Születésnapi beszélgetés a 60 éves Almási Robert festőművésszel.
– Pár éve visszaköltözött szülőfalujába, Egyházkarcsára. Milyen megfontolásból?
– Igaz, hogy Karcsán születtem, de korán beköltöztünk Dunaszerdahelyre. Így gyermekkorom színtere ez a város volt, bár kamaszkoromat már Brünnben töltöttem. Sikerült ugyanis bekerülnöm a brünni iparművészeti középiskolába, ahol grafika szakon végeztem. Utána következett Pozsony, a képzőművészeti főiskola. Mikor aztán monumentális festészet szakon kezembe vettem a diplomámat, hazatértem. Idővel felépítettem Szerdahelyen egy műtermet, de az utóbbi években egyre szűkösebben fértem el benne. Pár évvel ezelőtt elkészült a családi házunk és mellette egy tágas műterem, mely galériaként is funkcionál.
Almási Robert: Egy ideig az Új Nőnél tevékenykedtem grafikai szerkesztőként. Jó szívvel gondolok erre az időre.
– Nem zavarják a látogatók?
– Egyáltalán nem. Sőt, örülök neki, mikor látom, hogy sokan nem csupán a képeim iránt érdeklődnek, de izgalmasnak tartják az alkotás folyamatát is.
– Tájképei arra engednek következtetni, hogy szereti a Csallóközt...
– Gyermekkoromban hatalmas kertünk volt. Szeretek kint lenni, sőt, ha csak tehetem, kiviszem a festőállványt is. A fények játéka, a víz fodrozódása, a napfény csillogása a leveleken: ez mind-mind belém ivódik. Egyébként mindent lehetetlen kint megfesteni, a pillanat szépségét megragadni bizony időigényes dolog. Mégis az erdőben szeretek igazán festeni: olyankor határtalanul szabadnak érzem magam.
– Vásznain gyakran visszatérő motívum a ló. Van ennek valami különleges oka?
– Fiatalkoromban kezdtem el lovagolni, először egyedül, majd a lányaimmal. A ló kecsessége mindig lenyűgözött. Most, hogy vidéken élek, tartok lovat. Először csak két shetlandi pónink volt, de tavasszal érkezett egy új hátasló is.
– Sok lírai, elfojtott erotikájú aktja van. Modellek után fest?
– Az újkori európai festészetben az elismert akademikus festők előjoga volt a modell alkalmazása. A többiek csupán a festőakadémiákon dolgozhattak modellel. Mi a főiskolán rendszeresen festettünk modelleket, hogy a női test anatómiáját elsajátítsuk. Ma már a leggyakrabban csak emlékezetből festek: belém rögzültek a női test vonalai. De soha nem öncélúan festek meg egy meztelen női testet. Évekkel ezelőtt, mikor a Nyugat-szlovákiai Képzőművészek Társaságának alkotásaiból (a Társaság elnöke vagyok) először megszerveztük az ERATO erotikus művészeti kiállítást, bizony félve jöttek be az emberek. Látták azonban, hogy a bemutatott alkotások visszafogottak: érzékiséget sugároznak ugyan, de a megbotránkoztató pornográf jellemzők nélkül. A siker nyomán kétévente, biennálé formájában tartjuk ezt a tárlatot.
– Alkotókedvét nem csupán a vászon ébreszti fel, hiszen köztudott, hogy gobelinkészítéssel is foglalkozik.
– Minden anyag más önkifejezési módot kínál. Ráadásul, ha mindig csak festenék, egy idő után kiégnék. A gobelinkészítés kihívás. Természetemből adódóan keresem az újat, ezért sem szerveztem életmű-kiállítást, hiszen az én életem nyitott, még sok a tervem.
– A textiljei is monumentálisak. Hogyan készülnek?
– Első lépésként megfestem a gobelintervet, mely a kárpit alapjául szolgál. Majd megpróbálom beszerezni hozzá a gyapjúfonalakat. Sajnos, ez nem sikerül maradéktalanul, és ilyenkor kénytelen vagyok megfesteni a szükséges árnyalatot. Ezután a képet rögzítem a szövőszékre, és kezdődhet a munka. Ezek a hatalmas gobelinek általában házasságkötő-termekbe kerülnek. Igazság szerint idő és sok-sok munka kellett ahhoz, hogy a vizuális művészetek más-más ágában azonosat tudjak nyújtani. Fával dolgozni például különleges, mert nem síkban kell gondolkodni, hanem térben. A domborműveknél első lépésben felvázolom a tervet, majd elkészítem kicsinyített, makettváltozatban is. Ha ezzel meg vagyok elégedve, jöhet a munka neheze, a faragás. Márvánnyal dolgozni még nehezebb, hiszen annak alaptulajdonsága, hogy hasad. Ma már azonban ilyesmiket ritkán rendelnek, inkább a nagyméretű vásznak iránt nőtt meg az érdeklődés.
Első házasságomból akkor léptem ki, mikor becsülettel felneveltem a lányaimat. Nem volt értelme fenntartani, hiszen jobbára távházasságban éltünk, mivel a feleségem nem akart Brünnből elköltözni. Tíz évvel ezelőtt megismertem a jelenlegi feleségemet: amiért hálás vagyok a sorsnak. Bevallom, mindig szerettem a nőket: de amióta Jolit ismerem, már csak ő van. Sok időt töltünk együtt a műteremben is.
– Kizárólag nagyméretű alkotásokban gondolkodik?
– Nem, sőt vannak időszakjaim, amikor kisméretű, már-már zsebkendőnyi képeket festek. Most például második feleségem ösztönzésére (közgazdász létére tehetségesen bánik az ecsettel) elkezdtem selyemfestéssel foglalkozni. Mindketten eredeti kínai selyemre visszük át az általunk elképzelt motívumokat, csak míg ő divatkiegészítőket készít, én képekben gondolkodom.
– Köszönjük a beszélgetést, és még sok alkotó évet kívánunk!
