A balerina és a karácsony egybefonódnak. Bizonyára a Diótörő miatt, aminek karácsonyi meséjét egyszer mindenkinek meg kell nézni. A mi karácsonyi balerinánk a 20 éves vezekényi Ballán Dóra volt, aki olyan sodrással éli az életét, hogy még karácsonyi kívánsága sincsen. Úgyis meghozza az élet... Aki annyit dolgozik, mint ő, annak biztosan meghozza. Hat (!) tánccsoportot vezényel, pedig még az iskolapadban ül. Szerinte az út fontosabb, mint a cél maga. Dóra tudja, hogy néha nem mi választunk. Odasodor valami felé az élet, s mi nem tudunk kitérni, mert akkora szenvedély támad bennünk. Dóra ismeri a spicctechnikát, lábait könnyedén kiforgatja, precízen, mégis légies könnyedséggel és kecsességgel mozog. A nyitrai magánkonzervatórium végzős diákja a felépítményi osztályban, és imádja a táncot. Táncban nem ismer lehetetlent! 

balle02.jpg

– Páratlan a munkabírásod. Már középiskolásként is voltak csoportjaid. Az osztálytársaid is tanítanak? 

– Nem. De én imádok tanítani, s főleg koreografálni! Vezekényen kezdtem az ötödikesekkel. Az első évben még szertelenek voltak, de mára szépen összeszoktak. Nekik modern táncot tanítok, s rajtuk kívül Tallóson van még két-két csoportom: felső tagozatos alapiskolások, illetve egészen kicsik, háromévesek. 

– Mit lehet megtanítani egy hároméves gyereknek, aki örökmozgó?

– A balett alapjait tanítom és ritmusfejlesztést. Segítségül hívom a mondókákat és a versikéket: pontosan tudják, hogy a „nyuszi, hoppra” milyen ugrást várok tőlük. Minden csoport a Dorothy Dance nevet viseli a nevem után. Tavaly óta tanítok a farkasdi művészeti alapiskolában is, szeptembertől pedig besegítek egy galántai mazsorettcsoportnak, emellett jegyesoktatást is vállalok. Azáltal, hogy korán elkezdtem tanítani, sok gyakorlati tapasztalatot szereztem pedagógiai módszertanból.

– Mikor győzöd mindezt? 

– Ha már így rákérdeznek, nem is tudom... Azért kezdtem el tanítani, mert úgy éreztem, hogy fölös energiáim vannak. Érettségi előtt a pénteki tanítás korábban véget ért, ezért tudtam csoportokat vállalni. Négy órakor már készenlétben vártam a gyerekeket, és a szombati nap is a tanításról szólt. Vasárnap pihentem, este meg visszautaztam Nyitrára. Az előző iskolaévben könnyebb volt, mert volt két, tanítás nélküli napunk. Idén négy napig bent vagyunk, de hétfőn a délelőtti és az esti órák között van egy hosszabb szünet. Ilyenkor autóba ugrom, és lemegyek Farkasdra. Pénteken és szombaton szintén tanítok. 

Nekem a tánc szabadság egyben és munka.

– Te magad mióta táncolsz? 

– Tizenhat éve táncolok, modern táncokat. A középiskolában hozzájött a balett és a néptánc. És negyedik éve tanítok táncolni gyerekeket.

– Úgy tudom, hogy a balettet kiskorban érdemes elkezdeni. Ezek szerint később is lehet.

– Ugye, én nem szokványos pályákon mozgok. A szüleim sokáig nem hitték el, hogy tánc lesz az élethivatásom. Mikor sírva könyörögtem, hogy balettiskolába akarok menni, mégis rábólintottak. Látták, hogy mekkora szenvedély van mögötte. A felvételin a hajlékonyságot és a ritmusérzéket nézték, előtte vettem pár balettleckét. Lámpalázas voltam, elakadtam, ezért improvizálni kezdtem. Ez is tetszett a tanároknak, az improvizáció pedig a védjegyemmé vált. 

– Lehet egy fura kérdésünk? Mennyi idő alatt kopik el egy balettcipő?

– Félévente vásárolom Pozsonyban, egy szaküzletben. Nem olcsó, egy pár 50 euróba kerül. 

– Kevesen tudják, hogy Nyitrán egy magániskolában balettot lehet tanulni... 

