A kínai asztrológia szerint idén a vízi Nyúl éve van: a víz és a nyúl összekapcsolódása sodró szerencsét ígér.

A jóslatok szerint ez az év a remény éve lesz. De miért olyan fontos ez számunkra?

nyul-eve-kezdo.jpg

Semmi másért, mint a hit miatt: hinni szeretnénk, hogy véget ér a káosz és a háború körülöttünk. A kínaiaknál a nyúl a jólét és a szerencse szimbóluma, a jóslatok szerint az év második felében lassan minden rendeződik, amit az előző évben a harcos Tigris felkavart. Úgy legyen!

A kínai asztrológiában 12 jegy van, melyek 12 állatról kapták a nevüket. A monda szerint Buddha magához hívta királyságának minden állatát, de csak 12 jelent meg. Elsőként érkezett a patkány, majd jöttek a többiek: a tigris, a nyúl... Buddha úgy döntött, mindegyikről elnevez egy évet, s az emberek a születési évüknek megfelelő állat tulajdonságait fogják örökölni. A nyúl a hosszú élet és a béke szimbóluma.

minden_reggel_ujno.sk_0.png

KIS ÜNNEPI BESZÉD
(Utószó a Történelemkönyvhöz)

Nem „győz” az „igazság”:
mindenkor az minősül igazságnak,
ami éppen győzött.

Az igazság nem győzhet, és nem veszíthet.
AZ IGAZSÁG NEM HARCOL.

–Fodor Ákos–

juniusi_cikkajanlo_elvalaszto_0.jpg

FIZESSE ELŐ AZ ÚJ NŐT,  ÉS NYERJEN!

Fizesse elő feleségének, édesanyjának, kedvesének, leányának ajándékba az Új Nőt! Szerkesztőségünk képeslapon értesíti a megajándékozottat a kedves ajándékról.
Kedvenc magazinja minden hónapban házhoz jön. Az Új Nő megjelenik tizenkétszer egy év
ben!

⟱⟱⟱

Megrendelem az Új Nő című képes magazint!

Ára: 15,00 €.

Fizetés banki átutalással: IBAN: SK15 1100 0000 0029 4306 1035 (tüntesse fel nevét és pontos címét).
Információ: info [at] ujno.sk

Külföldi megrendelés: Slovenská pošta, a.s., Stredisko predplatného tlače, Uzbecká 4., P.O.BOX 164., 820 14 Bratislava 214, e-mail: zahranicna.tlac [at] slposta.sk.

elofizetes_uj_no_0.png

AZ ELŐFIZETŐK KÖZÖTT AJÁNDÉKOKAT SORSOLUNK KI!

⟱⟱⟱

Két éjszaka félpanzióval és élménymenüvel a dunaszerdahelyi Villa Rosa panzióban + masszázs

4-szamot-ingyen-kap-villa-rosa.jpg

2x Esoline ajándékutalvány 50€ értékben

esoline-imazs-kezdo.jpg

Új Nő csapata
Cookies