Szegény március nyolcadika! Nincs még egy fogalom, amelyet ennyi félreértés övezne. Mert mit is ünnepeltünk ezen a napon idén is? A többségnek bizony halvány gőze sincs róla. És ha tudja, akkor azóta betartotta az akkor megfogadott dolgokat?
Még mindig él egy vélekedés, miszerint a nő egyetlen kincse a szépsége. Mása szegénynek nemigen van. Micsoda hazugság! A nőnek esze is van, érzékenysége, munkabírása, és majdnem mindent tud, amit a férfi. Van viszont két dolog, amelyben örök verhetetlen: szebb, mint a férfi, és csak ő képes gyereket világra hozni.
Mégis hatalmas káosz uralkodik a világban. A mai nőnek fogalma sincs, milyennek kellene lennie. Gyámoltalannak vagy erősnek? Hiszen tudja mindkettőt. Ha úgy vesszük, sok tekintetben még mindig ott tartunk, ahol nagyanyáink. A feltörekvő férfi még mindig lefelé keres társat, a felfelé törekvő nő viszont felfelé házasodna. A sikeres nőket még ma is önzőknek tartják, és nem igazán tudjuk, mit gondoljunk azokról a fiúkról, akik gyantázzák a mellkasukat. Hiszen egyáltalán nem lányosak, sőt!
Az elmúlt évtizedek alatt tehát a nemek nem felszabadultak, hanem még jobban összezavarodtak. Dédnagyanyáink úgy tartották, a szépségért szenvedni kell, ezért fojtogató fűzőbe préselték magukat. És íme! Mi is hasonló terrornak vetjük alá magunkat – a botox és a serdületlen manökenek korában a szépségeszmény merevebb, mint valaha. Régen voltak a babalányok – ma itt vannak a plázacicák, akik azt hiszik, hogy a shoppingolás az élet értelme.
Márpedig mindkét állapot tévedés! Őrületes luxus volna sutba vágni az eredményeket, amelyeket harcos nagyanyáink elértek. A feminizmust pontosan az élteti, ami egyetemesen emberi a nőben! Értsük meg már végre: sosem azért dúlt a harc, hogy ne legyünk nők! Hogyisne! Igenis hassunk, hódítsunk!
De az is igaz, amit a korai feministák hatalmas hanggal belekiabáltak a világba, hogy egy nőnek a testén kívül temérdek más eszköze is van, hogy elbűvölje az emberiséget. Március nyolcadika éppen azért van, hogy ezt megköszönjük nekik.
Mert a nőnek sose volt valami jó híre a világban. Sokáig, egészen máig. A biblia szerint például az ősasszony minden bűn forrása. Éva bűne örökletes, a büntetést minden nőnek viselnie kell (szülési fájdalmak formájában). Jézus beszédeiben felemelte ugyan hangját a nőkért, ám apostolai már nem voltak ilyen elnézőek. S bizony egy időben (sok-sok évszázaddal ezelőtt ugyan) a papok még azt is megkérdőjelezték, van-e
a nőnek egyáltalán lelke.
Szerencsére egy jólelkű pápa a vitát lezárta. Azóta az egyház elismeri bűnös(ebb) lelkünket. A második évezred elején ugyan rendelkeztek a nők némi kiváltsággal, ámde csupán a gazdagabbak: uraik, apáik és férjeik elnéztek nekik ezt-azt. Persze önállóan semmiben sem dönthettek, és szerelemből sosem házasodtak. Életük termékeny részét kitöltötte az utódszülés. Ha megfelelő számú és nemű egészséges utódot hoztak világra, megbecsült matrónaként haltak meg – már amennyiben megérték az öregkort (kevesen érték meg).
Tudjuk, a középkor asszonya kétféle karrier közül választhatott. Ha kolostorba vonult, esélye volt arra, hogy az utókor szentként emlegeti majd. A másik út a hírnév felé a királyok ágyán át vezetett – a kiváltságos királyi szeretők nevét ország-világ ismerte. És eljutunk a tizennyolcadik századba, ahonnan kezdve egyre többet hallhatunk a nőkről. Már az ország vezetését is rájuk merték bízni – s lám, megállták a helyüket! Hallhatunk hősi cselekedeteikről, erényességükről vagy éppen divatmániáikról, sőt botrányaikról. De a nőknek ennél több kellett, művelődni, politizálni kezdtek: kivették részüket a forradalmakból (melyek gyümölcseit azonban még mindig a férfiak szüretelték le).
A nőket azonban semmi sem állíthatta meg: az utcára vonultak, tiltakoztak, nem voltak hajlandóak többé igába hajtani fejüket. 1857. március nyolcadikán 40 ezer New York-i textilmunkásnő sztrájkolt béregyenlőségért és munkaidő-csökkentésért. A harcos hölgyek Európában is követelték jogaikat, harcot indítottak például az abortusz engedélyezéséért. A századfordulótól vívták küzdelmüket az angol szüfrazsettek, hogy a nők szavazati jogot kapjanak.
A nők ma már dolgozhatnak, tanulhatnak, politizálhatnak.
Végre szabadok, önállóak lehetünk. A bűntudatot azonban mélyen belénk plántálták. Azt, hogy kevesebbet érünk. Még mindig él az emberekben, hogy a szülés fájdalma a nő büntetése, ezért kevés helyen bánnak méltóképpen a szülő nővel. Még mindig a férfiak döntenek az abortuszról. Még mindig kevesebb fizetést kapnak a nők, pedig a világon végzett munka kétharmadát ők végzik. Mégis a világ jövedelmének alig tíz százalékát kapják, a világ javainak alig tíz százalékát birtokolják.
Még mindig alig van női politikus, holott a Föld népességének fele nő. Még mindig nem öröm nőnek születni. Még mindig ott tartunk, hogy évei számának növekedésével a nő veszít az értékéből. A nők még mindig nem szolidárisak egymással – a szépség fegyverét használják egymás ellen. Mi a teendő? Neveljük szabadabb szellemben lányainkat, hogy nekik már jobb legyen. Addig pedig mindig meg kell ünnepelni március nyolcadikát!
