A Nyitra menti Zoboralja igencsak gazdag volt népszokásokban, még nemrégiben is. Barslédecen például sokáig megtartották a Luca napot – még a nyolcvanas években is! A fiatal lányok, asszonyok a legszebb ünneplő ruháikban, némán jártak házról házra – és tisztogattak. Erre mondják, hogy ahány ház, annyi szokás.

A hagyományt a Hajnalkert folklórcsoport segítségével mutattuk be 2010-es számunkban.

barsledei_lucak_17.jpg

Öltöznek a hölgyek

Ezeket a gyönyörű ünnepi viseleteket nem lehet csak úgy felkapni, mint manapság a farmert. Egy óra szükséges csak ahhoz, hogy a sok kikeményített alsószoknyát, kötényt, szalagot, masnit, inget, kendőt és még ki tudja, mit, magukra öltsék. Nem beszélve a csodálatos fejdíszről (7 részből áll!), amelyet annak idején az asszonyok ripsz-ropsz feltettek magukra, a maiaknak azonban fél órába is beletelik, amíg tökéletesen egymásra segítik őket.

barsledei_lucak_1.jpg

A fejdísz hétköznapi változatát az ötvenes évekig hordták: kötelező volt minden férjes asszony számára! Egy azonban biztos: megéri a fáradságot. A dísz az asszonyok arcát egy csapásra kiemelte, megszépítette.

barsledei_lucak_16.jpg

Elindultak a Lucák

Lédecen a Lucát nagyon szép, tiszta, rendszerető asszonynak képzelték, aki egyben szerette kelletni is magát. Ennek analógiájára a lányok és a fiatalabb asszonyok a legszebb ruháikban indultak útnak. Itt is elmondhatjuk: a régiek tudták, mire figyel föl a férfiember.

A viselet nem csak hihetetlenül nőies, hanem mást is tud: a megfelelő csípőringatásra is megtanította a lányokat. Állítólag mikor kettesével-hármasával mentek templomba, egymásba karoltak, és az egyikük „elindította” a szoknyát – az meg egyszerre ringott ide-oda... De térjünk vissza a lucázáshoz: mindig este történt, sötétben.

barsledei_lucak_15.jpg

A házakba sepregetni csak nők mehettek. Kísérőjük azonban mindig akadt: férjeik, szeretőik vigyáztak rájuk. Egyéb fontos feladatot is elláttak: ők tartották meg kedveseik téli nagykendőjét és jupkáját (kiskabátját), amíg azok bent voltak a házban.

barsledei_lucak_12.jpg
Nincs mese, december 13-án mindent és mindenkit meg kell tisztítani! Még a Lucákba botló járókelők sem menekülhettek: a lányok őket is gondosan megtisztogatták tollaikkal. – Na, milyen csinosak vagytok! – örül Pintér József bácsi. – De szép is volt, mikor a lányok így jártak Lucázni! Sok régi emlék elevenedik meg bennem…

Megérkeztek a Lucák

A házakba érve aztán a Lucák letakarták az arcukat, nehogy felismerjék őket. Persze, a szemfüles asszonyokat nem lehetett becsapni: megismerték egymást a szoknyáikról – és persze a kíséretet alkotó szeretőkről, akiket az ablakon keresztül lestek meg.

barsledei_lucak_9.jpg

December 13-a dologtiltó nap volt: nem volt szabad például szőni, fonni, varrni (mert Luca bevarrja a tyúkok hátsóját, és nem fognak tojni). Ugyanakkor ajánlott volt tollat fosztani (mert akkor meg a Luca megrepegette a tyúkok fenekét, így azok jobban tojtak).

barsledei_lucak_7.jpg

Így aztán az asszonyok fő tevékenysége ezen a napon a tollfosztás volt – egy-egy házban négyen-öten gyűltek össze.

barsledei_lucak_8.jpg

A Lucák – annak ellenére, hogy nem szabadott megszólalniuk – azért cseppet sem szomorkodtak.

barsledei_lucak_5.jpg

Nagyon is vidámak voltak: széles jókedvükben még a háziakat is megtáncoltatták.

barsledei_lucak_6.jpg

A sepregetést néma csendben végezték

– Gyerekkoromban nagy szégyen volt, ha egy gazdasszonynál pókhálót találtak – meséli Varga Éva néni. – Úgyhogy december 12-én mindenki alaposan kitakarított. Luca ugyebár Lucia, a fényt hozó vagy fényt szülő asszony „rokona”. Neve napja a Gergely-naptár előtt a mai 21-ére esett, azaz a téli napforduló idejére. Ekkor a leghosszabb az éjszaka, ettől kezdve folyamatosan nő a fény, egyre többet világít a nap. Innentől kezdve talán nem csoda, ha a lédeci asszonyok a legszebb ruháikban, fehér kendővel a fejükön söprögettek: ideje megtisztulni, letörölni a port.