– Igazából a győri konzervatóriumba készültem, de Nyitrán megtetszett az atmoszféra, így maradtam. Kiváló tanáraim voltak. A szlovák nyelvvel küszködtem kicsit, a baletton is gyors volt a tempó, de nem adtam fel. Inkább bementem egy órával korábban, hogy gyakoroljam a mozdulatsorokat. A testem megérezte a sanyargatást, kellett hozzá egy év, hogy megszokja a pózokat. Sokan azt gondolják, hogy nekünk könnyű, mert a tánciskolában csak táncolunk, és nem kell nehéz egyenletekkel bajlódni. Nálunk a tánc szaktantárgy, és több óra fárasztó fizikai munkát jelent naponta.

„Emellett tanultunk angol és francia nyelvet. Ez utóbbit azért, mert a balett nyelve a francia.

– Hogyan képzeljük ezt el? Miként zajlik egy tánciskolában az élet? 

– A fő tantárgyunk a három táncműfaj. A balett minden tánc alapja: balettből heti tíz, néptáncból és modern táncból pedig négy-négy óránk van. Plusz a gyakorlati órák, mikor is a bemutató előadások koreográfiáit gyakoroljuk. A néptáncban átvettük Szlovákia összes regionális táncát, mind a huszonegyet. Voltak külföldi oktatóink is, hogy többféle stílussal találkozhassunk. Emellett tanultunk angol és francia nyelvet. Ez utóbbit azért, mert a balett nyelve a francia. Az első két évben még volt matekunk és történelmünk. Az általános órákat együtt teljesítettük a színészekkel és a zenészekkel. A felépítményi osztályban főleg metodikát és pedagógiát tanulunk. 

– Hogyan zajlik egy átlagos napod? 

– Tavalytól ingázom. 5 és fél 6 között kelek, és a vágsellyei torlódások miatt korábban indulok. Reggel nyolc órakor kezdünk. Szerdán három óra modern táncunk van, utána három óra balett és két óra néptánc, majd musical... Reggel 8-tól este 8-ig csak táncolunk! 

– Milyen stílusokat tanultok? 

– A modern táncban kortárs táncot: José Limón képvisel egy markáns stílust, vagy épp Marta Graham-stílust. Ez utóbbi nehéz műfaj, mezítlábas táncnak is hívják. Legalább olyan nehéz, mint a klasszikus balett, csak hiányzik a spicc-cipő. A balettben a francia stílust követjük, de a Vaganova-stílusba is belekóstoltunk. 

web-bannerek-hirlevel-02_4.jpg

– Ez mit jelent? Könnyebb, mint az orosz iskola?

– Igen. Az orosz Vaganova-stílus – aminek központja a neves Vaganova Akadémia Szentpétervárott – sokkal keményebb. Ott lenyomják a tanoncot, ha nem megy le rögtön spárgába. A spárga náluk elvárás.

– Mihez kezdesz majd iskola után? 

– A szüleim féltek, hogy a tánc majd nem ad megélhetést. Közben már negyedik éve tanítok! Az érettségi táncvizsgák nyilvánosak. A szüleim és a bátyám itt látták meg igazán, hogy mennyit dolgozunk. Iskola után itthon szeretnék maradni és tanítani. Az én gyerekkoromból hiányoztak a tánctanárok. Szeretném, ha ezentúl másképp lenne, és egy falusi gyerek számára is elérhetővé válna a táncóra. Ezen fogok dolgozni minden erőmmel.

A balett minden tánc alapja: balettből heti tíz, néptáncból és modern táncból pedig négy-négy óránk van.

– Mit ad neked a tánc?

– Kifejezi az örömömet, és segít, ha szomorú vagyok. Felszabadít, utána már el tudom mondani, hogy mi a bajom. Az egyik tanárnőm megtanított arra, hogy a koreográfiára ne görcsöljek rá, hanem élvezzem egész szívemből-lelkemből. Azóta, ha egy szokatlan lépést látok, nem rossznak tartom, hanem újnak. Nagyon szeretek improvizálni, és szeretem keverni a műfajokat. Ez az erősségem.

– Esküvőre készülsz. Hogy fér bele még a szerelem is? 

– A páromra mindig találok időt. Focista, neki is vannak edzései, és vasárnap meccset játszik. Falubeli, de csak egy éve ismerjük egymást közelebbről. Odaköltözött hozzánk, hogy több időt tudjunk együtt tölteni. Augusztusban megkérte a kezem, júniusban lesz az esküvőnk. Hiába, az én életemben a fontos dolgok mindig villámsebesen zajlanak. Ez az iskolai év eléggé sűrű, a diplomamunkámat is meg kell írnom...

