A dunaszerdahelyi Duna Tour utazási ügynökség 1992-től működik. Kínálatában szerepelnek Nyugat-Európa legnagyobb utazási konszernje, a TUI Holding égisze alá tartozó Magic Life, Terra Reisen, Fun&Sun, Gulet, az összes neves szlovákiai utazási iroda, valamint a Neckermann Reisen útjai. A régióban kizárólag a Duna Tournak van közvetlen foglalási rendszere a TUI konszernre, vagyis mindig naprakész információkkal tud szolgálni az aktuális kínálatot, a repülőgépek pontos indulását és érkezését illetően.

–  A jutalékos rendszerű árusítást részesítem előnyben, vagyis az ügyfél ugyanazon feltételek mellett vásárolhat meg minden utat, beleértve a first és a last minute utakat is, mintha közvetlenül az utazási irodánál vásárolná  meg – mondja Kulacs Edit, a Duna Tour tulajdonosa, több hazai utazási iroda kiemelt eladója, valamint az osztrák Terra Reisen tavalyi második legjobb eladója Szlovákiában. – Egyben tanácsadással is foglalkozunk, testre szabott ajánlatot tudunk adni, hisz áttekintésünk van az összes utazási iroda kínálatáról. Előzetes egyeztetés alapján munkaidőn kívül is fogadjuk ügyfeleinket.

nevtelen_terv_6_3.jpg

– Szlovákiai és nyugat-európai utazási irodák útjait egyaránt árusítják. Miben különbözik a külföldi kínálat a hazaitól?

– Komplexebb a szolgáltatás. Az üdülések nagy része tartalmazza a bécsi repülőtéren a parkolót is az üdülés időtartamára. A TUI-n keresztül olyan plusszolgáltatások vehetők igénybe, mint pl. individuális transzfer. VIP ügyfeleknek külön katalógussal állunk rendelkezésre. A Robinson termék kimondottan igényes utasoknak van kitalálva, sok sportprogrammal. A Magic Life-nál említhetném az ultra all inclusive nyaralást, ahol a motoros sportok is benne foglaltatnak az árban. Aztán ott a „Museumspass” – Párizsba, ill. más világvárosba két napra szóló, 65 múzeumba és képtárba érvényes belépővel indulhat az utas. Városlátogatás esetén előre be tudjuk biztosítani az összes belépőjegyet, a metrójegyet. De autót is lehet előre bérelni, hogy az utasnak ezzel már ne legyen gondja. Az individuális autósok utazási irodájának is nevezhető Terra Reisennél sok esetben a főszezonban is vannak kombinálható időpontok: a hét bármelyik napja lehet az indulási, illetve a hazautazási nap. És például hét nappal az indulás előtt vissza lehet mondani egy horvátországi utat, minimális kötbérrel.

– És az árak mennyiben különböznek egymástól?

– Nem feltétlenül kerül többe a nyaralás egy osztrák irodánál, sőt gyakran olcsóbb is. A Terra Reisennél például sok esetben a gyerekek ellátása 13-14 éves korig ingyenes, így Horvátországban egy család 35-40 ezer koronából nyaralhat csúcsszezonban, all inclusive ellátással. 

–  A tengerparti nyaralásokon, városlátogatásokon kívül mi szerepel még a kínálatban?

Wellnesshétvégéket, hajóutakat is be tudunk biztosítani, valamint golfüdüléseket az egész világban (ezekre azért is figyelek, mert magam is golfozom), és tanácsot is tudunk adni, hogy melyik pálya milyen. Aki Amerikába szeretne utazni, annak úgy elő tudjuk készíteni az egész programot, hogy esélyesen megkapja a vízumot. Foglalkozunk még téli üdültetéssel, illetve a téli időszakra eső egzotikus utazásokkal. Augusztus végén már itt lesz az egész téli kínálat, a TUI-nak 40 féle katalógusa van. Igény esetén belföldi üdültetéssel is foglalkozunk. Ajándékutalványokat is szívesen kiállítunk.

– Milyen tanácsokat adna az üdülni vágyóknak?

– Ne az ár legyen az elsődleges szempont, a választáskor másra is figyeljünk oda. Különben csalódás érhet bennünket.

Két azonos kategóriájú szálloda között is lehetnek különbségek, ezért érdemes kikérni a véleményünket. A szállodák nagy többségét ki is próbáljuk, tudjuk, melyik szálloda milyen.

Azt is elmondanám, hogy általában nem érdemes egyenesen a szállodáknál érdeklődni. Az irodán keresztül sok esetben kedvezőbb az ár, mert a foglalás nagyobb tételben, előre történik. Másrészt az utazási ügyintézőnek áttekintése van arról, hol mennyi szabad hely van még.

– Ön hol nyaral a legszívesebben?

– Imádom Törökországot, és mindenkinek csak ajánlani tudom. Kiválóak a szolgáltatások, viszonylag kedvezőek az árak, nagy a tisztaság, garantált a jó idő, remek a török konyha, és látnivaló is akad bőven. Ha tehetem, ott töltöm a szabadságomat.

elofizetes_uj_no_0.png

DUNA TOUR

Bartók Béla korzó 790, Dunaszerdahely (a Jednota-épület 2. emeletén)

Tel.: 031/552 50 41

e-mail: dunatour [at] dunatour.sk (e-mailben történő  előfoglalás lehetséges)

www.dunatour.sk

Új Nő csapata
Cookies