Egy kedves Olvasónk az emlőrák szűréséről közölt írásunk megjelenése után jelezte: szeretne olvasni a férfiak „rákszűréséről” is. Igaz, hogy az Új Nő „női” lap, de „nem árt ha az aggódó feleség férje egészségi állapotát is szemmel tartja”.
Egyetértünk, mert – ismerve az erősebbik nem félelmét minden vizsgálattól – nem egy esetben éppen a feleség nógatásának köszönhető a rák korai felismerése. A nőknél az emlőrák, a férfiaknál a dülmirigy (prosztata) rákja az a daganat, amely – viszonylag könnyű hozzáférhetősége miatt – kínálkozik a szűrésre, azaz a még panasz- és tünetmentes elváltozás felismerésére.
A szűrés mellett szól a prosztatarák gyakorisága: a daganatos halálokok sorrendjében – a tüdőrák mögött – a 2. helyet foglalja el. Jól kidolgozottak a szűrés módszerei is. Legrégibb az ún. rektális digitális vizsgálat. Ennek során a vizsgáló orvos a férfi végbelébe (rektális) dugott ujjával (digitális) áttapintja a dió nagyságú mirigyet, keresve annak daganatra gyanús kidudorodását. Újabb és kevésbé kellemetlen – bár vérvétellel járó – módszer a prosztataspecifikus antigén, a PSA vizsgálata. A PSA egy, a dülmirigy sejtjei által termelt fehérje, amely jelen van minden férfi vérében.
Ha prosztata ép, a PSA értéke nem haladja meg a 4-et. Mivel ezt az antigént a prosztata sejtjei termelik, logikus, hogy ha e sejtek száma kórosan megnő, a több sejt több PSA-t termel, vagyis a PSA értéke meghaladja a 4-et. Ha ez az érték 10-en felül van, az nagy valószínűséggel prosztatarákra utal. Egyre gyakoribb a végbélbe vezetett eszközzel végzett ultrahangvizsgálat (szonográfia) is.
Az elmondottak alapján feltételezhetnénk, hogy a prosztatarák szűrése megoldott, ám a valóságban a legtöbb ország egészségügyi kormányzata ódzkodik a tömegszűrés bevezetésétől.
Nézzük az ellenérveket: igaz, hogy e rák gyakori, de csak az idős férfiak betegsége; a legtöbb prosztatarák a 70. életév felett fordul elő. Összehasonlítva akár az emlőrákkal is, a prosztatarák lefolyása lassú: a prosztatarákos férfiak döntő többsége nem e rák miatt, hanem egyéb betegségben hal meg.
A véletlenül, más okból – pl. nehéz vizelés miatt – végzett végbélvizsgálattal felfedezett „néma” prosztatadaganat – még ha a szövettani vizsgálat igazolja is a rákos eredetet – kezelés nélkül is hosszú éveken át nyugalomban maradhat. További ellenérvként szerepel a szűrés „megbízhatatlansága”: még a gyakorlott szakorvos (urológus) sem tudja tapintással megkülönböztetni a jóindulatú túltengést a rosszindulatú burjánzás okozta csomótól.
E téren nem sokat segít a kezdetben nagy lelkesedéssel fogadott PSA-vizsgálat sem: az emelkedett szint nem bizonyítéka a ráknak! Sőt, a legbiztosabbnak tartott, és a magas PSA-értéknél kötelező szövettani vizsgálat is tévedhet.
Vagyis ha kötelezővé tennék a férfiak tömegszűrését, sok lenne az álpozitív – ráknak tűnő, de nem az – és álnegatív – jóindulatúnak tűnő, ám valójában már rákos – eset. Ezért – egyelőre – nincs tömegszűrés, viszont bármilyen vizelési panasszal orvoshoz forduló idősödő férfinál kötelező elvégezni a „rektális” vizsgálatot is.
