők, még ha akarnák is, sem engedhetik meg maguknak, hogy otthon maradjanak, és egyfajta békebeli hátországot biztosítsanak családjuknak, mint tette annak idején az én édesanyám. Pedig neki sem volt könnyű, hiszen édesapám halála után nem csupán hét gyermekről kellett gondoskodnia, de a nyakába szakadt a gazdaság is. Mégsem panaszkodott soha. Igazi tyúkanyóként látta el a feladatát, és tanított minket, lányokat a háztartásvezetés fortélyaira.
Kovács Valéria (50), Komárom: A bevásárlás, piacra járás, sütés-főzés kitölti az életemet: nincs hiányérzetem.
– Így aztán mikor férjhez mentem, és nagykaposi menyecske lett belőlem, azonnal feltaláltam magam a konyhában. Aztán szépen sorban megszülettek a fiaim. Még azokban az években is, mikor munkába jártam, mindennap meleg vacsora került az asztalra. Sajnos, aztán egyre romlott a helyzet: hol a fiaim, hol pedig a férjem kilincselt munka után, így végül búcsút mondtunk Nagykaposnak, és a Csallóközbe költöztünk. Azóta főállású családanya vagyok, és végre megtaláltam magam! A bevásárlás, piacra járás, sütés-főzés kitölti az életemet: nincs hiányérzetem.
– De miért lenne, mikor rengeteg dicséretet kapok, és hordónyi szeretetet? Amikor együtt a család, és a három fiam, kismenyem, férjem körülüli az asztalt, bizony néha öt-hatfélét is feltálalok (köztük az elmaradhatatlan csülköt pékné módra). Ha pedig késő este toppan be valamelyikük, én éjfélkor is nekifogok húst kisütni. És mialatt készül a friss vacsora, beszélgetünk. Napközben pedig, amikor egyedül vagyok, kipróbálom az új recepteket – és takarítok. Számomra a takarítás nem a kötelező Rossz! Imádom a tisztítószer-illatú tiszta lakást, a fénylő parkettát, a csillogó ablaküvegeket.
A fiúk, ha örömet akarnak okozni, akkor külföldi útjukról (kamionosok) különleges tisztítószereket hoznak ajándékba. Nemrég pedig egy elektromos kemencével leptek meg, így most már a házi kenyér illata sem fog hiányozni otthonunkból!
Néma Márta (42), Galánta
Márta tizenkét évig „született feleség” volt. Mi a különbség a régi és a mostani élete között, könnyebb volt-e a „született feleség” státuszában? – kérdeztük tőle.
– Tipikus házitündérnek tartom magam. Ebből a szerepből azután sem tudtam kibújni, hogy elkezdtem dolgozni. Korán – rögtön a középiskola után – férjhez mentem, és megszületett Lívia, az első lányunk, majd a második kislány, Dorottya. Mivel nem tudtam a szakmámban elhelyezkedni – elektroműszerész vagyok –, adott volt a helyzet: maradok anyuka-feleség-otthonteremtő nagymester. Cseppet sem bántam, élveztem! Nem unatkoztam soha, de nem is futottam versenyt az idővel: az idő ura voltam!
Néma Márta (42), Galánta: Márta tizenkét évig „született feleség” volt. Mi a különbség a régi és a mostani élete között?
– A napi kötelességeimet – a takarítást, a főzést (amit imádok), a vasalást – délelőtt letudtam, és volt időm bőven magamra is. Napi szinten tornáztam: 7 km-t futottam, kétnaponta este aerobik… A feszültséget tornával mindig sikeresen levezettem. Olvasásra is jutott idő mindennap: a teraszra kiülve... A hazatérő családtagokat meleg étellel vártam, s tettem ezt szeretetből, mert így vagyok összerakva. Most két műszakban dolgozom: hol 6.00-tól 14.00-ig, hol 15.00-tól 23.00-ig.
– Ez a taposómalom nagy kihívás, hogy tartsam a megszokott ellátási színvonalat. Ha délelőttös vagyok, 5-kor kelek, kirakom a tízóraikat, majd műszak után bevásárolok, kutyát sétáltatok, kétnapi adagot főzök. Dorival kajakavargatás közben foglalkozom. Régen, bezzeg: mikor a lányokkal beszélgettünk, csak az övék voltam, semmi elterelő tevékenység… Bevallom, én is tehetek róla, hogy túlterhelt vagyok, mert mániákus portörlési és parketta felmosási kényszerem is van, s eközben profin megy a szellőztetés, ágybevetés. A családom időnként megpróbálja átvállalni a részfeladatokat: a lányok vacsora után elmosogatnak, a férjem Dorival tanul, mi több: vasárnap ebéddel vár, és akkor délig is alhatom!
A különbség a régi és a mostani életem között: a munka mellett kevesebb időm jut a magam kényeztetésére. Bár tudom, át kéne értékelni a maximalizmusomat.
Lanc Szilvia (36), Galánta
Szilvia magas posztot betöltő férje mellett volt – kisebb megszakításokkal – „született feleség”.
