Egészen pontosan: óceánjáró üdülőhajót bonts! Az utóbbi napokban egyre többször futottam bele olyan képekbe, amelyeken luxus-óceánjárók – magasztos kinézetükhöz képest egyáltalán nem magasztos módon – egymás mellett lötyögnek. Lustán rostokolnak, és rossz vasként arra várnak, hogy kibelezzék és darabjaikra szedjék őket.
Lézengenek, mintha egyszerű csónakok volnának, nem pedig több emelet magas, medencével, mozival, golfpályával felszerelt csodabárkák (még Noé is elégedett lenne velük). Ezek a hajók egyszerre több ezer embert vittek a fedélzetükön, miközben alattuk ijesztő és rejtelmes mélységek húzódtak, melyek a földtörténet legbrutálisabb halszörnyeinek adnak otthont.
Az egész ügy hátborzongató, ugyanakkor rámutat arra, hogy mennyire fiatal az emberiség – és mennyire rövid életűek a találmányai. Mondjuk, ezeknek a bontásra ítélt hajóknak az életkilátása a vártnál is rövidebb – a koronavírus-járványnak köszönhetően. Ide jutottak a tavalyi évben még virágzó tömegturizmus talán legizgalmasabb eszközei. Emlékezzünk csak vissza a 290 méter hosszú és 62 méter magas Diamond Princess esetére.
Összehasonlításképpen: a történelem leghíresebb óceánjárója, a Titanic 269 méter hosszú és 53 méter magas volt. Lenyűgöző, hogy mennyire csekély a különbség, holott a jéghegynek ütközött jármű építését 1912-ben fejezték be. Vagyis 108 évvel ezelőtt! A hajó fedélzetén tartózkodó 3711 utasból 712-nek pozitív volt a tesztje a járvány kitörésének korai időszakában. A kellemes kiruccanásból pár órán belül ijesztő rémutazás lett.
A hajósoknak ez persze nem újdonság. A tengerészeknek más, nagyobb félelmeik vannak, ilyen például a 20 méter magas, hirtelen felbukkanó hullámfal (a kutatók a mai napig keresik a magyarázatot a jelenségre). És a kalóztámadás sem csupán filmekben létezik, és nem csupán a régmúlt tengeri időkre, a Sir Francis Drake nevével fémjelzett régmúltra jellemző. Veszély tehát van rengeteg.
A norovírus és a korona
Érdekes, hogy a Diamond Princess megküzdött már egy „fedélzeti járvánnyal”, ugyanis 2016-ban felütötte rajta a fejét a norovírus egyik fajtája. (Ez a vírus irdatlanul sok toalettpapír felhasználását követeli.) Persze a mai világban ezek nem gyakori esetek, sőt! Épp ezért, amennyiben nem üt be a koronakatasztrófa, ma is fantasztikus élmény lenne az üdülőhajózás. Napsütés, ejtőzés, egzotikus filmekbe illő helyszínek, koktélok... Van és volt itt minden, mi szem-szájnak ingere.
Kisokos
A turisztikai célú hajózás 1844-ben vette kezdetét. Ekkor Southamptonból Gibraltárra, Máltára, Athénba hajózhattak a kalandvágyó utasok a P&O Cruises jóvoltából. Ők voltak a ma ismert üdülőhajózás előfutárai. Később akkora érdeklődés támadt a világlátás ezen formája iránt, hogy az iparág drasztikus növekedésbe kezdett. 1900-ban pedig megépült a legelső luxus-üdülőhajó, a német Prinzessin Victoria Luise. A Titanic-féle luxushajók pedig mindenkinek a szeme előtt lebegnek karcsú, elegáns testükkel és füstölgő kéményeikkel.
Az 1960-as évek azonban megtorpantották a hajózás aranykorát (ahogy a vonatozásét is), hiszen ekkor mindenki repülni akart. Tulajdonképpen ez nem rossz dolog, hiszen az ember attól ember, hogy kíváncsi, és mindig valami újat akar. Ez persze nem mindig vezet jóra, de a repülés mindenképpen „jó újnak” számított, mivel így az egyszerű emberek számára is elérhetővé vált. A repülés feladta a leckét a hajózásnak, amely lassacskán elindult lefelé a lejtőn, bár nem sokáig. Talán hihetetlenül hangzik, de egy amerikai sorozat, az 1977-es The Love Boat segített a hajózás fellendítésében. Az emberek át akarták élni azt a romantikus életérzést, amit a műsorban bemutattak. Ám most nagyon úgy tűnik, hogy nincs az a romantikus tévésorozat, amelyik veszteségek nélkül átlendítené a hajótársaságokat a mostani patthelyzeten. És itt több száz méteres veszteségekről beszélünk.
A divatos óceánjáró üdülőhajók ma Törökországban várnak a végre, hogy semmivé legyenek. A hajóbontó cégek persze jól jönnek ki a dologból. Van, aki nem sajnálja őket, főleg a „zöld gondolkodású” emberek – vagy Velence és Dubrovnik lakossága, hiszen ezek a gigászi hajók sok ember életét megkeserítették a gyomrukból kiáramló tömegekkel (akik igazából nem fogyasztottak a városban, nem produkáltak vendégéjszakát, csak sáskahadként lerohanták az utukba kerülő látványosságokat). 2018-ban több mint 300 üdülőhajó úszott a világ tengerein. Ezek összesen nagyjából félmillió turistát tudtak befogadni. A legnagyobb üdülőhajó a Symphony of the Seas. Elképesztő, de maximális befogadóképessége 6680 személy. Jelenleg ez a hajó is „karanténban” van.
Mi lesz ezekkel az eget verő behemótokkal? Ha ugyanis sokáig nincsenek mozgásban, teljesen lerobbannak. Használhatatlanok lesznek, jó, ha elmennek ócskavasnak. Egy ekkora hajó havi fenntartása több millió dollárba kerül, és nincs elegendő hely arra, hogy csak úgy ott vesztegeljenek kikötőkben.
Az egyik legnagyobb üdülőhajós cég, a Carnival Corporation több hajóját is kénytelen volt eladni. És van olyan hajójuk is, amely a végső lecsupaszításra vár – holott 2021-ben már utasokkal tele kellett volna bejárnia a világot, kikötőről kikötőre.
Mindezek ellenére az ázsiai Dream Cruises Németországban megkezdte a Global Dream nevű luxus-óceánjáró építését, ami az elképzelések szerint 2021-re készül el. Azt ígérik, hogy ez lesz a valaha épült legnagyobb üdülőhajó, hiper-szuper felszereléssel, luxuslakosztályokkal, vidámparkkal, a leghosszabb hullámvasúttal, a legnagyobb hajós mozival, 9000 férőhellyel a fedélzetén... (Legalább azt nem ígérték meg, hogy elsüllyeszthetetlen lesz.)
Azt hiszem, ez az a pillanat, amikor valakinek, akinek hatáskörében áll befolyásolni az üdülőhajózási iparágat, illene megkérdeznie, hogy: És mi szükség van erre? Még mindig kell a még nagyobb, a még több, a még lélegzetelállítóbb?
