Koszorút kötünk és asztalt terítünk. Mindkettő karácsonyi elfoglaltság. A díszítés mindig a gyűjtögetéssel kezdődik. Kimegyünk hétvégén a kiserdőbe, terményeket, magokat, tobozokat, fakérgeket, bőrlevelűeket gyűjtögetünk, a fiókokban masni és gyöngyök után keresgélünk (utóbbiak nagyon fontosak, mert fényt lopnak a sötétségbe).

Ám nem kell túlzásba vinni, és ha nincs időnk, minden natúr és fényes hozzávaló kapható az olcsó üzletekben. Pár fillérünk bánja csak, és az asztalon a kis ládából bőségesen ömlik a gyöngy és a csillám. Az ünnep fényei. 

piros-zold-kezdo.jpg
Az Új Nő asztalát Rohál Gabika terítette meg (hotelamade.sk) Elsőnek beszerzett egy piros abroszt. A szalvétákat madzaggal kötötte át, kis fenyőágat fogott hozzájuk. Natúr stílusban álmodta meg az asztalközépet, diót, tobozokat, almát használt – és persze sok gyertyát.

Vegyünk pár csokor fenyőágat, olyat is, ami lehullik, és olyat is, amin alig hagy nyomot az idő. Én mindig veszek két-három csokrot Nordmann-fenyőből, amely nagyon fenyőszerű, és nem hullatja a tűlevelét, viszont illata sincs. Arra ott van a lucfenyő, amelyből girlandot köthetünk, és igazi karácsonyi illat lesz tőle az előszobában, ám kopaszra hullik majd vízkereszt előtt.

mezeskalacs-piros-zold.jpg
Gabika a piros műbogyókat az egyeurós boltban vette, a házi mézeskalácsot maga sütötte.

Az a szép, ha sok a koszorúnkban a zöld, gazdagon van benne termés, és kevés benne a dísz. A kevesebb itt is több. Az anyagok szépek önmagukban is. Koszorút úgy jó kötni, ha van miből. Szedhetünk hozzá borostyánt a kertből, olyat, amiben gömbben vannak a fekete és a piros bogyók. A profi virágkötőktől is sokat lehet tanulni.

mecses-piros-zold.jpg

Technikákat, ötleteket kell ellesni: az egyik mandarint köt a girlandba, a másik apró darabokra töri a szentjánoskenyérfa barna, csavarodó termését, és drótra fűzi, bogyókkal elválasztva. Leírni nehéz, mert munka közben jönnek az ötletek.

dizsek-piros-zold.jpg

A koszorúkötő este az éjszakába nyúlik, megtelik a levegő a megvágott örökzöldek és a gyantás fenyők illatával. Sok koszorú kell: egy sima az utcára, a bejárati ajtóra a csengős a legjobb, a legnagyobb a konyhai kisasztalra kell, hogy tudjunk gyújtogatni vasárnaponként.

teritek-piros-zold.jpg
A teríték alapja egy „felkarikázott” farönk, amelyen jól mutat a fehér porcelántányér és mellette a csillogó üvegpohár.

A földön és asztalon széthullatva az ágak, levelek, néha gázolunk benne, keresgélünk, csattognak a metszőollók. Közben forralt bort kortyolgatunk, szól a jó zene (nem a karácsonyi gejl).

A karácsony legszebb dísze persze az, mikor leesik a hó. A fehérség káprázik, bent a lakásban is fényesség lesz tőle, és tisztaság.

Olyan is van, hogy sokat dolgozunk, és a munka eredménye soványka, de a hangulat végett megéri. Akinek ez nem megy, az készíthet egyszerű illatos narancsot. Akkor illatos főleg, amikor csináljuk, de jó csinálni, és szép is egy ideig. Pár zacskó szegfűszeget kiszórunk egy tálba, és a szép darabokat beszurkáljuk egy narancsba. Van olyan szeg, amelynek a közepén nincs kis maggombóc, ezeknek szebb a csillag-rajzolatuk. Csigavonalban vagy mezőkre osztva lehet végigtűzdelni a narancsot, jó sűrűn. Minél nagyobb rendszer van a mintában, például spirál, annál tovább tart megcsinálni, és annál szebb.

fenyek-piros-zold.jpg

Karácsonykor sokszor az a baj, hogy napokig ki sem mozdulunk otthonról. Pedig az angyal nem bent, hanem kint jár, a szabad ég alatt. Ezért megéri kabátot húzni, és kimenni a kertbe, utcára, sétálni egy nagyot a lecsendesült világban. Egy ismerősünk minden karácsonykor kis partit tart a kert végében, a teraszon. Hatalmas koszorút köt a falra, hatalmas piros szalaggal, mécseseket gyújt.

koszoru-asztal.jpg
Az asztal végére kedvenc, barnára pácolt dobozkáját rakta, ebből ömlik ki fényesen-gazdagon az ünnepi dekoráció, a piros és ezüst díszek.

Kihordják a szendvicseket, a mézest, iszogatnak, beszélgetnek, közben rakják a tüzet a kinti kandallóban. Kóstolgatnak, ácsorognak, a gyerekek hógolyóznak. Fogadás elegáns stílusban, mert mindenki alkalomhoz öltözik. Elvégre a karácsony a legszebb ünnepünk. (Fotó: Dömötör Ede)

Nagyvendégi Éva
Kapcsolódó írásunk