A divat rabszolgái, a fashion victimek, akik vakon követik a trendeket, mindent felvesznek, amit egy „nagy márkanév” diktál. Pedig a divat mulandó, a stílus ellenben örök. Miként válhat saját stílusának mesterévé egy férfi? Ezt kérdeztük Schiffer Miklós stílustanácsadótól.
Hogyan látja önmagát a férfi a mai zajos világban, ahol a stílus – akárcsak az illem – ritkaságszámba megy? A férfi persze más, mint a nő, a férfi a funkcionalitás felől közelíti meg az öltözködést. A többség azt választja, ami kényelmes, és általában a tartós, időtálló darabokat kedvelik. Persze már ez sem teljesen igaz, mert egyre több a fülében, orrában (és mindenhol máshol) karikát viselő férfi, tetovált nyakkal és arccal, papagájos szerkóban. Vagyis egyre többen kihívó, „ez vagyok én” megjelenéssel bírnak. A világ elment odáig, hogy a jó modor nem sokat jelent: a kirívó, a rossz az érdekes, a szabályos és a jó unalmas. Azzal nem lehet feltűnni, ha valaki rendes, szépen él, mert arról nem szól dal, nem írnak az újságok. Ez vonatkozik a férfi öltözködésre is.
Schiffer Miklós, a neves divatszakértő szerint a férfiak megjelenése elsősorban nem pénz kérdése. A stílus nem csupán az öltözködésünkről szól, a stílus kihat az egész életünkre: ahogy élünk, ahogy másokra figyelünk, s ahogy elfogadjuk őket.
– Anyukám mindig azt mondta: színházba a legszebb ruhádat vedd fel. Ma bárki elmegy bármiben bárhova. Öltözködésben is egyre szélesednek a generációk közti válaszfalak.
– Igen, casualök lettünk, nagyon lazák és kényelmesek. A casual stílus Amerikából indult, s bár Európa sokáig ellenállt, a kétezres években teljesen betört hozzánk is. A Covid alatt pedig leomlottak a falak, megváltozott a világ. Egyszerre jelent meg a casual és a dizájner holmik igénye: ma például ötször többe kerül egy nagy márkalogós, kapucnis melegítőfelső (hoodie), mint régen egy öltöny. Sosem volt a divat olyan drága, mint manapság. A kétezres évek előtt könnyű volt kiszúrni a tömegben, hogy ki az amerikai, mert tornacipőt viselt; s ma már az egész világon a tornacipő az alapdarab – férfi, nő, idős, fiatal ezt viseli a mindennapokban. Sőt, felnőtt egy olyan generáció, amelyik nem tudja, hogy a sneakersön kívül létezik másfajta cipő. Ennek ellenére nem ellenzem a casual stílust, sőt, sosem hittem volna, hogy egyszer veszek majd magamnak egy hoodie-t, vagy egy madzagos nadrágot, mégis megtörtént. Úgy vélem, ezeknek is megvan a maguk helye, a föld forog, a divat változik – viszont nem kéne elfeledkezni a klasszikus darabokról sem. Mára a többség életéből, s az üzletek kínálatából szinte eltűntek a klasszikus darabok, mindent elöntött a kényelmes dömping. Pedig ahogy egy egyetemi professzor felöltözik, azzal megtiszteli az intézményt is, ahol tanít, és a diákjait is – a diák esetében is ugyanez a helyzet. A klasszikus megjelenés egyáltalán nem elavult, hanem a polgári értékrend része.
Hat-hét évvel ezelőtt csak a vájtfülűek ismerték a Dior-táskákat: az Insta-világ beköszöntével viszont már mindenki dizájner táskát szeretne, a férfiak pedig logós, kapucnis, kenguruzsebes hoodie-t. Egyszerre, egy időben jelent meg a casual és a dizájner holmik igénye.
– Arról mit tartsunk, hogy ma már szinte senki nem visel nyakkendőt? Sirassuk, ne sirassuk?
