Tóth Péter Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, akinek a művei gyakran csendülnek fel a Felvidéken, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa és a csábi dalegylet előadásában. Őt faggatuk.
Maradt-e a felnövekvő nemzedékben igény a klasszikusokra? Az iskolai zeneoktatásról Lukovics Máriával beszélgettünk, aki nagyszerű zenetankönyveket írt.
Nagy ritkaság mifelénk, hogy hazai együttes alakuljon operett- és musicalmelódiák előadására. Ritka, de nem lehetetlen! Ocsko Aladár megszervezte a Triász Varietas nevű együttest.
A 2007-es esztendőt Kodály Zoltán születésének 125. és halálának 40. évfordulója tiszteletére Kodály-évvé nyilvánították. Ebből az alkalomból a hazai zenei nevelés nehézségeiről Orsovics Yvette pedagógus karnaggyal beszélgettünk.
Riportalanyaink sem gyerekkorukban kezdtek el énekelni. Gazdagítja őket maga a muzsika, a sikerélmény – és a sok ember, akit a hobbijuk által ismertek meg. Mert énekelni jó! Szóljon hát a nóta!
Kiss Bernadett neve bizonyára ismerősen cseng minden zenerajongó számára. Közel egy évtizeden át a Ghymes együttes koncertjeinek állandó vendége volt. 2006 végén jelent meg első szólóalbuma, Túl a láthatáron címmel.
Idén júniusban tizedik alkalommal került megrendezésre a Samaria Régi Zenei Napok egyhetes rendezvénysorozat. Németh Imrével, a fesztivál főszervezőjével beszélgettünk.