A csodálatos hangulatú, virágillatban úszó és állatoktól hangos Kukkonia Farm otthont ad egy tankonyhának is, melyben nemrégiben egy különleges főzőiskolára került sor – ugyanis a HC DAC női kézilabdacsapat látogatott ide. A lányok a rendhagyó csapatépítő nap folyamán megcsillogtatták a főzőtudományukat, s megmutatták, hogy nemcsak a pályán, de a konyhában is megállják a helyüket.
A mindig magabiztosan pályára lépő kézilabdás lányok most kissé megilletődve álltak a konyhában, ide-oda pillantgatva. Az alapanyagok között volt minden, a csirkehústól kezdve a rétestésztáig – arra várva, hogy valami egészen ínycsiklandozó készülhessen a nap végére. S a végeredmény? Vidám hangulat a konyhában, fenséges illatok a levegőben, összefutó nyál a szájakban... (Fotók: Dömötör Ede)
Ahogy megérkeztem a Kukkonia Farmra, egy elegánsan elrendezett helyszín tárult a szemem elé. A kockás abrosz – egyetlen farmról sem hiányozhat – már ízlésesen el volt helyezve az asztalokon.
A vázákban frissen vágott virágok pompáztak, s a fonott kosárkákban ínycsiklandozó töpörtyűs pogácsák illatoztak arra várva, hogy megérkezzen a dunaszerdahelyi női kézilabdacsapat.
Vicces volt látni, ahogy a mindig magabiztos kézilabdás csajok most idegesen nevetgélve közeledtek az ismeretlen terep felé, mert a konyhában bizony nincs helye a labdának, csak a késnek és a fakanálnak. Nem szabad futni, óvatosan kell közlekedni, hiszen ezúttal nem egy 40 x 20 méteres pályán kell teljesíteni...
A csapat tagjait először egy fogadás várta, ahol maguk is megkóstolhatták a lágy tésztájú házi pogácsák mennyei ízét. Nagy Edina, a Villa Rosa menedzsere mindent megtett azért, hogy a kezdeti feszült hangulat csakhamar izgatott csacsogássá váljon. A lányok egymás között azon viccelődtek, hogy mikor fogtak utoljára fakanalat a kezükben ‒ ha egyáltalán fogtak ‒, s melyikük étele lesz majd a nap végén a legrosszabb.
A kedves hangvételű csevej után a csapatot két alcsoportra osztották, s megkezdődhetett a konyhaművészet fortélyainak elsajátítása. A lányok egyik fele a konyha felé masírozott, amely a Kukkonia Farm főépületében található, a másik fele pedig hátul maradt a kinti kemencénél, egy hatalmas faasztal köré csoportosulva.
Izgatottan várták az első feladatot: a réteshúzást. Ez az izgalmas desszert gyerekkorunk egyik nagy kedvence.
Mindannyian láttuk már, ahogy nagyanyáink, dédnagyanyáink ügyes kezekkel gyúrják a lágy, hólyagos tésztát, amelyet aztán papírvékonyra nyújtanak. Láttuk, s valljuk be, mi is ki akartuk egyszer próbálni.
Meg is érkezett két hozzáértő hölgy, Konkoly Ildikó és Szabó Anna, akik a lányokkal együtt fogtak neki a rétestészta gyúrásához, s hamarosan el is készült a tökéletes állagú, lágy tészta.
Amíg az első csapat tésztája szépen letakarva kelt a meleg nyári napon, addig a másik csoport tagjai a konyhában izgatottan várták a kreatív séf, Czucz Péter és segédje, Végh André utasításait a tanulópultok mögött. Péter ki is adta a legelső instrukciót: „A legfontosabb szabály, hogy mindig ügyeljünk a magunk és mások biztonságára, mielőtt kést ragadunk!”
A lányok, miután megfogadták a jótanácsot, azonnal nekiláttak felaprítani a frissen szedett fűszernövényeket.
Péter ezalatt elmagyarázta a csirkemellből készülő étel receptjét, mindeközben segítette és biztatta a szorgosan főző lányokat. Hamarosan elhalkult a konyha, s csak a kések egyenletes kopogását lehetett hallani.
A lányok összpontosítottak, hogy minél tökéletesebben tudják leutánozni a séf mozdulatait. A serpenyők sercegni kezdtek, s hamarosan mennyei illatok töltötték be a levegőt.
Miközben ők dolgoztak, az első csapat tésztája megkelt, s kezdődhetett a réteshúzás. A feladat azonban nem egyszerű: ügyelni kell, hogy a vékony tészta ne szakadjon el!
A lányoknak most nem keménynek és energikusnak kellett lenni, mint a labdajáték során, hanem gyengédnek és finomnak. Óvatosan húzták a tésztát, míg az négyszeresére nem nyúlt, hatalmas terítőként befedve az asztalt. Megkezdődhetett a töltés.
Az első részbe fahéjas-diós töltelék került almával, a másodikba mákos, szintén almával, a harmadikba pedig újra fahéjas-diós töltelék őszibarackkal. Miután megtöltötték a tésztát, óvatos mozdulatokkal feltekerték, s mehetett is az előmelegített sütőbe.
A lányok izgatottan várták, hogy megsüljön életük első rétese...
... s nagyjából negyven perc múlva már elégedetten kóstolgatták az aranybarnára sült, ropogós desszertet.
Hamarosan a második csapat is elkészült a főzéssel, s már a tálaláson dolgozott. Tanyasi bőrös csirkemell került a tányérra zöldbabbal és mangalicasonkával.
Az arcokat elöntötte a büszkeség. Nem maradt más hátra, mint asztalra helyezni az ízlésesen megkomponált tányérokat. Pukkant a pezsgő, koccantak a poharak, és megkezdődhetett a kóstolás.
Elégedett mormogások hangja töltötte be a teret. Ki-ki meglepetten konstatálta magában: „Nahát, még főzni is tudok!”
Felzúdult a taps, s a lányok örömmámorban úszva, finom falatokkal megtelt gyomorral indultnak útra a következő feladathoz. Most ők voltak, akik rétest húztak, s az első csapat készítette el a kreatív séf által megálmodott ízletes tanyasi csirkét.
A nap végére a lányok kellemesen elfáradtak, de közben bizony arra is rájöttek, hogy nemcsak a kézilabdapályán remekelnek, de ugyanúgy a konyhában is megállják a helyüket.
