Huszonévesen szinte észre sem vettem, hogy a szobában vannak-e növények vagy sem. Bezzeg ma! Ha belépek egy helyiségbe, a szemem azonnal a virágokat pásztázza. Mostanra ugyanis megértettem: a növények minden napunkat felvidítják, ha érzékeljük – és főképp értékeljük – őket!
A földdel való munka, a benne való turkálás, nyomkodás véleményem szerint az ember elemi szükséglete lenne, s a lelkünk érzi is a hiányát. Szeretem ezt megélni falun, a kerti munkák során, de a szobanövényeknek hála a lakásban is. A növénykék tartása varázslat és teremtés; a velük való foglalatoskodás és törődés pedig kiragad bennünket a mindennapi rohanásból, s megnyugtatja, lecsendesíti az elménket.
(Fotó: Nászaly Gábor)
Amikor belekezdünk egy új kalandba, nem fog minden elsőre sikerülni. De éppen ez benne a szép! Eleinte olyan növényeket kezdtem nevelgetni, amelyeket könnyű tartani; aztán egyre több örömet szerzett a virágokkal való bíbelődés…
Amatőrök nyugalma
Annak idején a gyerekszobám falán viaszvirág-zuhatag csüngött. Ennek a növénynek jellegzetes illatú virága van, amit csak akkor növeszt, ha jól érzi magát. (Ha megérzem, a másodperc töredéke alatt visszarepülök a gyerekkoromba.) Elszánt futónövényről van szó, a viaszvirág ugyanis jellemzően mindenbe belenő. Még a függönyök apró lyukain is átbújik, ahol levelet növeszt – amit, ha nem veszünk észre időben, bizony vágni kell...
Én is így kezdtem. Két- és háromlevelű részekre aprítottam a levágott részeket, vízbe tettem őket, és ott szépen kigyökereztek. Volt azonban egy-két levél, melyek a folyamat közben leestek a szárról, én pedig – miért is ne? – leszúrtam őket a földbe. És láss csodát: nem fonnyadtak el. Sőt! Néhány hónap után új leveleket hoztak. A viaszvirág tehát levélről is szaporítható, ráadásul elég nagy sikerességi rátával.
Az első leveles szaporításnak annyira örültem, hogy szerettem volna a növényt elkényeztetni: kitettem hát az ablakpárkányra napozni. Aztán szépen ott is felejtettem három napon át, mialatt teljesen kiégett.
Megtanultam, hogy az ilyen direkt napfény nem tesz jót neki, de még így is annyi szaporítványom maradt, hogy az ismerőseimnek is adhattam belőlük. (Hasonló, egyszerűen tartható növények még a zöldike s a mindenféle futókák.)
A kaktuszok
Mindannyiunknak vannak ismerősei, aki a szobanövények kapcsán csak a fejüket csóválják: „Nálunk még a kaktusz is kipusztul!” Bizony, a kaktuszok tartása külön műfaj, ugyanakkor vannak annyira igénytelen fajták, amelyekkel a locsolni elfelejtőknek is érdemes kísérletezniük.
Egy ismerősöm hívta fel rá a figyelmem, hogy több kaktuszom egy részen elvékonyodik, aztán megint megvastagszik. Az ő tanácsára kezdtem a kaktuszaimat teleltetni. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy egy alapos októberi-novemberi öntözés után megvárom, míg kiszárad a földjük, majd lehordom őket a sötét pincébe, ahol azért súlyos mínuszok télen sincsenek. Csak márciusban hozom fel őket újra: elképesztő, hogy a téli alvásuk után milyen gyorsan fejlődnek!
Kiderült, hogy ha nem teleltetem a kaktuszokat, télen is nőnek, de ekkor gyenge, elvékonyodott részeket növesztenek – nyárra pedig újra nagy, „bumszli” tetejük lesz. Mióta a pincében töltik a teleket, ez a probléma teljesen megszűnt.
A vadászat
Vannak, akik őrült összegeket képesek kiadni szobanövényekért, nekem viszont épp az a kihívás a dologban, hogy magam szaporítom őket, és „kis koruk óta” figyelem a növekedésüket. Így elérkezett a pillanat, hogy bevalljam: néha bizony le-lecsippentek hajtásokat nagyobb növényekről. A legtöbbször persze kérek a tulajdonostól engedélyt, de erre nem mindig van lehetőség. Így egy csomó olyan növényem is van, melyekről azt sem tudom, micsodák. Azt viszont igen, hogy honnan szereztem őket... Történetük van!
Ha például ránézek az asztalon zöldellő szukkulensekre, egy kellemes vacsora emléke jut eszembe (ahol a hajtásokat szereztem). Ha pedig azokat a növénykéket nézegetem, amelyek a barátnőimtől kapott hajtásokból növekedtek, arra gondolok: hasonlóképp növekszik a köztünk lévő kapocs is.
Az ember tehát kész vadásszá avanzsál, de legalábbis mindig tart magánál ollót. S aztán csippent! A könyvtárban, a hotel folyosóján, az uszodában, a hivatalban, a kiránduláson, az iskolában – bárhol…
Az ismeretlen növények azonosítására manapság sok hasznos telefonos applikáció létezik: ezek fotó alapján is felismerik a növényeket (több-kevesebb sikerrel). Utána elolvasom, milyen a föld-, fény- és vízigényük, s igyekszem aszerint eljárni. Remek könyvek, Instagram-oldalak is segíthetnek elmerülni ebben a csodás világban, a zöld teremtő boszorkányságban!
Mi is gyökereket eresztünk
Ha már a növényem életben maradt, megfogant és növekedni kezdett, megfelelő nagyságú cserépbe ültetem – a szaporítványokat ugyanis jellemzően csak műanyag joghurtospoharakban és tojástartókban tárolom. Cserépbe csak az kerül, ami megmaradt! Ebben viszont újfejt kiélhetjük a kreativitásunkat, hiszen a cserepek színét, alakját a szobák színvilágához, stílusához igazíthatjuk, a szép növénytartók pedig a szoba ékes díszei lehetnek.
Nem mellesleg egy-egy szobanövény ajándéknak is kiváló! Így nem csupán olyan figyelmességet adhatunk a megajándékozottnak, ami ránk emlékezteti, de egyben olyat is, ami hordozza a szeretetünket, gondoskodásunkat, értékes időnket.
A szobanövények tartása és szaporítása remek hobbi: türelemre tanít bennünket, illetve arra, hogy az apróságoknak – egy-egy új hajtásnak, a víznek, a napfénynek, a földnek – is képesek legyünk örülni. Mindazonáltal jó beszédtéma: a közös hobbi által új barátokra tehetünk szert; az idő előrehaladtával pedig egyre gyakorlottabbak leszünk, s a kényesebb, nagyobb figyelmet igénylő növények tartásába is belevághatunk. Elég, ha lassan tanulunk, a növények megvárnak minket! Végül viszont nemcsak az otthonunk, de a szívünk is kivirágzik!
