Általában nem egy-egy képzőművészeti kiállítás vagy műemlék az elsődleges oka annak, hogy külföldre utazom. Hanem a szupermarket. Oda sem egy üveg vízért vagy otthon felejtett fogkeféért térek be. Hanem azért, mert a plázákban lehet a leggyorsabban felmérni, hol is járok valójában.
Az egyik vásárló a joghurtok árát hasonlítja össze, a másik a mustár címkéjét tanulmányozza olyan elmélyülten, mintha a múzeumban kiállított kép történetét olvasná, míg a harmadik a legrikítóbb zacskóba csomagolt ropit keresi… Ezekben az önfeledt pillanatokban mutatja meg arcát az idegen város. A szupermarket-turizmus divatja az ételek imádatából észrevétlenül átfordult az idegen országok megismerésének legújabb trendjébe.
Mondd meg, mit vásárolsz
Az angolul grocery store turismusnak nevezett jelenség pontosan az, amit a tartalma mond: a plázák, helyi csemegeboltok, élelmiszereket áruló üzletek, piacok látogatása. De itt nem a szokásos vásárlásról, a jégszekrények feltöltéséről van szó, hanem a nézegetésről és a célzott felfedezésről.
Japánban ez annyit jelent, mint bolyongani a tökéletesen csomagolt onigiri szendvicsek, matcha desszertek és szakura limonádék pultjai között a hajnali kettőkor nyitó konbinik (kisboltok) valamelyikében, vagy Franciaországban a Carrefourban és Monoprix-ben válogatni a pazar sajtok és borok gazdag kínálatából. Az amerikai szupermarketekben vég nélkül lehet csodálkozni a hosszú polcokon sorakozó, emulgeálókkal teletömött cereáliák kavalkádján vagy a készételekkel megrakott hűtőszekrények látványán.
A helyek mindegyike más-más történetet mesél arról, milyen élelmiszereket fogyasztanak, vásárolnak és hogyan élnek a helybeliek. A kínálat vizsgálata és az egyes pultok előtt zajló események megfigyelése mutatja, hogyan igyekszünk ma megismerni az idegen világokat – elég pár perc, és egyszeriben fölfedezzük a helyi élet ritmusát – teljesen más módon, mint ahogy a hagyományos útikönyvek bemutatják.
A hétköznapiság bűvölete
Az utazás megváltozásáról meglehetősen pontos képet ad az a tény, ahogy a szupermarketekből turistaattrakció válik. A hagyományos „meg kell nézni” lista kezd unalmassá válni. A valóságot megmutatják a kávéházak és éttermek, az ételek, amelyeket még otthon kiválasztottunk az Instagramon, a fényképek, a megjelölt útvonalak és a „rejtett kincsek”, amelyeket már mindenki ismer.
Az ikonikus látványok kipipálása és a legszebb vendéglők kipróbálása helyett jobban érdekelnek bennünket a sokkal egyszerűbb látványok: az, ahogyan az itteni emberek élnek. Meglepő módon a szupermarket ideális ilyen szempontból. Nem tetteti magát. Nem a turisták számára készült, ezért autentikusnak tarthatjuk. Hétköznapi, semmi sincs megszervezve. És ráadásul egy fölöttébb demokratikus helyszín – nem kell hozzá előjegyzés, sem egy beavatott ajánlása, sem a drága vacsora ára… Elég annyi, hogy bemegyünk.
Milyenek az ételek máshol? Milyen ízek jellemzik az adott országot? Mi olcsó, és mi számít luxusnak? Milyen csomagolásban árulják az élelmiszereket? Mindezt megtudhatjuk röpke tíz perc alatt. Sok esetben nem is magára az ételre vagyunk kíváncsiak, inkább azt szeretnénk tudni, mi a normális más népek számára. A válasz ott rejtőzik valahol a pékáruval, gyümölcsökkel, zöldségekkel és húsfélékkel megrakott pultok között.
A legeredetibb ajándék
Valamikor képeslapokat hoztunk ajándékba a külföldi utakról, ma egyértelműen idegen csemegéket. Kicsit furcsa, hogy a szupermarketek alapján emlékszünk egy-egy városra, mégis így van. Az egészen egyszerű ételek történeteket mesélnek – magam is úgy vagyok vele, hogy évekkel később kevésbé tudom felidézni a templomokat vagy a látványosságokat, viszont pontosan emlékszem arra, hogy milyen olívaolajat vettem Szicíliában, és milyen íze volt az Angliában vásárolt tengeri rák ízű rágcsálnivalónak. Nem szégyellem, hogy azért örülök a párizsi útnak, mert ismét vehetek szépen csomagolt sós vajat, és Berlinre gondolva újra látom magam előtt a Spezi üdítővel megrakott hűtőszekrényt.
A kultúra nemcsak a képtárakban és a világvárosok központjában lelhető fel – ugyanúgy ott van a vidéki kisboltok lámpákkal megvilágított helyiségeiben. Érthető, hogy miért szeretünk más országok szupermarketeiben vásárolni – mert az ember legalább pár pillanatra megszűnik turista lenni, és úgy érzi, hogy ő is az adott helyhez tartozik. Erről szól az is, amikor Spanyolországban a kosarunkba tesszük az egyszerű „jamónt”, Olaszországban a kézműves mozzarellát vagy Svédországban a jellegzetes filmjölköt.
