Az anyaság nem elvett az életemből, hanem teljesebbé tette. Ilyet és még több hasonló szépet mesél magáról a sugárzó anyuka, Matus Bakulár Emese (35). Emese Pathon él kis családjával, és évek óta többszörös nemzetközi fitneszbajnokként sikert sikerre halmoz.

A sikersztorit az sem törte derékba, hogy Emese immár boldog anyuka. Visszatért a versenyzéshez is, és továbbra is nagy erőbedobással végzi edzői munkáját. Egyre több nő fordul hozzá, hogy segítse a fogyásukat.

2-az-1-ben-belso.jpg

– Életemben sokáig nem töltött be központi szerepet a sport – kezdi Emese. – Ám 18 éves koromra már akkora túlsúlyt cipeltem magamon, hogy rádöbbentem: ez így nem mehet tovább. Végül annyira megszerettem az edzőtermet, hogy mára fitneszstúdiót vezetek. Személyi edzéseket tartok, versenybíróként tevékenykedem, és táplálkozásbeállítással foglalkozom. Ám a kisfiam megszületésével vált az életem csak igazán kerekké.

– Miként győzöd, hogy a gyerek mellett is helyt tudj állni?

– Akinek gyereke van, annak kevesebb fér bele: meg kell húznia a határait. A versenyszerű sportban eltöltött hat év alatt megtanultam, hogy mindent rendszerszerűen csináljak. Mert ha nincs rendszer, akkor káosz van.

A fiam köré építem a karrieremet, ami olykor lemondásokkal jár, ám ez így van rendjén. Most már a fiam négy és fél éves, óvodás, ezért kicsit több idő jut magamra.

Úgy tudom, a szülés után hamar visszatértél a versenyekre...

– Kilenc hónapos volt a kisfiam, mikor újra indultam, és a harmadik helyen végeztem. A több hónapnyi felkészülés során a legnagyobb kihívás az volt, hogy el kellett szakadni a gyermekemtől – még ha csak egy-két órára is. Viszont hatalmas lendületet adott, hogy bírtam szusszal, és a rajtam maradt pluszkilók dacára újra tudtam kezdeni. Ezzel a sportoló anyukáknak bebizonyítottam, hogy nem kell éveknek eltelni ahhoz, hogy a szülés után visszanyerjük a versenysúlyunkat. Sokan odajöttek hozzám, és azt mondták, hogy a példaképük vagyok.

Segítség nélkül nehezen tud több terepen teljesíteni egy anya. Te miként oldottad meg?

– A családom mindenben támogat, általában a nagyszülők vállalják a kicsit. Már pár hónap után tartottam heti egy-két órát, hogy ne essek ki teljesen a munkából. Szárnyakat adott, hogy tudtam: jó kezekben van a fiam. Ám nehéz volt megtalálni az egyensúlyt, hogy meddig egészséges ez: meddig jó nekem, és meddig jó a gyereknek. Vannak helyzetek, mikor a szülő nem kiváltható, igenis kötelessége ott lenni a gyermeke mellett. Nem szeretném, ha a fiam nagy életeseményeiről lemaradnék. Hálával tartozom férjemnek, aki mindig támogatott céljaim elérésében, és ha szükségem van rá, tudok kihez fordulni.

– Mit tartasz a legnagyobb eredményednek?

– Mindig is nagy álmom volt, hogy kijussak Amerikába az egyik legnívósabb fitneszversenyre, az Arnold Classic Amateurre. Ez a szülésem előtt teljesült: a versenyen 67 ország képviseletében 700 versenyző mérettetett meg. Én „body fitness” kategóriában indultam – és a több mint száz versenyző közül sikerült az előkelő 11. helyen végeznem.

elofizetes_uj_no.png

Mi a terved a jövőben?

– Sajnos, túl sok minden érdekel – mondja nevetve. – Az egészséges életmód témájában folyamatosan képezem magam, emellett a győri Széchenyi István Egyetem jogi karának két szakán vagyok esti tagozatos hallgató. Jó érzékem van a nyelvekhez: akár fordítóként is el tudnám magamat képzelni a későbbiekben. Ám a fitnesz egyelőre nem ereszt. Most áprilisban nyílik meg Komáromban az irodám, ahol táplálkozásbeállítással fogok foglalkozni.

Ez mit jelent pontosan?

– A kliensek számára személyre szabott étrendet állítok össze. Mindezt megelőzi egy személyes konzultáció és elemzés. A betegségek hátterében részben a nem megfelelő táplálkozás áll – legyen szó ételallergiáról, ételintoleranciáról, a pajzsmirigy elégtelen működéséről vagy egyéb más betegségekről. A tápanyagok bioenergetikai hatásai mindannyiunknál másként mutatkoznak meg. Lenyűgöző, hogy mindössze a táplálkozási szokások megváltoztatásával megszűnhetnek a panaszaink! A sok beszedett gyógyszerrel sokszor csak elnyomjuk a tüneteket, de az okokat nem szüntetjük meg. Én a tudatos étkezésben és testedzésben látom a rózsaszín jövőt – nevet fel ismét. – Célom, hogy minél több lánynak és anyának segítsek.

Mit tanácsolnál azoknak a nőknek, akik karriert is szeretnének építeni?

– Minden nő megérdemli, hogy a munkájában is kiteljesedhessen. Egy kiegyensúlyozott, az életével elégedett anya tud csak jól teljesíteni. Aki nem győzi, az se búsuljon, mert hosszú az élet. Ne a gyereket hibáztassuk, ha nem tudunk valamit elérni. Mindennek eljön az ideje, nem kell lemondani semmiről. Az anyasági alatt is műveljük magunkat, szövögessünk terveket. Az álmoknak már csak az a természetük, hogy valóra válnak. Az én munkámban fontos a kitartás. Azok a nők számítanak példaképnek, akik több gyermeket nevelnek, miközben dolgoznak, mert mehet, mennie kell együtt is! A mai nő több fronton teljesít, de nincs más választása, ezért is nehezebb az életünk, mint a férfiaknak. Nincs olyan, hogy tökéletes minden nap. Ezt is el kell fogadni.

Ott Réka
Kapcsolódó írásunk 
Cookies