Elég beülni egy kávéház teraszára. Vagy végigmenni az utcán egy verőfényes hétköznap délelőtt. De a bankkisasszony is miniszoknyában feszít... A mai nő mindent kirak-megmutat, amit nőiesnek tart. A férfi meg, aki nincsen fából, csak kapkodja a fejét.
Pedig lehet okosan is igézőnek lenni. A csábítás természetes igény. Csak tegyük helyesen, módjával. Következzék ehhez egy kis BOMBANŐ-SZABÁLYZAT. Aki segítségünkre siet: Csaplár Erika, a 2006-os ÚJ NŐ SZÉPE, aki bemutatja a rossz példát, azt, ahogyan nem kéne. És mellette a jót: hogyan öltözködjünk randira, utcára és munkába.

Ilyen az a bizonyos tipikusan kelet-közép-európai külcsín. Minden látszik, minden kint van, minden szexis részlet leltározva. Vesszük az adást.
Sajnos ebből van a legtöbb. Mindent feltárunk, megmutatunk: domborodó keblet, feszes hasat, igéző combtőt.

A mai lányok ilyen külsővel járnak az utcán, dolgoznak a munkahelyükön, hódítanak az irodákban. Tény: férfi legyen a talpán, aki először az intellektusukra lesz kíváncsi!

A testre szabott, lazacszínű selyemruha – keresztpántjai révén – a hátra tereli a figyelmet. A csupasz hát szemrevételezése után a figyelem rögtön a karcsú derékra, majd a popsira terelődik, s a triót egyszerre fókuszálja. Egyszerű szabása ellenére remek randiruha.

Mindig csak egyetlen vonzó részletet tárjunk fel erősségeinkből – comb, váll, dekoltázs, hát –, hogy azt aztán jó alaposan szemügyre vehessék. Így bizton megjegyzik: „Ja, tudom már, az az eszméletlen jó lábú csaj.”

Minek is a hozadéka a vamp nőideál?
Azelőtt sem volt valami nagy prüdéria, de a divattrendek a 90-es évektől lettek látványosan erotikusak. Gondoljunk csak a Madonna által népszerűsített fűző felsőruházativá válására. Vagy a Baywatch-lányok lycra tubusruháira. És nemsokára megszületett a push-up melltartó, mely igazán csakis mélyen dekoltált felsőkben érvényesül... És mára nincs határa, hiszen a dekoltázs akár köldökig is érhet. Dúl az erotika a magazinok címlapján, és a TV-s VIP műsorok sztárjai sem maradnak le. Csak itt a nagy bökkenő, hogy mi nem az alkalomhoz vetkőzünk, hanem: ha kell, ha nem! A férfiak kapkodják a fejüket. Annyi mindent tárunk fel, hogy feleslegessé lesz minden képzelőerő és ábránd.
A szuperszexi ruhákhoz különleges alkalom jár. Randi, vacsora elegáns helyen, parti, díjátadó gála, táncos szórakozóhely, bohém előadás, kaszinó... De semmiképp a munkahely mindennapjai, ahol nem az a dolgunk, hogy egy bomba nő szerepében tetszelegjünk. Egy úrinő igenis megkülönbözteti a jeles napokat a hétköznapoktól.
Miniszoknyát csak fiatal lányok viselhetnek. Még akkor is, ha jó a lábunk! Kárpótolhatjuk magunkat a térdkörnyéki hosszal, mely a figyelmet a vádli és a boka irányába tereli.
Ismerik, ugye, azt a bizonyos vetkőztető tekintetet?
A feministák „male gaze”-nak, vetkőztető pillantásnak nevezik. Ez az a pillantás, ahogy a férfi a női testre néz. Ez az a vetkőztető pillantás, amely eltárgyiasítja, kiszolgáltatottá és megalázottá teszi a női testet. De hogy manapság mennyire bűnösek ebben a pillantásban a „gaz” férfiak, és mennyire a lányok és a nők, akik követik a kor szavát, és gátlás nélkül vetkőznek, úton-útfélen, az kérdés. Nagy kérdés. A mai férfi rengetegszer van kitéve olyan megpróbáltatásnak, mikor úgy kell tennie, mintha semmit se látna. Nem hisszük, hogy a férfi számára jó, mikor egy kibuggyanó mell és csupaszon hagyott has előhívja belőle a Hímet, megnyomja benne az ösztön gombját, mondjuk, hétköznap délelőtt fél tízkor a buszmegállóban.
A nyugati férfiak, akik először járnak nálunk, nem akarnak hinni a szemüknek. Először azt hiszik, hogy nálunk minden harmadik nő prostituált. Mert minden harmadik nő úgy öltözködik. Nem értik, miért vetkőzünk ki úgy, mintha csábítani akarnánk – és mikor közeledni próbálnak, akkor hideg visszautasításban van részük... A sok csupaszon hagyott testfelület, a színpadi erősségű smink, a tolakodó illatfelhő csakis egyfélét jelent a férfiak számára: felhívást a keringőre. Az erőszakosan szexis külső a könnyen befolyásolható, kialakulatlan személyiségű, butuska nő védjegye. Mert van különbség vamp és ribanc külső között! Halle Berry és Pamela Anderson egyaránt – de nem egyformán – szexisek. Kitalálják, melyikük vamp, és melyikük az olcsó külsejű?

