Jól teljesítenek a munkahelyen, gondoskodnak a családról, elvégzik, amit kell. Elégedettnek látszanak. Mégis úgy érzik, nincs értelme az életüknek. A mosolygó, azaz rejtett depressziónak nincs hivatalos neve. De létezik. Észrevétlenül lopakodik az életünkbe, de annál jobban fáj.
„Igyekszem támasza lenni mindenkinek. Nyugodt, kiegyensúlyozott vagyok. Kész segíteni annak, akinek szüksége van rá. Ezt – mint feleség és anya – kötelességemnek tartom. De amikor egyedül vagyok, belül minden összeomlik. Néha fizikai fájdalmat okoz. Összecsapnak a hullámok a fejem fölött, és nem látom a fényt az alagút végén. Pedig mindig az vitt előre” – mondja csüggedten barátnőm, Dóra.
Rögtön megértettem, hogy valami nincs rendben – régóta ismerjük egymást. De sose jutott eszembe, hogy nyugodt arckifejezése mögött ennyi fájdalom bújik meg.
„Előfordul, hogy vannak jobb napok, de sokszor rengeteg erőfeszítésembe kerül, hogy úgy tegyek, mintha minden rendben volna” – teszi hozzá Dóra.
Úgy tűnik, egyike vagyok azon keveseknek, akik előtt felfedi, hogy lelki problémái vannak. A hozzátartozóinak sejtelmük sincs nyomott hangulatáról, még a férjének sem, akivel tizenöt éve él együtt. A „mosolygó depresszió” nem hivatalosan használt szakkifejezés. A pszichológusok azt az állapotot nevezik így, amikor a beteg hordozza a depresszió minden tünetét, de a világ előtt gondtalan, derűs arcot mutat. A kifejezés már a 70-es években megjelent R. D. Chessick amerikai pszichoanalitikus tanulmányaiban.
Az amerikai National Alliance on Mental Illness szervezet meghatározása szerint olyan állapotról van szó, amikor az emberek boldognak látszanak, mosolyognak, miközben belül megjelenik a depresszió teljes tünetegyüttese. A szakemberek elsősorban akkor használják ezt a kifejezést, amikor a depresszió leplezett, nem tipikus megjelenési formájáról van szó.
Maszkmosoly
A mosolygó depresszió gyakran olyan embereknél jelenik meg, akik megszokták, hogy jól teljesítenek, és kézben tartják a dolgaikat. Ők a tökéletességre törekvők, menedzserek, orvosok, tanárok, a közösségi szolgálatban levők, akik úgy érzik, nem engedhetik meg maguknak, hogy kudarcot valljanak. Sajátos csoportot alkotnak közöttük azok a fiatal felnőttek, akik ki vannak téve a közösségi háló nyomásának. A folytonos sikerre törekvés, a vidámság, a tökéletes életkörülmények olyan helyzetet teremtenek, amelyben a bánat vagy a gyengeség bukásnak számít. A mosoly a személyiség részévé válik.
Személyiségünk kialakulásában a családi minta is szerepet játszik. Ha olyan közegben nőttünk fel, amelyben a felmerülő gondokat nem beszélték meg, és az volt a vélemény, hogy másoknál még rosszabb a helyzet, akkor a családtagok a saját gondjaikat folyamatosan lebecsülik. A mosolygó depresszió kialakulásának melegágya a kétarcúság. Például mosolygunk akkor is, amikor bánat nehezedik ránk, kimerült minden energiánk, reménytelenség és üresség gyötör bennünket.
A mosolyt védőpáncélnak használjuk. Környezetünk nem sejt semmit – a hozzánk közel állók legfeljebb azt látják, hogy fáradtabbak, ingerültebbek vagyunk, és nem veszünk részt azokban a tevékenységekben, amelyeket azelőtt szerettünk. Ilyenkor az ember arra beszéli ki magát, hogy „nem érdekel”, „fáradt vagyok”, de rögtön utána mosolyogva azt mondja, „semmiség az egész”. Éppen ez a szerepjátszás szokott – hónapokig, néha évekig – akadálya lenni annak, hogy segítséget kérjünk.
