Bauer Ildikó nagy üveg borral érkezik. A bor a szenvedélye, mondja mosolyogva. A férjével vettek egy pici szőlőst Fűrön, az Öreghegyen, mert szeretik a szőlőt. A szőlőt és a borászokat.
Bauer Ildikó (31, Komárom) Nagymegyeren született. Brünnben a Masaryk Egyetemen kultúrmenedzserként diplomázott. Szakmai gyakorlatát a Magyar Kultúra Múzeumában töltötte Pozsonyban, részt vett az alsósztregovai Madách-kastély felújításában. Utána projektkoordinátorként alkalmazzák.
Bauer Ildikó
2010-től tagja a Gombaszögi Nyári Tábor önkéntes szervezőcsapatának, valamint a Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalomnak. 2017-től a Dunamente TDM (Turisztikai Desztinációs Menedzsment) ügyvezető igazgatója. Közben fesztiválokat szervez és a régió fellendítésén dolgozik. Az Összefogás politikai párt alapítója. Komáromban városi képviselő, az idegenforgalmi bizottságot vezeti. Férje közgazdász.
– Stílusosan a borral kezdenénk, de nem tudom megállni, hogy ne kérdezzem meg: van egyáltalán „rossz haj” napod? Minden nő felkapta a fejét, mikor meglátta a képedet a választási plakátokon...
– A hajszerkezetem genetikai adottság, én magam nem sokat teszek érte. Vagyis kéthavonta meglátogatom a fodrászomat. Sok hajam van, ez épp a rövid nyári verzió. 18 éves koromig egyébként hosszú hajam volt, a színe is volt már sokféle, a vöröstől a szőkéig.
– Közszereplőként nagyobb kritikának vagy kitéve, mint más nők. Vagy épp a férfiak...
– A nők még mindig küzdenek a sztereotípiákkal. Még ma sem azt nézik, hogy mi van a homlokod mögött. Ha okos vagy, nem lehetsz szép, ha szép vagy, nem lehetsz okos. A 2016-os választások előtt jelezték, hogy túl merész a szőkeségem. Azt mondtam, ha csak ennyi hiányzik a sikerhez, átváltok barnára.
– Biztosan nem ezen múlott. De visszatérve a borra: Hogyan kerültél vele kapcsolatba?
– A Dunamente társulás igazgatójaként kapcsolatban voltam a borászokkal. Mindig felnéztem azokra az emberekre, akik egész évben fáradoznak, végigkísérik a metszést, a zöld munkát, a szőlő fejlődését. A kemény munka eredménye ott van a bor minden cseppjében. Én ezt varázslatos dolognak találom.
Minden palacknak saját sztorija van, egyszer csodás év van a borász mögött, máskor kevésbé, sőt, egy szőlészetileg nehéz évből is lehet borászatilag könnyű év. Nagymegyerről származom, sík vidékről, és már a táj változatossága, a lágy lankák, a dimbek-dombok magukkal ragadtak, mikor Ipolynyéktől kezdődően Madarig, Bátorkesziig, Mocsig szerveztük a borfesztiválokat.
– Azt mondtad, lesz saját bor is. Mit értsünk ezalatt?
– Először csak a férjem volt a bor szerelmese. Mikor megismerkedtünk, elkezdtük bejárni a borvidéket. Ő ismertette meg velem a minőségi borokat, aztán négy éve elvégeztem Budapesten egy borturisztikai irányú továbbképzést, majd egy évvel később a Central European Wine Institute felsőfokú borszakértő vizsgáját. Az alapfokú kurzust mindenkinek ajánlanám, aki szereti a hegy levét. Itt megtanulja az ember, hogy milyen a jó bor, hogyan kóstolunk, mit kell érezni vagy mitől érezzük pont azokat az illatokat és ízeket...
– Egyre többet hallani női kóstolókról.
– Igen, a nők nagyon jól kóstolnak! Ezt most már a férfiak is elismerik. A nők szeretnek a részletekben elmerülni, komplexebbül elemeznek. Sokrétűbben gondolkodunk, és ez segít a borértésben, ám aki bort elemez, annak nagy lexikális tudással kell rendelkeznie. A kóstolásból tudnia kell, hol készülhetett a bor, milyen eljárással...
