Árulkodó, hogy mennyire elszokott a nyugati ember a földi munkától! Fehér kezeit a kávéházi asztalokon pihenteti, s azt várja, hogy majd mások elvégzik helyette a „piszkos munkát”. Pedig nem piszkos az a munka, hanem a legbecsülendőbb, mert a kenyerünk és a mindennapi betevőnk függ tőle. Ma a mezőgazdaság számára az aszály jelenti a legnagyobb kihívást. Legalábbis itt, nálunk. A nyugati országokban pedig a vendégmunkások hiánya, hiszen a koronavírus miatt lezárták a határokat.

ontozes.jpg

Talán elcsépelt frázis, mégis igaz: a Csallóköz Szlovákia éléskamrája. Nagy általánosságban elmondhatjuk, hogy a föld minősége adott arra, hogy az éghajlathoz mérten bármi megteremjen benne. A gazdálkodónak viszont nagyon meg kell gondolnia, mit és hol termel. Ugyanis ami az egyik évben jónak bizonyul, a következő évben nem feltétlenül váltja be a hozzá fűzött reményeket. Nem mindig jön ki jól a matek (merthogy itt is sokat kell számolni...). Van, hogy a kiadás és a bevétel egyáltalán nincs egyensúlyban.
– Egyértelműen semmit sem lehet kijelenteni, hiszen a termés nagyban függ az időjárástól – magyarázza Vereczkei Erika, az EXATA GROUP Rt. agronómusa, aki a dercsikai határban kísér bennünket. Harmadik éve sújtja súlyos tavaszi aszály a hazai mezőgazdaságot, ami miatt nem kiszámítható a termés. Hiába van jó termőföldünk – a jó öntözőfejlesztések is fontosak volnának, hisz úgy néz ki, hogy ez a kedvezőtlen időjárás állandósul.

erika_2.jpg
Vereczkei Erika, az EXATA GROUP Rt. agronómusa

Szárazság van, vigyázz!

Extrém száraz esztendők állnak mögöttünk, bár ezt az egyszerű emberek nemigen veszik észre. A kevés téli csapadék és a még kevesebb tavaszi eső komoly kihívások elé állítja a mezőgazdászokat. Régebben, mondjuk tíz évvel ezelőtt még rendszeresek voltak az esőzések vagy akár a téli havazások, mára azonban minden megváltozott.
– A nagyabonyi kataszterben néhány parcellán a kollégák tudnak öntözni, de nálunk, Dercsikán ez még nincs megoldva. A búzán már látni a vízhiány jeleit, és hol van még az aratás – sóhajt fel az agronómus. – A szárazság sokkoló hatása az egyik fő stresszfaktor, ami komoly kihívást jelent. Hatást gyakorol a növény növekedésére, csökkenti a betakarítható termés mennyiségét és minőségét.

Ma a kényes trendi népek asztalára messzi kontinensekről érkezik a superfood, mert az itteni alapanyag az nem trendi. Az a jó, ami minél messzebbről érkezik, mint például a quinoa, amiből az inka paraszt már nem is ehet, mert mi, európaiak a nagy trendiségünkkel felvertük az árát. Szerencsére egyre többen látják ezeket az összefüggéseket, s megint menő helyit venni és helyit enni...

A víz az úr!

Vidékünket számos kanális, a Kis-Duna különböző ágai és mesterségesen kialakított medrek szelik át és szabdalják darabokra. A kilencvenes években a határt járva még lehetett látni a folyóvizek mellett felállított szivattyúházakat. Ezek pumpálták a vizet a termőföldeken álló öntözőberendezésekbe, az öntözőcsövek hatalmas tekercsekben álltak az utak mellett és a termőföldek szélén... Ezek mára eltűntek – vagy teljes egészében, vagy a nagyobb részük. A pumpaházakat szétlopták, a fémet, amit hasznosítani (értsd: értékesíteni) lehetett, azt a tolvajok leadták a fémgyűjtő telepeken. Így ezek a házak tovább nem tudnak működni, mert a javításukat nemigen vállalja senki.
– Pedig most lenne igazán szükség arra a vízre, hogy a fellépő vízhiányt enyhíteni tudjuk! – mondja az agronómus. – A hazai termés nagy része, vagyis ahol nem megoldható az öntözés, a természet kegyeire van bízva. Ezért idén is az a kérdés, hogy mennyire lesz hozzánk kegyes az ég...

szivattyu.jpg
A szivattyúházakban található pumpák juttatják el a vizet a termőföldeken álló öntözőberendezésekbe.

