Balla Réka (29, Pozsony) akkor a legboldogabb, ha útra kelhet. Olyan ember, aki kimegy a világba, hogy megkeresse benne a helyét.

Magyar gyökerek, Pozsony, idegen kultúrák: ezek formálták. Mindegyikből felszedett egy csipetnyit, s olyan ember formálódott belőle, akire azt mondjuk: hazája a nagyvilág!

raka2.jpg
Balla Réka média és kommunikáció szakot végzett, de igazán a táncban és az utazásban találta meg önmagát. Azt vallja, tánc közben akár egy idegennel is tudsz kapcsolódni, s létrejön a varázs...

Réka nyitott, cserfes, vidám, a nyelve pedig a tánc. Miközben fotóztuk, ő maga volt a zene: táncolt és énekelt. Nevét a szlovák vagy a magyar tévéből is ismerhetjük: az X-Faktorban a mentorházig jutott, a Superstarban pedig az elődöntőből esett ki.

– Magyar szülők magyar gyermeke vagyok, nem kétség! Szlovák oviba jártam, mert „ha már itt van mellettünk”, pici gyerekkel ne utazzunk! – próbálja megmagyarázni, mitől lett ennyire „multikulti”. – Utána egyenes út vezetett volna a Duna utcára, a magyar iskolába, ám nap mint nap sírva könyörögtem anyuéknak: én az ovis barátokkal akarok iskolába járni! Fura volt később átállni a magyar gimire, mert az irodalmi nyelv, de még a köznyelv is jobban ment szlovákul. A tollbamondásokkal rendre meggyűlt a bajom. Majd 17 évesen kikerültem Máltára angolt nyelvet tanulni: s azontúl nem volt megállás. Beleszerettem Máltába. Az iskolai szünetekben már ültem is a repülőre. Minden tetszett, az éghajlat, a nyitott szívű emberek. Úgy éreztem, olyanok, mint én vagyok.

– Mit lehet Máltán csinálni? Gondolom, szerelem is volt a tarsolyban, mert akkor van ilyen erős mehetnék...

– Igen, itt voltam életemben először igazán szerelmes. Ám a baráti társaság húzott inkább vissza, szép időket töltöttünk együtt, a vasárnapi húsleves helyett a tengerparton sütögettünk. Voltam kint animátor, recepciós, dolgoztam nyelviskolában vagy épp három hónapig csak énekeltem. Egyszer kint karácsonyoztunk a barátokkal, mindenki elkészítette a saját nemzeti ételét. Ezt azóta még háromszor megismételtük. „Előkarácsonyban” mindig visszarepültünk, hogy újra együtt legyünk. Málta angol gyarmat volt, a kormány még mindig a jobb oldalon van az autóban, a közigazgatásuk is angol mintára működik, és két hivatalos nyelvük van, a máltai és az angol. Ám ezen túl nem sok közük van a hűvös angolokhoz. Gozo szigetét úgy hívják: öröm. Azt hiszem, ezzel jellemeztem is a máltaiakat, tele vannak élettel. Nem tudom, hogy a sok D-vitamin okozza-e, de sokkal boldogabbak, mint mi itt, Közép-Európában!

– Apropó, időjárás. Milyen ott a tél?

– Télen csontig hatoló hideg van, süt ugyan a nap, de nagyon fúj a szél. Ez novembertől márciusig kitart. A hőmérséklet sosem megy 12°C alá. A lakásokban nincs központi fűtés, a falak mészkőből vannak – ami nagyon hideg tud lenni. Ehhez még jön a magas páratartalom, s ez csak fokozza a hidegérzetet. Sok a penész is, télen jobb kint lenni a szabadban, mint bent a házban. Amúgy gond egy szál se, az élet lassan csordogál. A máltaiak nagyon kedvesek, mikor feltűnően sokáig tanulmányoztam a menetrendet, mindig odajött valaki: „Segíthetek?” A strandon is mindig rám köszöntek. Amúgy mamahotel van, a fiatalok 32-34 éves korukig a szülőkkel élnek egy fedél alatt. Az anyjuk főz, mos, vasal rájuk. Mikor házibuli van, a szülők is otthon vannak, de nem zavarja őket a lárma. Viszont elintézni valamit a hivatalokban olyan, mint a versben: „Ej, ráérünk arra még!”

