A magyarul ezzel a címmel megjelent könyv a kínai irodalom remeke, mely bővelkedik erotikus részletekben, viszont korántsem ízléstelen és illetlen. Lássunk belőle részleteket!
Aranyvázában szilvavirágok. Ez volt a könyv kínai címe, a szilvavirág a szexualitást jelképezi. A könyv példaként szolgál arra, hogy virágnyelven is lehet beszélni a szexről. A Szép asszonyok egy gazdag házban a kínai irodalom egyik klasszikusa, ismeretlen szerző írta a Ming-dinasztia korszakában, az első kritika 1600-ban jelent meg róla. A regény főhőse egy gazdag kereskedő, Hszi-men Csing, aki vidám élvezeteinek él: számos ágyasa és felesége mellett gátlástalanul kiveti a hálóját barátai feleségeire is.
A regény realisztikusan ábrázolja a kínai középkori életet. Ázsiában az emberek sokáig nem lehetettek egyéniségek, az alakok ezért elég sematikusak, de ábrázolásuk már sokoldalúnak számít. A 16. századi Kínában megszokott volt a bujálkodás; sokan magas állásokhoz jutottak, mert izgatószert kínáltak feletteseiknek. Az akkori Kínában a szerelmet nem ismerték, de a testi élvezetek kielégítése nem ismert korlátokat. Hszi-men Csing gyakran napokig mulatott barátaival a „virágudvarokban” (feleségeik persze nem szórakozhattak együtt a férfiakkal).
A még férjes, de nagyravágyó és ragyogó szépségű Aranylótusszal egy kerítőnőn keresztül ismerkedik meg. Végül Aranylótusz beköltözik ötödik feleségként a kereskedő házába, aki kiemeli őt a többi feleség rovására. A regény nem szűkölködik erotikus jelenetekben, melyek nem kis meglepetéssel szolgálnak, pont a szóhasználat miatt. Virágnyelven jelöli meg a szerelmi aktusok „elemeit” – s ha nem is éppen magasztos a nász, de legalább nem szennyezi be leírásával az olvasót.
Nyak a nyakon – szerelmes mandarinkacsák, mikor a vízen vígan sürgölődnek. Piros ajakát a nő a férfi orcájára nyomja, az a félrebillent fejet erősen karjába szorítja. A vállán keres támaszt a selyemharisnyás láb, kettős újholdsarlója válik, íme, láthatóvá, az aranyboglár elcsúszik, előbb az egyik, azután a másik, feketén gomolyog haja felhője széjjel a párnán.
„Hszi-men Csing mulatozott még egy darabig asszonyaival a Lótuszpavilonban, estére aztán a társaság szétszéledt. Hszi-men Csing Aranylótuszhoz ment. Feltüzelve a szesztől mindjárt szerelmeskedni akart vele. Az asszony füstölőt gyújtott, ágyat vetett, levetkeztek, lefeküdtek egymás mellé. A férfi azonban nem a felhő-eső játékot akarta játszani vele, hanem tudván, hogy az asszony kiváló fuvolajátékos, felült a kék selyemfüggönyös ágyban, az asszonyt négykézláb maga elé állította, hogy az elébb két kezével gyengéden cirógassa, majd szájába vegye a fuvoláját, hol benyelve, hol kiengedve. A férfi fölébe hajolva gyönyörködött csodálatos művészetében. Sokáig hangzottak a cuppanások, egyre nagyobb gyönyörűséget okozva. Hszi-men Csing egyszer csak szólt Szilvavirágnak, hozzon teát. Aranylótusz restelkedve összehúzta az ágy függönyét.
– Ugyan mit szégyelled magad? – nevetett Hszi-men Csing: – Hua szomszéd házánál két szolgáló van. Amelyik itt járt, az a fiatalabbik, az idősebbik meg olyan korú lehet, mint Szilvavirág –, és Hua öcsém magáévá tette, miközben a felesége nézte őket az ajtóból, mert olyan asszony az! – fűzte a szót tovább nagy élvezettel. – Ki gondolná Hua öcsémről is, hogy ifjú ember létére ilyeneket művel odahaza?
– Agyafúrt csirkefogó vagy te! – meredt rá az asszony. – Még ahhoz sincs kedvem, hogy leszidjalak. Ha erre a kiscselédre fáj a fogad, nosza, vigyed, de mit jössz itt nekem a szomszédasszonnyal példálózni? Én különben sem vagyok olyanféle, ez a lány meg nem az én szolgálóm! Holnap el is megyek szomszédolni, élhetsz az alkalommal, tiéd lesz a ház, aztán hívd be, fektesd le.
– Édes lányom! – kiáltott fel Hszi-men Csing túláradó örömében. – Még jobban szeretlek, hogy ilyen megértő vagy!
Hogy a két szerető megint így egymásra talált, a végtelenségig fokozta gyönyörűségüket. Folytatódott a fuvolajáték, mígnem kimerülten, egymás nyakát átkarolva, combjukkal egymáshoz simulva elszunnyadtak. Mert így van ez: Ha meg akarja lepni szerelmét a lány, játsszék szorgosan a bíborfuvolán. Dal is van róla bizonyságul, »A nyugati folyó holdja« nótájára.”
„Másnap Aranylótusz valóban átment látogatóba Fehérvállúhoz, nála töltötte az egész napot. Hszi-men Csing behívhatta magához Szilvavirágot, hogy kedvét töltse rajta. Aranylótusz ettől kezdve mindenféleképpen pártolta a kislányt, felmentette a konyhai munka alól, csak az ágyvetés, teafőzés, a ruhák rendben tartása lett a dolga, a lábát is elkötötte kicsire. Szilvavirág erősen különbözött Őszirózsától, eszes lányka volt, s kedvét lelte a hancúrozásokban, kiváló társnak bizonyult, és nem is volt csúnya. Hszi-men Csing nagyon megkedvelte. Őszirózsa butácska lány volt, eléggé ügyetlen is, úgyhogy Aranylótusz sokszor megverte. Így van ez: A kopott ruhás veréb és a kecses fecskenép csivitel és csiripel, együtt szálldos szerteszét. Ám e más-más madarak, noha együtt szállanak, nincs egyenlőség közöttük, nem is lehet semmiképp.”
„Csang, az öreg pénzeszsák már gyenge aggastyán volt, amikor magáévá tette Aranylótuszt. Ugyan mi öröme lehetett a szépasszonynak e mellett az erőtlen aggastyán mellett? Hszi-men Csinggel bezzeg beavatottja volt a hold és a szelek játékának, aki jól megtermett, erőtől duzzadó szerszámmal rendelkezett!”
„Egy igéző szépséget látott maga előtt: fejét sűrű fekete haj koronázta, merészen homlokába fésült, fehér bőrétől elütő fürtjei olyanok voltak, mint a hollótollak, kékesfekete szemöldökének íve akár az újhold sarlója, mandulavágású szeme tisztán és hidegen tekintett, cseresznyeajkáról bódító lehelet áradt, karcsú dereka, melyet két kézzel játszi könnyedséggel átkulcsolhatott az ember, hajladozó fűzfavessző – no meg az a lágy, rizsporfehér test, azok a telt, kemény keblek, a csillagként előkandikáló kecses lábacskák, sima combok, és valahol elrejtve még egy szorosan összezárt, még csak az imént fakadt rügyhöz hasonló, kicsiny, párnának beillő virágkelyhecske is feketéllett... Ó, ki tudna betelni ennyi szépséggel!”
