Tisztelt Szerkesztőség! Nagyon szeretem a lapjukat, elsősorban azokat a cikkeket, amelyekben arra biztatják a nőket, hogy ne adják fel önmagukat és azokat a dolgokat, amiket szeretnek.
Néhány évvel ezelőtt én feladtam magam a családi béke kedvéért. Hát nem érte meg…
Eredetileg nővér vagyok, 15 évig dolgoztam egy pszichiátriai klinikán. Szeretem az embereket, és szerettem ott dolgozni, mégis otthagytam. A férjemnek ugyanis ekkor már volt egy vállalata, és évekig könyörgött, hogy adjam fel a munkahelyemet, vezessük együtt a mi kis közös cégünket. Meglátom majd, milyen jó lesz!
Addig-addig magyarázott, míg engedtem. Ő lett az „igazgató”, én pedig az „alkalmazott”. Sokkal többet dolgozom, mint azelőtt. Éjjel-nappal kéznél kell, hogy legyek, amikor csak ,,férjuramnak” eszébe jut. Ugyanakkor mást sem hallok, mint hogy nélküle éhen halnék, meg hogy eltart.
Pedig valójában éppen fordítva van, hiszen én vezetem az egész munkamenetet, én irányítom a munkásokat, én szerzem be az árut, én intézkedem – miközben ő a kávézókban (meg ki tudja még, hol, kivel) ,,tárgyal”.
Pénzem van úgy, hogy mindezt eltűröm. A családi békénk odalett, úgy érzem, egyfolytában megaláznak. Mostanában betelt a pohár. Az önbecsülésem már nem engedi meg, hogy egyhuzamban a sárba tiporjanak. A szerencsés véletlen úgy hozta, hogy saját vállalkozásba foghatok az unokatestvéreimmel. S hogy mit szól ehhez a férjem? Nem szól hozzá semmit. Nem kérdez semmit – én pedig nem mondok neki semmit. Ha nem érdekli, mi van velem, minek „fárasszam” a dolgaimmal?
Valószínűleg csak annyit gondol magában, hogy nekem ez úgysem fog sikerülni. Talán tényleg nem. De ebben a pillanatban úgy látom, ez az egyetlen lehetőség, hogy kikerüljek ebből az egészségtelen helyzetből. Már csak a gyerekeim kedvéért is, mert mi lesz, ha egyszer a férjem és köztem mindennek vége lesz. Szóval, nekem őrájuk is gondolnom kell. Egy biztos: negyvenéves, felnőtt emberként partner szeretnék lenni a férjem számára, nem pedig a lábtörlője.
Üdvözlettel: Katalin
Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk leveleiket! Amennyiben szeretnék velünk és olvasóinkkal megosztani örömüket, bánatukat, problémáikat, szívesen állunk az önök rendelkezésére: akár névtelenül vagy álnéven is írhatnak. Kérjük, az ímél tárgya ,,LEVÉLTITOK'' legyen!
Ímélcímünk: office [at] ujno.sk