– A casual viseletnek van egy magasabb szintje, ez a smart casual, mikor felveszek egy kényelmes zakót egy szép inggel. Húsz évvel ezelőtt engem senki nem látott nyakkendő nélkül, ma meg alig látnak nyakkendőben. A kényelmet ugyanis meg lehet szokni. Én a kilencvenes években Hugo Bossnál tanultam a szakmát, ahol a tervező azt mondta: Leveszem a nyakkendőt, kigombolom az inggalért, és előjön a kreativitásom! Először a kreatív szakmákban dolgozók vetették le a nyakkendőt, most már sokszor a politikusok sem viselik. A nyakkendőnek persze hosszú története van, már a rómaiak is hordtak kendőt a nyakukban – a „kravátli” kifejezés viszont nem tőlük, hanem a horvát „kravata” szóból származik. A horvát lovasezredek, a „Cravats” tagjai viselték: ez volt a modern szabású nyakkendő és csokornyakkendő előfutára. A nyakkendő jó kellék, hogy ne olvadjunk bele teljesen az inges, öltönyös egyenforgatagba egy ünnepi alkalmon. Kiemelhet bennünket a tömegből. Nemrég tértem vissza Milánóból, a divat fővárosából, s bizony azért már ott is jócskán hódít a casual stílus. Az olaszok, akiket mindig is az elegancia mintapéldáiként emlegetünk, a Covid óta lazábban öltözködnek: az utcákon főszereplő az óriás dzseki, a bő farmer és az edzőcipő. A legtöbben a telefonjukat bújják – a metrót várva, a metróban utazva –, s mackónadrágban üldögélve ez kényelmesebb is.
Schiffer Miklós
– A klasszikus stílus nem azért kopott ki, mert unalmasnak tartják a férfiak?
– A klasszikus stílus se nem merev, se nem unalmas. Inkább egy belső kódrendszer, mely tükrözi az értékrendünket, s ma már sokféle iránya létezik: ilyen például az olasz könnyedség, a francia finomság. Vagy ott van az úgynevezett smart casual, amelyik a hétköznapi kényelmet ötvözi az igényességgel – ez a laza öltözködés luxusváltozata. Olyan márkák formálják, mint a Brunello Cucinelli vagy a Ralph Lauren Purple Label: ezek mindig bent tartják a vásárlót egy esztétikai kódrendszerben. Az ő ruháik nem esnek ki a klasszikus stílus kereteiből, viszont mégis kortársak maradnak.
Brunello Cucinelli olasz divattervező (női és férfidivatot is kreál), kasmírkirálynak is nevezik. Humanista kapitalista, nagy hangsúlyt fektet a kézművesek megbecsülésére és az emberi méltóságra. Gyára az umbriai Solomeo községben van, igazából az egész falu neki dolgozik. Diszkrét, logómentes ruháit itt gyártja, s mivel Európában a bérek magasabbak, a termékek ára borsosabb.
– Hogyan látja a mai férfit?
– A tapasztalataim nagyon sokfélék, és nemcsak itthon. Egyre inkább azt érzem, hogy a stílus már nem pusztán ízlés kérdése. A fiatalabb generáció például kifejezetten követi a divatot, mégis „eltűnik” a ruhák mögött. Az oversize, bő szabás, a túlméretezett darabok, a szokatlan frizurák valahogy elfedik az embert. Ez a divathullám a férfiakat ugyanúgy elérte, mint a nőket; néha mintha nem az ember hordaná a ruhát, hanem a ruha az embert. Három nagy csoportot látok: vannak azok, akik nem foglalkoznak azzal, hogyan néznek ki. A második csoport vakon követi a legújabb trendeket. Teljesen mindegy, hogy hordható vagy inkább karikatúraszerű rajtuk a legújabb divat – elég, ha nagy név áll mögötte. Ezt a csoportot hívjuk fashion victimnek, a divat áldozatának. És ott van a harmadik csoport, azok a férfiak, akik még mindig hisznek a klasszikus stílusban.
– Kik a klasszikus stílus képviselői?
– Azok, akik nem trendekben gondolkodnak, hanem – ahogy fentebb mondtam – kódokban, szabályokban. A probléma ott kezdődik, hogy ma rendkívül nehéz egyértelműen kijelenteni, mi a helyes és mi nem, mert épp nagyot fordul a világ. A divat természete pedig a változás. Ahogy Karl Lagerfeld mondta: „A divat az a játék, ahol meg kell szeretned azt, amit tavaly gyűlöltél, és meg kell gyűlölnöd azt, amit tavaly még imádtál”. Viszont vigyázzunk: a stílus nem azonos a divattal. Az utcakép manapság inkább bohókás, mint stílusos. És egyszerűbb a divatnak és a márkáknak élni, az ember csak felkapja magára a logós trikót, nadrágot, tornacipőt. Nem kell azon gondolkodni, miképp komponálja meg a megjelenését, hogyan társítsa a ruhadarabokat és a kiegészítőket. A stílushoz ellenben fantázia kell, türelem, fegyelem, önmagunk „kitalálása”.
Ma egy fiatal addig nem hagyja békén a szüleit, míg nem kap egy száz eurós edzőcipőt. Tetszik, nem tetszik, ilyen lett a világ. Ha most elkezdünk lamentálni, hogy bezzeg az én időmben, olyanok leszünk, mint a Muppet Show-ban a két zsémbes öreg kritikus. Én csak azért kiabálok, hogy ne felejtsük el a klasszikust sem.