– Mit kívántál magadnak karácsonyra? 

– Nincs kívánságom, úgy érzem, minden jön szépen sorjában. Bízom a szerencsecsillagomban. 

balle01.jpg
Dóra fekete tütüje a fotózáskor kissé kemény volt. Új még, de majd megtörik

 

A balett története

A légies táncjáték
Vajon miért francia a balett nyelve, és miként lettek az oroszok világhírű balettosok? A balett történelme tele van meglepő fordulatokkal. Kezdődött az olaszokkal, folytatódott a franciákkal. Miután a franciák száműzték az udvarból, gyökeret vert az oroszoknál. Hogy is volt ez? 

Ötszáz éve alakult ki
Az olasz nemesi udvarokban elkezdtek táncmestereket alkalmazni, akik az udvaroncoknak és udvarhölgyeknek méltóságteljes táncokat tanítottak be, hogy előadják a vendégeknek. A balett az olasz ballettóból (a ballo, tánc kicsinyítőképzős alakjából) származik. A balett tehát olasz eredetű. Az első balettekben még beszéltek is! Miután Medici Katalin olasz hercegnő hozzáment Henrik francia királyhoz, magával vitte a balettet a francia udvarba. Azonnal megtetszett a franciáknak!
A Napkirály, XIV. Lajos – aki maga is kiváló táncos volt! – hozta létre a világ első balettiskoláját. A Napkirály jelző a jelmeze után ragadt rá, amit az egyik előadásban viselt. Az udvari balettelőadások nagyon népszerűek voltak. Az udvari balettmester, Pierre Beauchamp írta meg az első balettkönyvet, s ezzel megteremtette a balett nyelvét. Azóta használják a francia plié (térdhajlás), relevé (fél talpra emelkedés), rond de jambe (lábkörzés) kifejezéseket. A Napkirályt követő XV. Lajos azonban táncellenes volt. Az akkori összes balett-tanár külföldön keresett munkát. Főleg Oroszországban fogadták tárt karokkal őket. 1738-ban Szentpéterváron jött létre az első orosz balettiskola az arisztokraták gyerekei számára. Így alakult meg az orosz balett, amit Anna cárnő kezdeményezett. 

A Napkirály jelző a jelmeze után ragadt rá, amit az egyik előadásban viselt.

A TÜTÜ ÉS A SPICC-CIPŐ
A tütü a balett-táncosok viselete. A szoknyákra még azok is ráismernek, akik semmit nem tudnak a balettről. Az igazi tütü elkészítése hatvan óráig is eltart, és kilencvenméternyi fodrot használnak hozzá. (A szó popót jelent.) A francia klasszikus balettet Novarre francia koreográfus alakította ki az 1700-as évek végén. Ő már rövid ruhákat tervezett a balerináknak, hogy látni lehessen a lábmunkát. A spicc-cipő sajátossága, hogy a csiriz, ami összetartja, testhőmérsékleten ráidomul a lábra, felveszi a formáját. Ezért nincs külön bal és jobb spicc-cipő. A finom szaténból készült cipőt kézzel készítik.

Vaganova STÍLUS
Teljes harmóniában.  Agrippina Vaganova egy szentpétervári jegyszedő lánya, egy tehetséges balerina volt. A „variációk királynőjeként” emlegették. A szovjet időkben foggal-körömmel harcolt a petipai örökség, a franciás elegancia továbbviteléért. Saját metódusát papírra is vetette. Az egész test teljes harmóniában mozog – ezt nevezik Vaganova módszernek. Ez egy nagyon kemény módszer, amit ma is mindenhol tanítanak, bár kicsit változtattak a tréningen. Korábban ugyanis az erős izomzatot tartották szép idolnak, ma már egy vékony táncosnőnek kell ugyanazt a teljesítményt nyújtani.

HÍRES BALETTEK
Megszületik a Diótörő! Csajkovszkij és Petipa (ő egy híres francia balettmester volt Oroszországban) együttműködéséből született meg a világ egyik legnépszerűbb balettje, a Diótörő. Először nem volt nagy siker, ám utána sorjáztak a legjobb előadások, a Csipkerózsika, A hattyúk tava, a Hamupipőke...

M. Ando Krisztina

web-bannerek-hirlevel-01.jpg

Új Nő csapata
Cookies