A helyiek kiadják a vendégházakat és a szobákat, a szolgáltatásokban rengeteg külföldi dolgozik. Málta az elsők között lett keresztény, 60-ban Pál apostol hódította meg az akkori kormányzót. A válást csak pár éve vezették be, abortusz nincs, a sziget erősen katolikus. Szóval, a vidék az nagyon vidék.

– Akkor olyan is van, ami nem tetszett Máltán!

– A rohanó, impulzív Nyugattól jócskán le vannak maradva: az élet csak a fővárosban pezseg. Utoljára marketingvezetőként dolgoztam, de többet értettem a szakmához, mint a negyvenéves márkaigazgató. Én elég ambiciózus vagyok, nyolcadik éve dolgozom a rendezvényszervezésben, de még tanulni akarok. A végén már minden zavart, az időjárás, a máltai hanglejtés... Mikor gondolatban idáig jutunk, akkor tovább kell állni. Ám Málta még ma is a szívem csücske, szeretem és szeretem.

– S mi volt a következő állomásod?

– Nem maradtam sokáig Pozsonyban. Átköltöztem Bécsbe, de itt elég hamar rájöttem, hogy nem szeretem a német nyelvet. Úgyhogy visszajöttem újra Pozsonyba, most a turizmusban dolgozom. Ám amint lehet, megyek tovább. Most Afrikát szeretném megismerni...  A kizomba tánc, amit a legjobban szeretek, ugyanis Afrikából származik.

– Ebben a színes egyvelegben mit jelent a magyarságod?

– Én tudom, hogy szlovákiai magyar vagyok. Ám nincs kötődésem Magyarországhoz, hisz sosem éltem ott. A szlovák iskola miatt jobban ki tudom magam fejezni szlovákul, meg Pozsonyban szlovák közegben élek. Gyakran konferálok kétnyelvű műsorokat, és mindig könnyebb szlovákul megszólalni. Ám ettől még nem vagyok szlovák, dehogy! Akárhol keresem magamat, mindenhogy csak a táncban találom meg. Igazán akkor érzem magam otthon, amikor úton vagyok. Ám arra már rájöttem, mert értelmes lány vagyok, hogy nem fogok tudni karriert építeni, ha kétévente költözök. Ezért gondoltam, hogy kipróbálom Párizst.

– Hogy jött a képbe Párizs? Ültél a glóbusz előtt, forgattad és ráböktél?

– Bécs, London, Amszterdam és Párizs: ezek nagyvárosok, s mindenképp nagyvárosban szeretnék élni. Olyan helyet kerestem, ahol kizombát is táncolnak. Bécset a „nemszeretem“ nyelve miatt levettem a listáról, London a Brexit és az esős időjárás miatt kiesett. Amszterdamban még nem jártam, ám Párizs minden követelménynek megfelel. Párizs a tánc Mekkája, és itt táncolják az urban kizt, a kizomba városi változatát, ami a szívemnek a legkedvesebb tánc...

116910811_m.jpg
Málta Szicília és Afrika között meghúzódó kis szigetország. Gyönyörű kristálytiszta öblei vonzzák a turistákat, a fiatalokat pedig a számtalan angol nyelviskola, az enyhe éghajlat és a jó bulihelyek. 

– Beszéled a francia nyelvet?

– Nem, de most nyertem kis időt arra, hogy megtanuljam. Öt nyelvet beszélek (magyar, szlovák, német, angol, spanyol), remélem, nem lesz gond a franciával sem. Franciaországban kevesen beszélnek angolul, s ha jövök egy jó angollal és egy haladó franciával, remélem, találok munkát. Ám van még egy fontos dolog!

– Mi lenne az? A szerelem?

– A mostani barátom Párizsban született. A családja afrikai származású, ám ő még sosem járt Afrikában. A tánc, a kizomba hozott bennünket össze. Igazság szerint még nagyon friss a kapcsolatunk.