– Saját borászat?
– Már rég kacérkodtunk a gondolattal, hogy egyszer majd lesz egy saját borászatunk. A férjem érsekújvári, de a kürti borvidék szerelmese. Végül a fűri kataszterben megvettünk egy parcellát, amit a családja birtokolt, és ahová két éve szőlőt telepítettünk. Másfél hektár az egész, a maradék három hektárt pedig bérbe adtuk. Az tömegtermelésre van beállítva, amivel mi nem biztos, hogy foglalkozni szeretnénk, ezért majd kivágjuk. Most új telepítésű sárga muskotályunk, pinot noir-unk és rajnai rizlingünk van, de furmintban, hárslevelűben, kékfrankosban is gondolkodunk...
– Mikor van időd ennyi mindenre?
– Én az adminisztrációt viszem, de most, szüret idején ott vagyok a szőlőben. Szerencsére van egy szőlész-borász jó barátunk, aki mindenben segít. Az a cél, hogy minél kevesebb befolyásunk legyen a borra, a szőlő művelését is úgy szeretnénk irányítani, hogy minél kevesebbet kelljen hozzányúlni. A borban tükröződjék vissza a terroir-jelleg, vagyis a talaj és a táj jellegzetességei. Tiszta és szép bort szeretnénk készíteni: ha egyáltalán létezik ilyen kategória. A másfél hektáros terület azzal, hogy néha vendégmunkásokat alkalmazunk, még bírható.
Ám akinek több hektáros a szőlőse, az nincs egyszerű helyzetben, mert egyre nehezebb szőlőmunkást találni. Úgy gondolom, előbb-utóbb ez óriási probléma lesz, amivel már most foglalkozni kéne. El kellene érni, hogy a termelői szakma vonzóvá váljon a helyiek szemében. Legyen ember, aki akarjon vele foglalkozni. Én akarok.
– Borászat és turizmus. Idegenforgalmi szakemberként mennyire látod az összefüggést?
– 2017-től a Dunamente Turisztikai Menedzsment ügyvezető igazgatójaként tevékenykedtem. A Dunamente régió Komáromtól Párkányig terjed, a Duna mellékén haladva. A cél, hogy a régiót attraktívvá tegyük a turisták számára. A térség termálforrásokkal, gazdag történelmi emlékekkel és csodás borpincékkel rendelkezik. A Dunamentében az első feladatunk az volt, hogy a helyieknek is megmutassuk, milyen szép vidéken élnek. Akkor lesz csak sikeres egy régió, ha az otthoniak is büszkék rá, és hisznek benne. Sok még a tennivaló, mert ma még a községek azt kérdezik: Mi hasznom van abból, ha belépek a társulásba? Pedig csak összefogással tehetjük vonzóvá a régiót. Összefogással programcsomagokat kínálhatunk: te a borodat adod, közösen nyitunk egy kóstolóhelyet, nálad megfürödhet a turista, nálunk állatsimogató lesz csárdával, mi tematikus sétákat indítunk, főszezonban éjszakai túrákat a komáromi erődben, napnyugtai hajózásokat, mert nálunk a legszebb a naplemente... és így tovább. Fontos bemutatni a helyi termékeket, mert ma már a turista mindenütt a helyit keresi. Ez ma a trend, vagyis a jövő a regionalizmusé. Nehéz út áll előttünk, mert kevés támogatást kap a vidék. Pedig régiófejlesztés nélkül nem fog menni, infrastruktúra nélkül nem lehet csodát tenni.
– Gondolkodsz valami hosszú távú tervben?
– A borturizmus az egyik nagy álmom. Miért is ne lehetne borbuszt indítani, hogy a turista bejárhassa a régió borvidékeit és a szőlőhegyeken bort kóstolhasson?! Ehhez persze az kell, hogy a borászatok állandóan nyitva legyenek, mert most nincsenek. Lehetne egy közös kóstolóhelyet nyitni, összefogással... Büszkének kell lenni arra, amink van. Nincs más út. Ne csak a behozatalra törekedjünk, ismerjük meg azt, ami a miénk, mert nem ismerjük.