– Kisebbik fiam iskolát váltott – 8 éves gimnáziumba ment –, s mi a férjemmel úgy döntöttünk: jobb lesz mindannyiunknak, ha otthon maradok, így többet foglalkozhatok vele. Akkoriban is 6.30-kor keltem, elkészítettem a reggeliket, tízóraikat, férjem suliba vitte a srácokat, és számomra is elkezdődhetett a nap. Kényelmes kávéval indítottam, utána az elintézendő dolgok következtek, amelyekből mindig akadt bőven, többek közt a családi programok, kirándulások megszervezése is. Hetente kétszer délelőtti torna (aerobik, súlyzós erősítéssel vagy gumiszalaggal), és még az angol nyelvlecke is belefért. Alkalomadtán a barátnőkkel is összeültünk egy kis kávéházi csevejre, esetleg bevásárló körútra indultunk.
Lanc Szilvia (36), Galánta: Szívesen vagyok a férjet támogató, otthont teremtő háttérember.
– Délután háromra megjöttek a fiúk, előtte még volt egy kis rendrakós, vasalós teendőm, és onnantól kezdve a családé voltam: kikérdeztem a leckét, megbeszéltük a napot, könnyű vacsorát főztem (utóbbit rendszerint letelefonálom a férjemmel). És ami nálunk gyakori: felkészültem a reprezentatív programokra. Ebédet csak hétvégén készítek, de akkor sokat és többfélét, marad belőle hétfőre is. Hétköznap meg mindenki ebédel valahol: a fiúk a sulikonyhán, férjem étteremben. Visszatérve a reprezentációhoz. Ezek férjem munkaköre folytán (egy nagy lapkiadó igazgatója) elég gyakoriak. Hetente akár 2-3 is akad belőlük: fogadások, díjkiosztók, színház, opera…
– Rendszerint este hétkor kezdődnek, tehát bele kellett és kell, hogy férjen a napomba az átváltozás: fodrász, smink. Másfél óra a rákészülés, plusz 1 óra az út Pozsonyba. És én élvezem, hogy érdekes emberekkel találkozom, különleges díszletek közt forgolódom. S nem utolsósorban azt, hogy együtt lehetek a férjemmel. Mindez pár hónapja, hogy dolgozom – értékesítési koordinátor vagyok egy cégnél –, több szervezést igényel. A régi, nyugodtabb tempó helyett pörgősebb üzemmódra váltottunk. De csak alkalmazkodás kérdése.
A fiúk – ahogy kamaszodnak – egyre önállóbbak (néha túlságosan is), nem kell őket annyira felügyelni. Igazság szerint szívesen vagyok a férjet támogató, otthont teremtő háttérember. Ha így maradna minden, ahogy most, elmondhatom: életem kereke jól forog.
Raftik Kriszta (29), Nagymegyer
Kriszta Szapról származik, ma már Nagymegyeren él. Egészségügyi szakközépiskolát végzett. Emma lánya december 18-án lesz 4 éves, kisfia, Áron 8 hónapos. A gyerekek születésével lett „született feleség”, és váltott más üzemmódra.
– Nyolc évig a belgyógyászaton dolgoztam, először osztályos nővérként, majd az utolsó két évben a felvételin. Tizenketteztünk, reggel 6-tól este 6-ig, utána egy éjjeli műszak következett, majd két szabadnap. Megfelelt, hogy nem volt minden napom betáblázva. A rendelői munka pörgősebb volt, jobban passzolt nekem. Ott is műszakoztam, fél négy után sürgősségi rendelőként működtünk. Mígnem aztán jöttek a gyerekek! Nekem az a véleményem, hogy egy családban legalább két gyerek legyen.
Raftik Kriszta (29), Nagymegyer: Összeülünk a többi kismamával, és a csemetékről beszélünk.
– Emmával nem volt egyszerű, mivel két hónappal hamarabb érkezett. Azt mondják, hogy az elsőszülöttel egy anyuka is megszületik. Nem volt könnyű! Egyszerre kellett feldolgozni az anyaságot, és azt, hogy a babám koraszülött. Rengeteget aggódtunk, orvostól orvosig jártunk. De szerencsére minden megoldódott. Akkoriban eldöntöttem, hogy amíg csak lehet, addig a gyermekeimmel leszek. Persze vannak olyan napok, amikor nem érzem magam jól a bőrömben. Ilyenkor elmegyek otthonról egy-két órára, vagy felhívom a barátnőimet. Hetente egyszer igyekszem eljutni aerobikra. Előtte is jártam, és a szülés után visszatértem. Nem elsősorban az alakom miatt, hanem azért, mert kell egy óra kikapcsolódás.
– Reggel a férjem viszi Emmát az oviba, délután én megyek érte Áronnal. Amíg kellemes az idő, sokat vagyunk kint. A többi kismamával összeülünk a parkban, és a csemetékről beszélünk: ki mennyit fejlődött, ki milyen huncutságot vitt véghez... Most, hogy beköszönt a tél, kicsit nehezebb. Általában egyedül vagyok a gyerekekre, mert a férjem vállalkozó, és sokat van úton. Mint család nem vagyunk otthon ülők, sokszor megyünk sokfelé. Igyekszünk mindenhová magunkkal vinni a gyerekeket is. Ha ez nem megy, van kire bízni őket. A nagyszülők már nyugdíjasok (nekem már csak az édesanyám él), és a keresztszülőkre is számíthatunk. Sokszor eszembe jut, mit mondott az érettségi találkozónkon az osztályfőnököm, Török Mária: „Tartsuk észben, hogy a gyereket csak kölcsönbe kapjuk. Felneveljük, aztán kiröpül.” Ezért is szeretném a nekem – nekünk – szánt közös időt kiélvezni.
Janković Nóra, Jády Mónika, Mórocz Szilvia, Hübschné Dráfi Anikó