– Mesélj erről a táncról. Hogy csöppentél bele?

– A tánc mindig is része volt az életemnek. Tízéves koromtól egészen tizenhétig hiphopot, társastáncot és némi jazzyt is táncoltam. Majd tíz évig nem táncoltam, akkor kezdtem énekelni. Ez újabb tíz év volt. Ekkor jutottam be a magyarországi X-Faktorba, Szlovákiában pedig a Superstarban próbálkoztam. A kizombával kint találkoztam, és nagyon megtetszett. Ma ott tartok, hogy minden hónapban kimegyek egy táncfesztiválra. Jó is ez, meg nem is, mert rengeteg pénzembe kerül. Ám mi ott nem csinálunk semmi rosszat, csak táncolunk. Egész nap és éjjel csak táncolunk, órákon keresztül. Ez olyan, mint egy meditáció, csak táncban és párban elmesélve. Megnyílik a lélek.

– Pont meg akartam kérdezni, hogy képzeljünk el egy ilyen táncfesztivált?

– Péntek délután háromtól este kilencig táncolunk, majd rövid szünet következik, s este tizenegytől másnap reggel nyolcig ropjuk. A kizomba nem egy gyors tánc, szóval ki lehet bírni. Aki tanulni szeretne, az másnap mehet déltől táncórára vagy folytathatja ott, ahol reggel nyolckor abbahagyta. Ismét kis pihenő, majd megint reggelig táncolunk. Ide tényleg csak a tánc szerelmesei jönnek! A kizombának sajátos szubkultúrája van. A sztárjaink csak táncos berkekben ismertek, a széles nagyközönségnek nem mond semmit a nevük.

A tánc mindig is része volt az életemnek. Tízéves koromtól egészen tizenhétig hiphopot, társastáncot és némi jazzyt is táncoltam. Majd tíz évig nem táncoltam, akkor kezdtem énekelni. Ez újabb tíz év volt. Ekkor jutottam be a magyarországi X-Faktorba, Szlovákiában pedig a Superstarban próbálkoztam.

–Te is veszel táncórákat?

– Naná! Napközben én közösségi táncra megyek. DJ játszik, a férfiak odajönnek, mint a régi időkben, és felkérnek táncolni. Táncolhatunk együtt pár percig, de akár órákig is. Majd megköszönik a táncot, és másik partner után néznek. A kizomba nem egy betanult tánc, nyilván nagyjából képben kell lenni. Ám ha beszippant, nehezen enged el. A lényeg: a férfi vezet és te követed. Sosem tudod, hogy milyen lépés következik, tehát tiszta improvizálás. Nem kell tudni az összes lépést: ha a partnered jól vezet, akkor nem kell félned, nem lesz semmi baj. A kizomba Afrikából, Angolából származik. Olyan tánc ez ott, mint nálunk a csárdás. A tömeges migrációval került át Európába, itt modernizálódott, s azóta is folyamatosan fejlődik. Bachata, hiphop elemeket is beleszőttek, most már nem is kizombának, hanem urban kiznek hívják, ami utal a városi jellegére, már én is ezt táncolom. Érdekessége még, hogy nálunk többnyire színes bőrű férfiak és fehér nők táncolják.

– S kivel jó táncolni? Azzal tudod a legjobban ropni, aki az életben is a párod?

– Nem, dehogy. Persze, ha mindketten szerettek táncolni, akkor igen. Ám a tánc közben akár idegenekkel is tudsz kapcsolódni, s létrejön egy olyan érzelmi állapot, ami teljes felszabadultsággal jár. Valahogy ugyanazt az érzelmet élitek át, szívfájdalmat vagy boldogságot. Három óra hosszát együtt táncolunk, s utána lehet, soha többé az életben nem találkozunk, egyedül ez a közös tánc volt köztünk a kapocs. Ez áldott állapot: és nem mindenkivel és mindig történik meg. A kizomba közben átöleled a párodat – s tudnivaló, hogy az ölelés sok endorfint termel. Az áttáncolt éjszakák után azt érzi az ember, kezében tartja a világot, és mérhetetlenül boldog.