Néma kockázat
A depresszió az egyik legsúlyosabb lelki betegség, többek között azért, mert gyakori következménye az öngyilkosság. „A mosoly védekezési mód is lehet, amellyel leplezzük a fájdalmat. A depressziós ember úgy érzi, a bánat sosem ér véget. A reménytelenség olyan gondolatokat szülhet, hogy a halál azonos a megváltással” – mondja a pszichiáter. A kutatások rámutatnak arra is, hogy a lelki szenvedés növeli az öngyilkos gondolatok születését – főleg a fiatalok esetében.
A lelki bajokról folytatott nyílt beszéd nem divattrend, hanem megelőzés. Ne higgyük, hogy a leplezett depresszió ritka jelenség – hozzávetőleg a depresszióban szenvedő betegek 40 százaléka rejtegeti a problémáját. Sőt, az utóbbi időben a témával foglalkozó tanulmányok arra is felhívják a figyelmet, hogy a mosolygó depressziók száma világszerte emelkedik, főként a teljesítményorientált fiatal szakemberek körében. Ennek több oka van: félelem a megbélyegzéstől, az elégtelennek minősített munkahelyi teljesítménytől, a túl magas elvárásoktól, a teljesítményre gyakorolt nyomástól és attól az általánosan elfogadott szemlélettől, hogy „legyél mindig jókedvű és pozitív”.
Kiégés és depresszió
Külsőleg a mosolygós depresszió a kiégés jeleit is mutathatja: a beteg kimerültnek látszik, nincs motivációja, csökken a teljesítménye. A különbség a kettő között az, hogy a kiégés általában reakcióként jelentkezik a hosszan tartó munkahelyi terhelésre és stresszre, amikor nincs idő a regenerálódásra.
Nagyon gyakran feszült idegállapot, szorongás jellemzi, és a munkával szembeni közönyösség. Ezzel szemben a depresszió mély szomorúsággal jelentkezik, a remény elvesztésével, negatív énképpel, a világ és a jövő negatív megítélésével.
Kulcsfontosságú, hogy a beteg elismerje azt, hogy valami nincs rendben. A depresszió nem elbukás, nem összeomlás, nem akarathiány. A depresszió betegség, amelyet gyógyítani lehet. Első lépésként a körzeti orvoshoz fordulhatunk, de akár rögtön a pszichiátert is felkereshetjük. Súlyosabb esetekben számba jöhet a gyógyszeres kezelés. Egyesek számára a névtelenül elkezdett online szűrés szintén jó lehet, mert segít megkülönböztetni a fáradtságot a depressziótól. Az értékelést azonban nem szabad szó szerint venni. A legjobb megoldás mindig az, ha szakember segítségét kérjük.
Nagy szerepet játszanak azok a digitális kezelési programok is, amelyek a kognitív viselkedésterápián alapulnak. Lehetővé teszik a panaszok késlekedés nélküli kezelésének elindítását házi környezetben. A megbélyegzéstől tartó emberek számára ez a forma lehet az első választás.
A mosolygó depresszió nagy paradoxona az, hogy veszélyesebb, mint a klasszikus depresszió. A súlyos depresszióban szenvedő embereknek gyakran nincs energiájuk ahhoz, hogy normális életet éljenek, miközben a mosolygó depresszió nem akadályozza őket abban, hogy továbbra is elvégezzék napi feladataikat – egészen addig, amíg teljesen össze nem omlanak. A mosolygó depresszió arra is figyelmeztet bennünket, hogy az ember lelkiállapotát nem állapíthatjuk meg kizárólag az arckifejezése alapján. A mosoly ugyanis nemcsak az öröm jele lehet, hanem a védekezésé is.
