Mivel még nem született tudományos álláspont arról, mennyiben segítik elő vagy hátráltatják a gyerekek fejlődését az okostelefonok és a táblagépek, addig a szülőre van bízva, mennyit engedélyeznek a technika vívmányaiból csemetéjüknek naponta. Igaz, rengeteg különböző vélemény született már az okoskütyük előnyéről és hátrányáról: valaki azt mondja, fejleszti a gyerek készségeit a modern technika, és van, aki meg van győződve arról, hogy a táblagépek és a telefonok olyanok, mint a kés, villa és olló...

Nem hiába hívják „okosnak”!
Először lássuk a jótékony hatását ezeknek a csodálatos technikai kütyüknek. Megannyi játék és szófejlesztő applikációt gyártanak már kicsiknek és nagyoknak egyaránt, amivel a gyerek könnyen és játékosan tanul. Hiszen pont ez a lényege az egésznek, nem igaz? Hogy játszva tanuljanak a gyerekek. Játékok, mesék, zenék – s mindezt egy gombnyomásra! Naná, hogy a szülő rábólint, ha látja, hogy a csemetéje tanul belőle. Ráadásul a szülőknek is kijár némi pihenő, míg a gyerek az okoskütyükkel babrál. 

Tablet reggel, tablet este
Talán nem is az a baj, hogy a szülő a gyerek kezébe nyomja a telefont. Sokkal inkább a mennyiséggel van a probléma. Természetes, hogy anya és apa nem mindig érnek rá, de ettől még nem szabadna hagyniuk, hogy a gyerek állandóan a neten lógjon. Pontosabban az okostelefonon és a táblagépen. Hiába tanul könnyedén a gyerek, ha naphosszat görnyed a gép előtt, s nem akar kimenni a játszótérre meg a szabadba. Miért is akarna kimenni? Hiszen ott van előtte a sok izgalmas játék és szórakozás, mind egy helyen.

Kicsiktől a nagyokig
Nem illik senkire sem ujjal mutogatni, mégis talán a szülő az első számú „gyanúsított” ebben a témában. Hiszen ő az, aki rászoktatja a gyereket a technikai dolgokra. Már az ovis gyerek is tudja, hogy kell bánni a telefonnal és a tablettel. Tudják, hogy kell ki- és bekapcsolni a játékokat, és azt is tudják, hogy lehet ezzel anyát és apát zsarolni. Hiszen addig fog ordítani és vagdalózni a gyerek, amíg meg nem nézheti a meséjét. Vagy éppen éhségsztrájkba fog, amiért anya nem kapcsolja be neki a kedvenc játékát. A gyerek célja pedig mindig ugyanaz, hogy megkapja azt, ami neki kijár: a játékot, a meséket, a varázslatos technikai csodákat!

tabletfuggo_ovisok_kep_forrasa_skazylesa.ru_.jpg

Szókincsfejlesztésből elégtelen
Már bizonyított tény, hogy a gyerekek szókincse a szuperokos technikai vívmányok miatt egyszerűen visszamarad. Hallgatnak, nem beszélnek, és nem képzelnek el semmit, hiszen mindent látnak és hallanak. Vizuálisan a legjobb 3D és 4D meséket lesik, s jó, hogy a mesekönyv már nem érdekli őket! Természetesen mindig van kivétel, hiszen sok gyereknek segít a mese, az ének, a játék abban, hogy könnyebben ki tudja magát fejezni. Viszont arról sem szabad megfeledkeznünk, mennyit tanul a gyerek a szülőtől és a környezetétől. Mennyi figyelmet és magyarázatot kap, ha kérdez... 

Esettanulmány
Az egyik ismerősöm kisfia az élő példa arra, hogy a gyereknek igenis van igénye anya és apa meséire és ötleteire. Nem kapcsolnak neki reggel, délben és este telefonról mesét meg játékokat (még akkor sem, ha hiszti van!), hanem anya inkább félreteszi a munkáját, ha hazaér a gyerek az oviból, s leül vele kifestőzni vagy mesét olvasni. Kimennek a szabadba, és ha a gyerek kérdez, anya válaszol. A gyerkőc ovis csoporttársai pedig jóval a kissrác után kullognak beszédben, fantáziában és a szófogadást illetően. Ha hiszti van, anya pöröl. Ha kezelhetetlen a gyerek, anya és apa akkor is pöröl, addig, amíg nem lesz nyugalom. S végül békesség és rend lesz, telefon nélkül is. S az egészben az a legjobb, hogy más szülők azt mondogatják nekik, hogy ők milyen szerencsések, a gyerekük milyen koraérett, szófogadó és okos... 

Mi a megoldás?
A megoldás kulcsa egyértelműen a szülő. Aki felméri és felügyeli a gyerek fejlődését. S aki példát mutat. Aki, ha úgy látja jónak, odaadja a gyereke kezébe a játékot. S aki, ha kell, megtiltja a gyereknek a telefont, ha látja, hogy az csak a fejlődésének rovására megy. A szülőknek meg kell találniuk az arany középutat, ha van tudományos álláspont, ha nincs. S talán ott kezdődik az egész példamutatás, ha anya és apa sem lóg egész nap az okostelefonon...

Szülő vagy? Te hogy látod mindezt? Szerinted miért jó és miért olyan rossz, ha a gyerek kezébe kerül az okostelefon és a tablet? Ellene vagy mellette vagy?

Almássy Dorka 

Új Nő csapata
Cookies