Király és szolga, csaló és áldozat, csábító és megcsalt szerető, apa és fiú. Hány és hány szerepbe bújt már! De vajon milyen ő magánemberként, amikor kilép a színház kapuján, hogy elinduljon fáradtan, még a tapsvihar zajával a fülében hazafelé, vagy éppen egy kávéra – velünk?
Néveri Varagya Szilvia újságírást, magyar nyelvet és irodalmat tanult, majd közgazdasági tanulmányokat folytatott, végül a kommunikáció területén talált igazán magára.
A média világában nem könnyű gyökeret ereszteni, mert a tehetség önmagában nem elég. Az M1 műsorvezetője, Novodomszky Éva azonban rendre ott van a legnépszerűbb televíziósok ranglistáján.
Vadkerti Imrét a széles közönség elsősorban a hat évvel ezelőtti A Társulat című tévéshow-ból ismerheti. Mára a Kormorán együttes énekese, és állandó tagja a dél-komáromi Magyar Lovas Színháznak.
A komáromi Őszi Denisza a Naturál testépítés és fitness szövetség versenyzője, Európa fitness bajnok, a Life Sport stúdió tulajdonosa. Ő mesélt most nekünk.
"Jézus Krisztus karácsonykor nem egy csomó mennyei kütyüvel jött közénk, hozhatott volna Józsefnek láncfűrészt, Máriának habverőt, ehelyett ő maga volt az ajándék."