A Valentin-napi szingliprogramok közül én a masszázst választottam elsőként. (Ide kattintva elolvashatod a korábbi ajánlómat.) Már úgy hiányzott a kényeztetés, mint egy falat kenyér. Nem voltam hátmasszázson úgy 8 éve. Pedig ez az egyik legjobb dolog a világon. Pláne akkor, ha a masszőrnő nem duruzsol végig a fülembe, mint aznap, a szerelmesek napján...

De ne szaladjunk úgy előre. Elmesélem, milyen egy szingli napja, amikor minden a szerelemről szól. Vagyis esetemben a szeretetről. Reggel korán keltem, és úgy döntöttem, teszek a testi egészségemért is, így hosszú idő után felületem a jó öreg szobabiciklimre, és letekertem 25 kilométert. Igaz, hogy egy kicsit meghaltam utána, de ezután kívántam magamnak először boldog szeretetnapot. Majd reggeliztem, dolgoztam, ebédeltem, egyszóval a szokásos napi rutin következett. Kivéve azt, hogy mindenki rózsákat és gyűrűket helyezett aznap a közösségi oldalakra, amit nem győztem csodálni. Irigy nem vagyok, ráadásul a szépet is szeretem. Csak az volt a baj, hogy aznap az átlagosnál is több időt töltöttem el a Facebookon. Szintén szingli munkatársammal viszont a régi párkapcsolatainkat idéztük fel az ebédszünetben, és rájöttünk, mennyi mindenben kéne még változnunk...

Délután hatkor aztán elautóztam a hőn áhított masszázsra. Általában én vagyok az, aki mindenkit meghallgat, s ez most sem történt másként. Pedig, őszintén szólva, most egyáltalán nem volt kedvem csevegni. De mit tehet az ember, ha mások szívét is nyomja a bú és a bánat? Hallgat! Pláne azért is, mert reggel megígértem magamnak, hogy mindenkivel fokozottan kedves leszek. Ha a masszőrnő beszélni akar a szerelmesek napján a halálról és az elmúlásról, ám legyen!

Kedvességemet az égiek pedig az est hátralevő részével viszonozták nekem. Először barátnőmhöz mentem, akivel gondosan kiválasztottuk az esthez illő ruhadarabokat, majd 15 percig uborkapakolást tettünk a szemünkre, s közben vicces sztorikat meséltünk egymásnak. Az ezt követő vacsora a városban pedig igazán prímán sikerült! Igaz, az étteremben a turbékoló férfi-nő párocskákon kívül mi ketten voltunk nők egy asztalnál. Ezzel, azt hiszem, sokak számára félreérthető helyzetet teremtettünk. (Az emberek egyre jobban szeretnek ítélkezni.) Viszont nem különösebben zavartattuk magunkat, a vacsora igazán ízletes volt, a társaság is kiváló. S a desszert! Mennyei. A lebiciklizett kilók újra visszamásztak, de azt hiszem, megérte. Az ízek, a vicces történetek és a helyes pincérek látványa tökéletessé varázsolta az esténket.

Na jó, elárulok még egy titkot. A mellettünk lévő asztalnál valószínűleg eljárt a pincér keze a bor kitöltésénél, és ezáltal több alkohol csúszott le a vendégek torkán, ami azt eredményezte, hogy a mellettünk ülő fiatal pár fennhangon ecsetelte A szürke ötven árnyalata című filmben használt szexuális segédeszközök pontos használatát. Próbáltuk becsukni a fülünket, de végül arra lettünk figyelmesek, hogy szinte mindenki őket figyeli titkon. Szikrázott a levegő közöttük, és nem is szégyellték magukat. Éljenek a szerelmesek! – mondtuk, koccintottunk, majd szépen karöltve hazaballagtunk barátnőmmel. Az ágyba bújva kedvenc könyvemet lapozgattam, hogy a lelkemet is megetessem, majd konstatáltam, hogy hosszú idő után nagyon jól éreztem magam a bőrömben. Azért, mert sokkal jobban odafigyeltem magamra és másokra is. Lehetne minden nap a szeretet napja...

Dunai Mira

Új Nő csapata