Tisztelt Szerkesztőség! Az újságokban egyre csak azt olvasom, hogy hazánkban milyen gyors mértékben csökken a munkanélküliség, milyen sok új munkahelyet alakítanak ki.
Igen, de ezek az állások nem ránk, ötvenesekre várnak. Egy évvel ezelőtt még elégedett, boldog nő voltam.
A férjemmel már több mint huszonöt éve harmonikus házasságban élünk, a fiam az iskolái befejezése után jó állást kapott Németországban, és úgy tervezi, végleg kint fog élni. Én pedig az egyik betegbiztosítónál dolgoztam pénztárosként. Már egy ideje suttogtak a leépítésekről, de bevallom, biztonságban éreztem magam, hiszen az első „bútordarabok” közé tartoztam. Így aztán lelkileg felkészületlenül ért, amikor közölték velem, hogy elbocsátanak.
A kezdeti elkeseredés után nagy hévvel kezdtem munkát keresni, de optimizmusomat, sajnos, hamar letörték. Rá kellett jönnöm, hogy ma minden munkahelyen a fiatal „plázacicákat” részesítik előnyben, és egyáltalán nem fontos a szakmai tapasztalat, a hosszú évek alatt megszerzett rutin.
Még az sem számit, hogy mi, idősebbek már biztosan nem megyünk el gyermekgondozási szabadságra, nem kell otthon maradnunk a beteg gyerekekkel.
Csak egy a fontos: a külső megjelenés! Az egyik állásinterjún meghallottam, amikor a főnök lekicsinylően odaszólt az asszisztensének: „Na küldje még be az öreglányt!” Felháborító! De volt eset, amikor úgy méregettek, mint egy vásári portékát. Sőt, némelyik munkaadó igényli, hogy a jelentkezők az életrajzhoz fényképet is csatoljanak. Kérdem én: minek? Nem mindegy, hogy egy adminisztratív munkaerőnek milyen színű a haja, szeme, vagy éppen fitos-e az orra?
Én ezt a diszkrimináció egyik fajtájának tartom! Beszéltem több, korombeli nővel, akiknek hasonló tapasztalataik voltak. Sokan nem bírták elviselni a megaláztatásokat, a folytonos kudarcot, és inkább vállalkozni kezdtek, vagy depresszióssá váltak. Már én is egyre jobban félek a jövőtől, a mindennapoktól. Engem nem elégit ki a háztartás vezetése, nem bírom a tétlenséget, a feleslegesség érzését. Vajon még meddig lehet ezt elviselni?
Sz. J.
Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk leveleiket! Amennyiben szeretnék velünk és olvasóinkkal megosztani örömüket, bánatukat, problémáikat, szívesen állunk az önök rendelkezésére: akár névtelenül vagy álnéven is írhatnak. Kérjük, az ímél tárgya ,,LEVÉLTITOK'' legyen!
Ímélcímünk: office [at] ujno.sk