– Mire jó még a tánc? Mármint a boldogságon kívül?

– Én egy emocionális beállítottságú ember vagyok, de nem tudom az érzéseimet szavakkal kifejezni. Ha valami negatív vagy erős érzés ér, rögtön a tánchoz vagy az énekléshez fordulok. Ezeknek hála, soha nem marad bennem feszültség, mert kitáncolom vagy kiéneklem magamból. Nekem ez a kettő a gyógyír az életre!

A Máltai Lovagrend fő feladata a sziget védelme volt, a járványok során (pestis) ispotályokat tartottak fent. Az 1565-ös nagy török ostrom után – amikor a törökök sikertelenül próbálták meg elfoglalni a szigetet – az akkori nagymester, Jean „Parisot” de La Valette könnyen védhető várost alapított, amelyet saját magáról nevezett el, ez lett a főváros, Valletta. Magas falain túl egykor lovagok éltek. Itt gyártják például a Playstationt – ám a sziget főleg a turizmusból él.

– Mit szólnak a szüleid az állandó utazgatásokhoz? Nem szeretnének itthon tartani?

– Jaj, dehogyisnem! Nem értik, honnan van bennem ez a nagy mehetnék, hisz ők nagyon szeretik a szülőföldjüket. Az első tanulmányutamat Máltára még ők fizették. A következő alkalommal már én intéztem mindent, a költségeket is én álltam. Ilyen vagyok én, ha valamit a fejembe veszek, nem tágítok. Nyitott ember vagyok, ebben az édesapámra ütöttem. Ő szintén zenész, Balla Igornak hívják, régen rádiós volt. Ma a Kobold gyermekzenekar frontembere, és rendezvényszervezés mellett műsorvezetéssel is foglalkozik. A művészi vénámat tőle örököltem! Hasonlítunk egymásra – ám mégsem hasonlítunk teljesen. A családnak néha nehéz elfogadni azt, hogy én mennyire sokszínűnek látom a világot. Szerintem abban bíznak, egyszer majdcsak letelepszem.

– Örök utazó lévén, hogy viseled, hogy most otthon kell maradni? Mit érzel a vírushelyzet kapcsán?

– Nem tudtam elutazni Párizsba, Pestre és a barcelonai utam is meghiúsult. Természetesen komolyan veszem a helyzetet, de remélem, hamarosan minden visszatér a régi kerékvágásba. Megtaláltam ennek a helyzetnek is a csodáját, és hogy ne essek szét, kialakítottam egy „To-Do” tevékenységnaptárat. Igyekszem minden napomat értelmes dolgokkal eltölteni: naponta edzek, meditálok, nyelvet tanulok. Most egy online marketingkurzuson veszek részt, emellett naponta megnézek egy dokumentumfilmet. Így produktív tudok maradni. Ám hiányzik a tánc, a barátok – és a párom nélkül nagyon nehéz. A szívem szakad meg érte!

– Ő külföldi, vele most hogyan tartod a kapcsolatot?

– Az egész járványhelyzetben ez a legnehezebb. Mikor elrendelték a határzárat, ő Párizsban volt, és már nem tudott repülőre ülni. Ráadásul épp most vagyunk a „rózsaszín felhős” időszakban, mikor az ember állandóan a párjával lenne. Érdekes módon épp a távolságtartás miatt kerültünk még közelebb egymáshoz. Nincs annyi munka, nem cseng a telefon, hogy ide vagy oda kell menni. Ha tudnánk, hogy még három hónap, akkor már most visszaszámolnánk! De még bizonytalanság van, ezért csak várunk és várunk. Ám egészen biztos, hogy amint kinyitják a határokat, repülünk egymáshoz!

Sallay Erika

 

Fotó: Dömötör Ede

Kapcsolódó írásunk: Olaszország gyöngyszeme: az Amalfi partvidék

web-bannerek-hirlevel-01_1.jpg

Új Nő csapata