barsledei_lucak_11.jpg

– A tojás sem lehet véletlen, hiszen mindig az új élet – és egyben az anyaság – egyik szimbóluma volt. Később aztán a jó szépasszony neve átkerült december 13-ra – márpedig a 13-as szám sosem tartozott a kedvencek közé. Ettől kezdve a népszokásokban a fehér ruhás, megtisztító asszony képe keveredett a rontást hozó boszorkányéval. A lucázás a népszokások között a legerősebb női ünnep.

barsledei_lucak_10.jpg

Sőt, huncutkodni is szerettek: a többi asszony bosszantására belekaptak a lefosztott tollba, hogy lehetőleg még többet kelljen takarítani.

barsledei_lucak_3.jpg

A lédeci lucázás az ötvenes években élő hagyomány volt, amely fokozatos kezdett eltűnni a hetvenes évekre. Az 1969-ben alakult Hajnalkert hagyományőrző csoport fiatal tagjai a nyolcvanas évek elején sikeresen felújították – általuk a község többi leányzója is kedvet kapott a tisztogatáshoz. A lucázás a kilencvenes években veszett ki végleg. Sajnos, az akkori fiatal generáció felnőtt, sokan elköltöztek, és mára már elfogyott az utánpótlás.

Lédeci szerelmi jóslás

Ha egy lány tudni akarta, hogy fogják hívni a férjét, Luca napján 12 darab kis papírra különböző férfineveket írt fel. A papirosokat össze kellett hajtogatni, és karácsonyig minden nap el kellett égetni egyet. Csak az utolsó papírdarabkát volt szabad kibontani december 24-én: a férj olyan nevezetű lesz, mint ami a papírkán olvasható.

Milyen lesz a jövő évi időjárás? Amilyen Luca napján az időjárás, olyan lesz a január! – tartják a lédeciek. – Azaz, ha 13-án hull a hó, havas januárra számíthatunk. Sőt, amilyen az idő reggel, délben és este, olyan lesz a hónap első, második és harmadik felében. Ettől kezdve 12 nap van karácsonyig, és nem árt mindet megfigyelni. Mindegyik nap időjárása ugyanis egy-egy hónapénak felel meg: dec. 14 – február, dec. 15 – március, és így tovább.

Varga Éva néni, a Hajnalkert csoport legidősebb tagja Luca-napi hiedelmeket is megosztott velem: ilyenkor fokhagymával bekenték a házak és az ólak ajtaját, ezenkívül az ólakat tömjénnel is kifüstölték, nehogy ártó lélek juthasson be, rontást hozva az emberekre vagy az állatokra. Ezen a napon nem lehetett kölcsönözni, és ruhát sem volt szabad kint hagyni (száradni).

Ahogy sok más vidéken, Lédecen is megfaragták Luca székét. Csak férfiak dolgozhattak rajta, még a szögeknek is fából kellett lenniük, és el kellett készülnie karácsony napjára. Ha az éjféli misén ráálltak, megláthatták, ki a boszorkány a faluban.

barsledei_lucak_2.jpg
Varga Éva néni

A Hajnalkert hagyományőrző csoportot éveken keresztül az ismert néprajzkutató, Jókai Mária vezette. Tőle vette át Budai Mihály. A csoport a hagyományok ápolásán kívül – hajnali és Szent Iván-éji tűzugrás, lakodalmas, szüreti mulatság stb. – énekléssel, népdalok őrzésével is foglalkozik, őrzik falujuk archaikus nyelvezetét. Tevékenységüket számos szép díjjal jutalmazták.

Sajnos, a csoport egyre apad. Nincs, aki átvegye az idősek helyét – a község fiatal generációja csaknem teljesen elveszítette magyarságát. A magyarság aránya a hatvanas években még nyolcvan százalékot tett ki, mára negyven százalékra csökkent (jórészt idős személyekre).

barsledei_lucak_18.jpg
Budai Mihály

– A legnagyobb gondot azok a színtiszta magyar szülők jelentik – mondják a csoport tagjai –, akik nemhogy szlovák iskolába íratják gyermekeiket, hanem otthon is csak szlovákul beszélnek velük. Úgy látszik, úgy döntöttek, hogy mától kezdve szlovákok. Sajnos ők azok, akik a legkevésbé becsülik a működésünket. Gyakran megesik, hogy ha szlovák csoport után lépünk fel, már nem kíváncsiak a mi műsorunkra: elmennek vagy illetlenül zajonganak. Egyik női tagunk hétéves kisfia az utolsó magyar gyerek a faluban.

Barslédec egyébként az aranyosmaróti járás egyetlen, a nyelvhatár utolsó – mára már csak félig magyar községe.

Dráfi Anikó
Cookies