A meteorológiai tavasz közeledtével az életkorban is jelentkező tavasz, a serdülőkor juthat eszünkbe. Sokak szerint ez életünk legszebb szakasza. Ám ahogy a valódi tavasz sem csak örömet, meleget hoz, a tinédzserkorban is előfordulhatnak kevésbé örömteli, sőt akár nemkívánatos események.
Ezek egyike a serdülőkorban egyre gyakoribb önsértés (falcolás). E gyakoriságnövekedés biztos jele az a tény, hogy az önsértés – teljes nevén a serdülőkori nem-szuicidális önsértés, angol rövidítése: NSSI – 2013-ban végre bekerült a Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyvébe (DSM-5). (A „nem-szuicidális” jelentése: nem öngyilkossági szándékkal elkövetett).
Ez a késés jelzi, hogy bár a témában már 1996-ban megjelent az első szakirodalmi könyv, most jött csak el az idő a serdülőkori önsértés komollyá vételére. Mert mi is ez az „önsértés”, amely a serdülők 15-45 százalékát sújthatja?
Az önsértés olyan társadalmi, kulturális környezetbe nem illeszkedő viselkedés, amely magában foglalja a saját test károsodásának szándékos előidézését anélkül, hogy a személynek szándékában állna e viselkedés következtében meghalni. Jellemző, hogy igazi magyar neve nincs, az orvosok (pszichológusok, lélekgyógyászok) leggyakrabban a csuklómetszés/csuklóvágás, önvagdosás, önkarcolás, falcolás esetleg a paraszuicidium nevet használják.
Ennek többek közt az az oka, hogy a jelenséget néha nehéz elkülöníteni az öngyilkos magatartástól. S ne feledjük: egy NSSI-epizód is végződhet halállal!
Az önsértés jellegzetesen egy serdülőkorban, 12-14 éves kor körül kezdődő jelenség. Tehát abban a korban, amikor a serdülő viselkedését gyakran az érzelmei irányítják. A lélekgyógyászok (pszichiáterek) szerint az önsértés a máshogyan nem megfogalmazható düh, szorongás vagy lelki fájdalom kifejezésére szolgál. A gyakorisága miatt azonban ne gondoljuk, hogy divatjelenség! Az öncsonkítás (falcolás: a bőrön ejtett bevágás) inkább egy vészjelzés – az öngyilkosok esetében ismert „cry for help”, azaz segélykiáltás: nem meghalni akarok, hanem másképp élni!
A serdülőkorban gyakori az ún. negatív emocionalitás, azaz a fiatal küzd érzéseinek, érzelmeinek tudatosításával és kifejezésének nehézségeivel, önmaga leértékelésével és az alacsony önértékelése kiváltotta haraggal.
Mobiltelefonos világunkban pedig egyre kevesebb idő, alkalom mutatkozik a problémák őszinte feltárására egy szerető szülővel és/vagy megértő pedagógussal való beszélgetés formájában.
Ez utóbbi mondat már jelzi az önsértés megelőzésének egyik legfontosabb módját. A szülő figyeljen oda gyermeke viselkedésére, érzelmi életének hullámzására, ok nélküli dühkitörésére, sírására. Legyen ideje vele gyakran, őszintén elbeszélgetni. S ha már esetleg az önsértés nyomait – friss vágásokat, karcolásokat vagy a régebbiek hegeit – fedezi fel gyermeke alkarján, combján, ne szemrehányással, kiabálással reagáljon, hanem empátiával, megértéssel. Amennyiben úgy látja, hogy ezzel nem ér célt, ne habozzon szakemberhez, pszichológushoz fordulni. Ugyanez vonatkozik a pedagógus hozzáállására is.