– Életedben most mi a főszereplő? Már nincs a Dunamente, a választási kampánynak is vége.
– A borpincénkre összpontosítok. Az Összefogáson belül pedig alelnök vagyok. Próbáljuk előkészíteni a pártok egyesülését, munka van bőven. A gombaszögi tábort is visszük tovább.
A Dunamente lankáin már a rómaiak is szőlőt termesztettek
– Az önkéntes szervező csapat tagja vagy. Ha jól tudom, egy ideig a zenéket te szervezted. Ezek szerint a zene a másik szenvedélyed.
– Brünni egyetemistaként aktív tagja voltam az ottani magyar klubnak. Itt kezdődött igazából a közéleti tevékenységem. A gimiben évekig egy rockzenekarban énekeltem. A zene gyerekkorom óta része volt az életemnek, édesapám lemezein nőttem fel. Anyukám részéről csupa pedagógusból áll a család, de ő is énekelt. Én 2 évig gitároztam, 12 évig zongoráztam, 17 évig kórusban énekeltem, Brünnben például az egyetemi kórusban. Aztán lassan az itthoni zenélés abbamaradt, mert a férjemet akkortájt ismertem meg. Ám a Gombaszögi Nyári Táborral visszajött a zene az életembe, hiszen a zenei felhozatal valahol az én ízlésemet is tükrözte.
– A Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalmat ugyanezzel a csapattal szerveztétek. 2011-től a magyarlakta vidékeken kétnyelvű útjelző táblákat helyeztetek el.
– Az egyik tevékenység hozta magával a másikat. Azt mondtuk: ahhoz, hogy otthon érezzük magunkat a szülőföldünkön, a feliratoknak és a vasútnak is két nyelven kell beszélniük. A magyar felirat azt mutatja, hogy jelen vagy és fontos vagy! Az elején gerillamódszerekkel dolgoztunk, de mikor eljött az ideje, felfedtük a kilétünket. Hiszem, hogy elszántságunk meghozta az eredményt, hisz felkerültek a kétnyelvű táblák. Mindez számomra azt bizonyítja, hogy mikor képesek vagyunk összefogni, önmagunkért kiállni, akkor nem marad el a siker.
– Hogy csöppentél a politikába? Ez is egy olyan terület, ahol kevés a nő, mert a kiállást még nőietlennek tartják, maguk a nők is...
– Politikusi álmom sosem volt. Bár van egy iskolás emlékem: az osztályfőnökünk rendszeresen íratott röpdolgozatot „Mi történt a nagyvilágban?” címszó alatt. Így az újságban először mindig a politikai rovatot böngésztem át, hogy képben legyek. Egyszer pedig leszimuláltuk a parlament működését a listaállítástól (még kampánydalunk is volt) egészen a kormányalakításig. És akkor az osztályban megválasztottak miniszterelnöknek!
Nem tudom, manapság hogyan tanítják az iskolákban a polgári nevelést, de ez jó élmény volt. Megértettem belőle, hogyan működik a nagybetűs demokrácia. Azóta is folyamatosan tanulgatom, csak most már nagyban.
– Mennyire változtatta meg közéleti pályafutásod amentalitásodat?
– Az ember sokszor csalódik, de nem adja fel. Ha jó célt látok, azzal engem meg lehet fogni. Sajnos, kevesen vagyunk olyanok, akik egyáltalán hajlandóak aközélettel foglalkozni. Sokszor megkaptam, nőként miért megyek bele abba a csúnya politikába... A másik oldalon meg azt hallani, hogy miért van ilyen kevés nő a politikában. Semmi sem jó. Szerintem az a legfontosabb, hogy az ember tegye a dolgát.
– Milyen ügyekért tudsz igazán harcolni?
– Nagy igazságharcos vagyok. A saját igazamért, de valaki másnak az igazáért is nagyon tudok harcolni. Nehéz engem megállítani. Szóval, teszem a dolgomat.
Fotó: Dömötör Ede