– Ha a férfiak olyannyira a kényelem hívei, miért harapózott el tájainkon „a sörhasam van, de feszes, nagy logós pólót viselek, talpig Gucciban pompázom” megjelenés?
– Létezik egy markáns kelet-közép-európai vonal, amelybe Magyarország, Szlovákia, Lengyelország is beletartozik. Itt erősen jelen vannak a feltűnő feliratok, a fekete pufi dzsekik, a túlzottan felnyírt frizurák, a koptatott, lyukas farmerek. Ezek régóta velünk vannak, miközben Nyugat-Európa jórészt túllépett rajtuk, a világ divatja természetesebb irányba mozdult el. Kezd visszanyúlni a klasszikus darabokhoz, a túl rövidre nyírt haj letűnik, s újra főszereplő az elegancia; a nagy logók (Balenciaga, Gucci) lassacskán kezdenek háttérbe szorulni. Mi, itt, Európa szívében azonban mindig fáziskésésben vagyunk, hosszabb ideig tart a váltás. Nálunk még mindig azt szereti a férfi megmutatni, hogy a viselete drága.
– S mit tartsunk a káoszos, az „orromban, nyelvemben, mindenhol karika van” megjelenésről? Egyre több ilyen férfivel találkozunk.
– A többség biztosan nem látja káoszosnak, mert a maga szabályai szerint önazonos a viselete. Persze itt is vannak kategóriák; kérdés, hogy mennyire lépi túl a jó ízlés határát. Akinek megvan a saját stílusa – s lehet stílusos valaki például karikával az orrában is –, az nem lesz a divat áldozata, ellenben képes az aktuális divat darabjaiból találni egyet-egyet, amit bele tud illeszteni a ruhatárába. Valaki mondjuk oversize nadrágokat és felsőket hord és nem azért, mert nem lennének meg az adottságai a szűkebb fazonok viseléséhez), hanem mert neki ez a stílusa. Ha azt érezzük, hogy tetszünk magunknak, a ruhánkat mintha ránk öntötték volna, stílusunk tökéletes, akkor önazonosak vagyunk. Ilyen egyszerű.
– A fiatalok, akik lázadnak, s mindig különbözni akarnak, hogyan találhatnak vissza a klasszikus megjelenéshez?
– Én nem félteném a fiatalokat. Persze vannak, akik bedőlnek a különféle trendeknek, melyeket az influenszerek ontanak magukból, de sokuknak megvan a kellő intelligenciája ahhoz, hogy ne ezt egyék. S ezt jól bizonyítja az is, hogy képesek elegánsak lenni – ahogy arra Giorgio Armani is utalt A hülyék sosem elegánsak című könyvében. Amikor a fiatalokban elkezd kialakulni a „nem akarok a tömeg után menni” érzése, akkor kezd kibontakozni először a stílusigényük. Bezzeg az én időmben! – sokat halljuk ma ezt a mondatot, és sokszor mondta nekem is az édesanyám. Én viszont ezt a szemléletet már nem akarom továbbadni a fiamnak, mivel úgy vélem, ez a mondat a legrosszabb hivatkozási alap. Hiszen az emlegetett „én időm” régen volt, most már egy teljesen más világot élünk. Persze nekem sem tetszett, amikor a fiam tetoválással jelent meg előttem, de be kellett látnom, hogy nem én viselem azt a tetkót. Úgy vélem, hogy haladnunk kell a korral, nem lehetünk túlságosan vonalasok, mert másként elvesztjük a kapcsolatunkat a világgal. S ezt egy kreatív ember nem engedheti meg magának.
– A kreatív ember hord zakót? Sokan azért mellőzik a zakót, mert kényelmetlen. Erről mit gondol?
– Egy jó zakó kényelmes. A kérdés inkább az, hogy mit nevezünk kényelemnek. Azt, hogy ha a zakó lóg rajtunk? Hogy semmilyen tartása nincs? Egy jó anyagból levő, jól szabott, megfelelő méretű zakó tökéletes komfortot ad. Ugyanúgy lehet benne mozogni, ülni, élni. Egy melegítő sem kényelmes, ha rossz a mérete vagy az anyaga. Aki azt mondja, hogy a zakó kényelmetlen, az még nem viselt jó zakót. Sok embernél ez inkább hitkérdés: „Ez nekem nem való!” S ez már nem a racionalitásról szól, hanem arról, hova, melyik rétegbe sorolja be magát.
