Jézus a zsidó nép fia volt, s mind hívei, mind ellenségei e népből kerültek ki.
Szamárháton, zarándokként érkezett a városba, ahol ünneplő tömeg fogadta, kezében a béke jelképével, pálmaágakkal. Az emberek ruháikat a porban eléje terítették, hogy arra lépjen, gyermekeiket magasba emelték, hogy megáldhassa őket. Ám a főpapok, akik féltették a hatalmukat és a tekintélyüket, elérkezettnek látták az időt, hogy megszabaduljanak Jézustól. Ugyanakkor féltek a tömegtől, ezért cselhez folyamodtak. Tanítványai szűk körében akarták elfogni a Mestert, s az egyik tanítványt, az árulásra hajló Júdást bízták meg, hogy őt a katonáknak megmutassa.
Részlet M. S. Mester Feltámadás című festményéből
A húsvét első napján szokásos hagyományos vacsorát, a bárányt Jézus tizenkét tanítványa körében költötte el, s így szólt: „Bizony mondom néktek, tiközületek egy elárul engem.” Mindannyian kérdezték, melyikük lesz az, de Jézus tudta, az árulja majd el, aki vele együtt mártja kezét a tálba. S mikor Júdás kérdezte, ő lesz-e az, Jézus rábólintott: „Te mondád.” Ezen az utolsó vacsorán Jézus fontos dolgokat cselekedett. Kenyérrel kínálta tanítványait, mondván: „Vegyétek, ez az én testem.” Majd borral, mondván: „Igyatok ebből, mert ez az én vérem.” Ezt a jelenetet ismétli a pap a keresztény szertartásokon. A vacsora során beszélt Jézus a feltámadásáról is, s arról, hogy leghűségesebb tanítványa, Péter is megtagadja majd őt.
E szomorú előjelektől terhes este után Jézus tanítványaival a Getse-máne-kertbe indult, és kérte tanítványait, virrasszanak vele. De azok ebben sem tudtak a kedvére tenni, igen hamar elnyomta őket az álom. Így a kétkedéstől és szorongástól gyötört Mester egyedül maradt ébren. Itt, ebben a kertben lelt rá Júdás a fegyveresek kíséretében, s csókkal árulta el Mesterét. El is fogták Jézust, s ő nem engedte tanítványainak, hogy védelmezzék, mert nem szegülhetett szembe az Atya akaratával. A főpap elé vezették, ahol megjövendölte, hogy ő, az embernek fia, az Isten jobbján ül majd a mennyekben. Ezt bírái istenkáromlásnak tekintették, s halálos ítélettel büntették.
Az embereket könnyű volt Jézus ellen lázítani. Megalázták, kicsúfolták az Isten fiát, hű tanítványa, Péter pedig – a jövendölés szerint – háromszor megtagadta mesterét, hogy azt ne higgyék, Jézushoz tartozott ő is.
Másnap reggel Júdea római helytartója, Poncius Pilátus elé vitték Jézust, hogy az ítéletet végrehajtassa rajta. Ekkorra Júdás tettét mélységesen megbánta, a vérdíjat, a harminc ezüstpénzt visszaadta a főpapoknak, s önkezével véget vetett életének. Az események menetét azonban már nem állíthatta meg. Pilátus nem tartotta bűnösnek Jézust, ezért lehetőséget akart adni a megmenekülésére. A hagyomány szerint a tömeg kívánságára egy rabot szabadon engedhetett. A cserébe ajánlott bűnös, Barabbás és Jézus közül a nép Barabbás megmenekülését választotta. Pilátus pedig jelképes kézmosással érzékeltette, nincs köze Jézus halálához.
Így hát a helytartó katonái elvezették a foglyot, bíborköpenybe öltöztették, fejét töviskoszorúval övezték, kezébe nádszálat adtak, és gúnyolták: „Íme a zsidók királya.”
Majd a nehéz kereszttel a vállán Jézus elindult a Golgotára, hogy beteljesüljön a sorsa. Megfeszítették. Volt, aki segített a haldoklón, volt, aki bántotta, s az őket megszemélyesítő alakok újra és újra megjelennek a passiót, vagyis Jézus szenvedését bemutató festményeken is.
A katonák, akik a kereszt lábánál őrt álltak, kisorsolták maguk között Jézus ruháit. Sokan csúfolták, hogy ha valóban Isten fia, miért nem szabadítja meg magát. Jézus azonban vállalta sorsát, s meghalt a kereszten. Halálakor a jeruzsálemi templom oltárát díszítő kárpit megrepedt, a föld megnyílt, bizonyítván, hogy Jézus valóban Isten fia volt. Este egyik tanítványa, Arimateai József kérte, hadd vigye el a testet, hogy illően eltemethesse. Egy sziklasírba fektette a tetemet, s a sír elé követ görgetett.
Mindez pénteken történt. A főpapok a sírhoz őrt állítottak, mert attól tartottak, hogy kilopják a testet, s azt híresztelik majd, hogy föltámadt, hiszen Jézus azt jövendölte, hogy a halála utáni harmadik napon elhagyja sírját.
Vasárnap három asszony, közöttük Jézus anyja is, finom kenetekkel érkezett a sírhoz, amely nagy földindulás közepette föltárult. Megjelent egy angyal, s jelentette: Jézus nincs már ott, föltámadt. Szaladtak az asszonyok, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak.
Az úton találkoztak a feltámadott Jézussal, aki még többször megjelent tanítványainak.
