Vannak nők, akik számára a smink életérzés. Pont így érzik kiteljesedettnek magukat, igazán nőnek. Balogh Viki (Dunaszerdahely, közösségimédia-menedzser) a sminket nem alkalmi rituálékhoz köti, hanem mindennapjainak része – ő még otthon a négy fal között, akár egy esős szombat reggelen is kisminkeli magát. Nála a make-up nem maszk, hanem pár finom mozdulat, amivel minden reggel újrahangolhatja az arcát.
Balogh Viktória Dunaszerdahelyen él, egy 11 éves kisfiú édesanyja. Szeretnek együtt kirándulni, a természetben lenni, ahova a kutyájuk is elkíséri őket. Szabadidejében lovagol és edzőterembe jár. A munkája egyben a hobbija. Könyvelést tanult, majd kitanulta a digitális marketinget, s idővel saját vállalkozást épített ki.
– Emlékszel, mikor sminkelted ki magad először?
– Nyolcadikos, kilencedikes lehettem. Nagyon csúnya volt az arcbőröm, zsíros, pattanásos. Tinilányként nagyon zavart, hisz épp próbáltam felfedezi magamnak a világot, s a világban a saját arcomat. Végül anyukámtól kaptam egy krémet, az Aknecolort, ez szerintem akkoriban minden jobb piperedobozban megtalálható volt. Ma is hatásos, egy színezett gyógypaszta, egyszerre ápol és korrektorozik, szárítja a pattanást és elfedi a bőrpírt. Volt viszont egy hátulütője: az egész arcra felkenve igencsak szárított. Aztán egyszer a keresztanyukám kisminkelt: egy tökéletes arcú lány nézett vissza rám a tükörből, hibátlan bőrképpel. Fantasztikus érzés volt!
– Ez volt az első sminkélményed?
– Igen, és gyönyörű szépnek láttam magamat, óriásit nőtt az önbizalmam. A L’Oréal True Match alapozóját kaptam az arcomra, a szemhéjamra barna festéket, az almácskáimra pirosítót, a hajamat is kivasalták. Az iskolában mindenki megbámult és megdicsért, madarat lehetett volna fogatni velem. S ez örökre bevésődött, egy életre megtanultam, hogy alapozóval az arcomon szép vagyok, mert mindenkitől dicséretet kaptam. Azt mondják, minden a gyerekkorban dől el. Azóta le sem teszem az ecsetet.
Viki eszmélésének kísérője volt az alapozó, sminkecsettel a kezében vált pattanásos tinédzserből magabiztos nővé. Furán hangozhat, de neki olyan a smink, mint másnak a falat kenyér. Az évek során kapaszkodóból játékszerré vált a kezében. Már nem elfedi vele az arcát, jaj, dehogy, hanem kísérletezik, próbálgat: Ez is én vagyok, meg ez is!
– Gondolom, még többször akartad az élményt, hogy szépnek lássanak.
– Anyunak cipővarrodája volt, olasz lábbeliket varrtak, elég korán járt dolgozni. Így nem látta, hogy titokban csenek az alapozójából. Neki is ugyanolyan volt, mint a keresztanyunak. Egyszer a tanárnő megdicsért az egész osztály előtt: azontúl engem nem lehetett megállítani. Bátor ember lettem, szárnyaim nőttek, mert kiderült, hogy van gyógyír a bajomra. Onnantól mindig használtam alapozót. Mellesleg hatodikos koromtól járok kozmetikushoz, a mai napig kéthavonta; tehát a bőrápolásról sem feledkezem meg.
– A családod hogyan fogadta a változást?
– Anyukám egyedül nevelt. A tömbházban, ahol laktunk, csicseregtek a nők, csajos titkokról pusmogtak, és az összes női rokonom sminkelte magát. Engem igazából ezek a nők neveltek fel, akik maguk is szerették a szépet. Nagymamám igazi old school jelenség volt, rózsaszín rúzs nélkül ki sem lépett az ajtón, azt használta pirosítóként is. (Nevet.)
– A smink mélyebb rejtelmeibe ki vezetett be? Kaptál oktatást?
– Mivel keresztanyu a saját lányaként szeretett, szívesen megmutatott ezt-azt. Tőle sok sminktrükköt ellestem. Igazság szerint autodidakta módon tanultam meg a trükköket, videós tartalmakat néztem. A mai napig előszeretettel követem a kiemelkedő sminkmesterek professzionális tartalmait. Ha valami megtetszik, kipróbálom. Így voltam a tusvonallal is, sokat gyakoroltam a tökéletes tusvonal technikáját.
– Kritikát nem kaptál?
– A középiskolában kaptam pár rosszalló megjegyzést, hogy milyen vastag vakolat van rajtam, de nem törődtem vele. Én akkor már sokkal jobban éreztem magamat „talpig” sminkben.
Magabiztosságot adott és növelte az önbizalmamat. Úgy működött, mint egy csodapálca, amitől csiribí-csiribá, kinyíltam. Eleinte anyukám sminkes eszközeit használtam, az első saját make-up-szettemet az Avontól rendeltem meg.
– Mára tökéletes az arcbőröd, nem is kéne a napi smink. Ezen nem gondolkodtál el?
– Viszont a bőröm továbbra is zsíros. A nagy változást az hozta, hogy a bőrgyógyászom előírt egy erős kezelést, ami lehámlasztotta a bőröm felső rétegét. Ennek eredményeképpen pihe-puha lett az arcom. A smink pedig életem része maradt, ha otthon teszek-veszek, és senki nem lát, akkor is van rajtam alapozó. A make-up és a reggeli mosakodás nálam kettő az egyben: egy és ugyanaz. Indul a nap. (Mosolyog.)
– Mennyire erős sminket használsz?
– Attól függ, épp milyen eseményre megyek. Az alapozó – most éppen Maybelline – és a szemspirál alapvetés. Ritkán húzok tusvonalat, szemhéjpúdert is csak alkalomra teszek fel. Igyekszem követni a trendeket, a rúzs helyett inkább szájkontúrt és szájfényt használok. A jó smink szerintem mindenkiből elővarázsolja a szépet. Nem elfed, hanem kiemeli, ami szép. Én főleg a natúr hatású sminkeket szeretem, a szájkontúrt és a hangsúlyos szájfényt.
– A bőrápolásra is nagy hangsúlyt fektetsz?
– Hogyne. Szérumokat, fényvédős hidratáló krémet használok.
– Szerinted miért használnak annyi filtert a nők a fotóiknál?
– Szerintem azért, mert szükségük van a pozitív megerősítésre. Ha a fotójuk kap száz lájkot, akkor boldogok. A nő minden korban többet ért, ha szép volt. Ez a beidegződés ma is él. A feministák ma azt mondják, nem kell, hogy szép legyél, nem várhatja ezt el tőled senki. A nők mégis szépek akarnak lenni. Egyébként sok olyan lánnyal találkoztam, aki gyönyörű, mégsem érzi magát szépnek, viszont a kisugárzásuk nagyon erőteljes. A testpozitivitás ma azt sugallja, hogy mindenki fogadja el a testét olyannak, amilyen. Ezzel én nem tudok teljesen egyetérteni. Szerintem mindig tegyünk egy kicsit hozzá, dolgozzunk magunkon folyamatosan.