– Sokszor megkérdezik tőlem, hogy az olasz nők vagy a férfiak a stílusosabbak. Az általánosítások mindig félrevezetőek. Úgy tartjuk, hogy az olaszok a legkifinomultabbak, egy olasz utcakép mégis mást mond – van olyan olasz, akinek kifinomult a stílusa, és van, akinek nem. Nyilván egy milánói utcakép sokkal jobban néz ki, mint egy hazai. A mediterráneum ebből a szempontból különleges térség, ahol a jól öltözöttség általánosabb; az éghajlat, az életérzés felszabadítja az esztétikumot és az emberben szunnyadó kreativitást.
– Mennyire fontosak a különféle kiegészítők?
– Rendkívül fontosak a kiegészítők, s nem csupán a hölgyek, hanem az urak számára is. A kiegészítők azok, amelyek egy öltözéket igazán karakteressé tesznek. Szűken véve ide tartozik az óra, a díszzsebkendő, a derékszíj, valamint a cipő. Ezek árulják el leginkább, mennyire tudatos valaki az öltözködésében. Az egyik legfontosabb kiegészítőnek a cipőt tartom. Számomra rengeteget elmond az emberről: az igényességről, sőt bizonyos értelemben a személyiségéről is.
Egy szép, tiszta, ápolt cipő nemcsak az öltözéket stilizálja felfelé, hanem a viselője tartását és önbizalmát is. Sokszor már az első pillanatban eldől, milyen benyomást kelt valaki – és ebben a cipő kulcsszerepet játszik.
– Milyen alapdarabokkal kell rendelkeznie egy mai férfinak?
– Erre nincs egyetlen, mindenki számára érvényes válasz. Mindig attól függ, hogy az adott férfi milyen irányba szeretné elvinni a stílusát. Egy klasszikusan öltözködő férfi ruhatárában alapvetésnek számít egy sötétkék zakó, egy szürke és egy sötétkék öltöny, fekete és sötétbarna fűzős cipő, valamint legalább öt ing – amelyek közül három fehér. Ezekre bármilyen formális vagy félformális helyzetben lehet építeni. Ezzel szemben egy lazább stílusban mozgó férfi esetében egészen más elemek számítanak „alapnak”. Nála lehet mondjuk három fehér póló, három kék póló, két hoodie, egy jól szabott farmer, egy pamutnadrág és egy barna cipő az alapruhatár gerince. A lényeg itt is a tudatosság. Ami az egyik férfinál nélkülözhetetlen, az a másiknál teljesen felesleges lehet. Ebből is érzékelhető, hogy a jó ruhatár nem trendekből, hanem önismeretből épül.
– Hogyan induljon el az úton az a fiatal, aki a klasszikus stílusnak megfelelően szeretne öltözködni?
– Először is ne szélsőséges, kioktató bloggereket, youtubereket, tiktokereket kövessen. Inkább olyan hiteles embereket, akinek a stílus nem megélhetés kérdése, hanem személyes ügy. Érdemes visszanyúlni a nagy klasszikusokhoz, ilyen volt Cary Grant vagy Laurence Olivier, ők egyszerre visszafogottak és egyediek. A klasszikus stílus tanulható, a tanulás pedig türelmet és energiát követel, s nem csupán a külsőségekről szól – elengedhetetlen hozzá az önfegyelem. Senki sem úgy születik, hogy egyből ért hozzá. Nekem is van pár könyvem a témában – például a Schiffer-stílus / Férfi I és II. –, melyek a férfiaknak sorvezetőt nyújtanak a stílushoz. A klasszikus stílus lényege a következetesség, szerintem ez mindennek az alfája és omegája. Miként Giorgio Armani mondta: „Nem az a fontos, hogy felfigyeljenek rád, hanem hogy emlékezzenek rád!”
– Manapság a férfiak is elmerészkednek stílustanácsadásra. Hogyan történik ez Önnél?
– Attól függően, hogy kinek mi a célja, valamint, hogy mennyire van otthon a klasszikus stílusban, lehet másfél órás vagy több alkalmas is a konzultáció. Össze szoktam állítani a klienseim számára egy segédanyagot: személyiségéhez, életviteléhez, költési szokásokhoz igazítva. Az egyik férfi 400 euróért vesz zakót, a másik 4000 euróért. Mind a kettő zakó, és funkcionálisan mind a kettő megfelel a céljának. Stílusos lehet az a férfi is, aki nem szeretne rengeteg pénzt ruhákra áldozni. Alapvető tévedés, amit sokan gondolnak: ha stílusos akarok lenni, akkor milliókat kell költenem. Attól, hogy milliókat költesz, még nem biztos, hogy lesz stílusod is! A divat megvásárolható, de a stílus nem, az belülről jön. Ahogy Coco Chanel mondta: „A luxus nem a szegénység ellentéte, hanem az ízléstelenségé.”