Azt, hogy a mezőgazdászok miként tudják megóvni a termesztett növényeket, szintén Erika magyarázza el.
– Igyekszünk úgy beosztani a munkafolyamatokat, hogy a növény minél kisebb stressz alatt legyen... Ez azt jelenti például, hogy mivel a cukorrépa nagyon érzékeny növény, a gyomirtást kizárólag este végezzük. Ekkor nem olyan erős a napsugárzás, nem égeti meg annyira a növényt, vagyis kisebb lesz a hőstressz. A mezőgazdászok igazából egész évben azon dolgoznak, hogy nyáron és ősszel legyen mit betakarítani.
– Egész évben sok mindent kell tenni azért, hogy a munkánk gyümölcse kézzelfogható legyen. Először is elő kell készíteni a talajt, hogy az vethető legyen. A növénynek meg kell adni a szükséges tápanyagokat, meg kell óvni az esetleges betegségektől, a gyomosodástól. Néhány növényt sarabolni kell, azaz megkapálni, hogy lazább legyen a talaj, levegőt kapjon. Ennek mechanikus gyomirtói szerepe is van – mondja az agronómus.

A kilencvenes években a határt járva még látni lehetett a folyóvizek mellett felállított szivattyúházakat. Ezek pumpálták a termőföldeken álló öntözőberendezésbe a vizet. Hatalmas tekercsekben álltak az utak mellett az öntözőcsövek... Mára a pumpaházakat szétlopták, a fémet a tolvajok leadták a fémgyűjtő telepeken. Így ezek a házak nem tudnak tovább működni....

Élettel az életért!

Manapság mindenki menedzser akar lenni. Persze tisztelet a kivételnek, de tényleg úgy áll a helyzet, hogy aki nem tudja eldönteni, hogy mit tanuljon, az ma a menedzsmentet választja. Közben pedig nincsen, aki elvégezze a munkákat a földeken... Ha nyugdíjba mennek azok az emberek, akik most vetnek és aratnak, nem lesz, aki pótolja a hiányukat. Vagy már tényleg maguktól mennek majd a gépek? (Ilyen is lesz, mert a gépesítés nagymértékben és rohamosan fejlődik.)
– Ez egy életforma, amit mi élünk. Nekem pedig az tetszik benne a legjobban, hogy az élettel az életért dolgozunk! Azt gondolom, hogy a mezőgazdász élete szép élet, akármilyen szeszélyes legyen az időjárás. Ez a lényeg. Nem egyszerű, mert minden mindennel összefügg, a munkafolyamatok egymásra épülnek. Fontos, hogy mindig elkapjuk az optimális időt – ecseteli Erika.  A nagyabonyi kataszterben járunk, Erika épp azt magyarázza az autót vezetve, hogy nem egyszerű ez a szakma, különösen egy nőnek. Majd megérkezünk az egyik termőföld szélére. Itt éppen szóját vetnek. Az ötvenes Lőrinczi Tibor ugrik le hozzánk a modern traktorból...

Ma annak kéne a legfontosabbnak lenni, hogy az élelmiszer minél kevesebb környezetkárosítással s minél kisebb üzemanyag-használattal jusson el az asztalunkra. Arról nem is szólva, ha helyben termelünk, azzal a helyi lakosságnak lesz munkája. Ezért beszélnek egyre többet arról, hogy az ellátási láncokat le kell rövidíteni...

Tibor és az ő gépe

Harmincnyolc éve dolgozik a mezőgazdaságban, az első tíz esztendőt gépszerelőként a műhelyben töltötte. Azóta azonban a földeket rója reggeltől napestig.
– Sok a munka, de mást nem tudnék csinálni. Tavaly például februárban kezdtük a munkát, és egészen az év végéig minden nap dolgoztunk, szinte éjjel-nappal mentünk. Persze felváltva. Aratáskor volt egy hónap, amikor csak nappal dolgoztunk, majd augusztusban újra huszonnégy órában voltunk kint a földeken. Én már mindent vetettem az elmúlt évek alatt – meséli Tibor. Mikor arról kérdezem, mit gondol azokról, akik lenézik a munkáját, elmosolyodik.

tibor_0.jpg
Lőrinczi Tibor reggeltől napestig a földeket rója

– Sokan lenézik azokat az embereket, akik a traktorokban, kombájnokban ülnek. Például délután Karcsa határában vetettem, és rám szóltak: Miért most csinálja? Valamikor el kell végezni ezt a munkát is, mondtam. Az utakon is vannak problémák, mert mindenki siet, és a mi gépeink szélesek. Az autósok mutogatnak ránk, hogy miért megyünk az úton.  De valahogy nekünk is el kell jutnunk az egyik helyről a másikra! Repülni nem tudunk... Régen utat engedtek, mert mindenki tudta, hogy nem viccből járunk az aszfalton – mondja Tibor. S végezetül tesz egy vallomást.

ontozes2.jpg

– Én szeretem ezt a munkát! Körbenézek, a határban nyugalom és csend van. Ameddig a szem ellát, fákkal szegélyezett termőföldek húzódnak, modern mezőgazdasági gépek dolgoznak, amelyek a távolból szorgos hangyának tűnnek, akik a dolgukat végzik.
Azt is teszik: értünk dolgoznak, ezért tisztelni kell a munkájukat.  

Angyal Sándor

 

Fotó: Dömötör Ede

Kapcsolódó írásunk: Tudod, mi történik most a földeken?

web-bannerek-hirlevel-01_0.jpg

Új Nő csapata