A ráncos aljú, olajzöld dzsörzéruha erőssége a rafinált mellkasi rész. Nem elég a mély dekoltázs, huncut ablakocskákon át sejteni a tökéletes domborulatokat. Ilyen ruhát exkluzívabb, kiöltözős szórakozóhelyre vegyünk (sose munkába). Rugalmas anyaga és bő szoknyája elég teret enged a táncos kiteljesedéshez.
Smég azt sem mondhatjuk, hogy csupán a jó alakú lányok járnak mélyen dekoltált topokban. Nemritkán látunk bizony méretes női hasat, amely rábuggyan a cicanadrágot, illetve a miniszoknyát fenntartó övre. Nem mondhatjuk, hogy ez elszigetelt eset, hiszen nap mint nap találkozhatunk vele. Érdekes módon a jó alakú nők sokkal nehezebben bocsátják meg az ilyesmit, mint a férfiak. Talán úgy érzik, hogy nekik személyes kiváltságuk a csinos kis holmik hordása, és a szexis cuccok egy kövér testen förtelmes bűnnek számítanak a szemükben. Hm.
A csinos nők fel vannak háborodva, mert a lógó hasak, kitüremkedő hurkák és a többi hiba bántja a szemüket. A szépérzékük lázadozik ilyenkor. Tény, hogy a látvány eléggé tolakodó. De vajon arra nem gondolnak, hogy az ő túlzottan szexis öltözetük is ugyanúgy alkalmas más emberek nyugalmának megzavarására, még akkor is, sőt akkor a leginkább, ha esztétikailag nincs abban semmi kifogásolható?
Öltözhetünk szexisen munkahelyre is, csupán eszköztárunkat kell slankítani. Manipulálhatunk a szűkítő szabásvonalakkal. Karcsúsított blúz, térdig érő ceruzaszoknya + magas sarok. Hosszú hajzuhatagunkat fogjuk fel, hadd érvényesüljön nyakunk szép íve. Munkahelyi mellbedobás, csipkemelltartó-, harisnyatartó-mutogatás az olcsó nők kelléktárából való trükkök.
Férfiak mondják: ha olykor a velem szembejövőben először a nőt látom meg, és csak utána az embert, nem csak az én hibám!
El tudjuk képzelni, milyen zavarba ejtő lehet ez a sok meztelenség olyan valaki számára, aki egy olyan országból jön, ahol a magukra valamit is adó lányoknál a miniszoknya például tiltólistán van. „A miniszoknyához az Államokban az a képzet társul, hogy a viselője könnyen kapható, akár pénzért, akár másért. A férfiakat persze vonzzák az ilyen nők, de nem hosszú távú kapcsolatra. Senki nem örülne, ha a barátnője vagy a felesége miniszoknyában járna” – mondja egy amerikai.
Mindenesetre tény, hogy Kalifornia napsütötte strandjain a férfiak sem járnak olyan falatnyi úszónadrágokban, mint amilyenekben a hazai férfitársadalom apraja–nagyja, hanem nagy, buggyos, legalább combközépig érő úszósortokban, amelyeket nálunk a tizenéves fiúk kezdtek el hordani jópofaságból, mert a Baywatchben látták. A nőknél monokiniről szó sem lehet, mert jön a rendőr, de a bikini helyett is inkább a tankini hódít, ami kétrészes fürdőruha ugyan, de a felsőrész illedelmesen eltakarja a hasat.

A túlvetkőzés speciálisan kelet-európai jelenség. A mi kivetkőzött lányainkhoz, nőinkhez „foghatót” semelyik ország buszmegállójában nem látni. Ugyanezt mondják a nálunk vendégeskedő angolok, németek, franciák meg mindenki más is. A hazai nők tényleg csodaszépek, nem vitás. De mégis, mitől érzi azt minden először hazánkba látogató amerikai menedzser, hogy a földi paradicsomba érkezett?
A természeti népeknél a félmeztelenség teljesen szokványos, egyedül az ágyék eltakarása kötelező. De akárhogy is van ez az amazonasi őserdőben, nálunk a női mellnek szexuális fétisértéke van, amin egyhamar nem nagyon fogunk tudni változtatni. Manapság vannak lányok, akik lényegében félmeztelenül jelennek meg a diszkókban. Afrika szavannáin lehet, hogy fel sem tűnnének, de itt, nálunk férfi legyen a talpán, aki számára ez a látvány természetes.

Fémszállal átszőtt, bézs hagymaszoknya kötött, karcsúsított kardigánnal. „Jókislányos” mivolta ellenére olyan testrészeknek biztosít nyilvánosságot – kar, nyak, vádli, boka – melyekről már el is felejtettük, hogy egykoron hormonhegyeket mozgattak meg.

Mórocz Szilvia és Varga Klára










