Látogatás a Tranquila Parkban Kalondán, ahol cuki alpakák hummognak, és nanduk sétálnak a kifutón...
Ezen a farmon az öröm diktálja a tempót, minden állatnak helye van, idősnek is, hibásnak is. Itt igazi paradicsomban élnek. Kiri, Carilla, Jumper és a többiek – mindegyiknek saját személyisége van, még a tyúkoknak is...
A nanduknál a kakas költ! Az apa ,,anyáskodik"
Dél-Amerika nyílt füves pampáin él a nandu, ez a röpképtelen madár. Nevét a dörgő hímek által hallatott mély nan-dú hangadásról kapta. Családi élete egyedülálló: a költés és a fiókák nevelése kizárólag a hím, a kakas feladata.
Háremben él, egy hím több tojóval is párzik. A tojók ugyanabba a közös fészekbe rakják le a tojásaikat, melyeket aztán az apa, a kakas költ ki – és ő vezeti a fiókákat is. A kakasok magassága elérheti az 1,8 métert, súlyuk pedig a 36 kilót.
Érdekesség: A nandu nagy szárnyát futás közben az irányváltáshoz használja.
A négy és fél hektáros oázisból nyugalom sugárzik. Mi, emberek, állandóan a kapcsolatainkról beszélünk. Az állatok nem beszélnek, egyszerűen csak csinálják a jó életet. Összetartanak, figyelnek és ott vannak egymásnak.
Janko Dóra Agáta (65) és párja, Reichert Jenő (63) a kalondai Tranquila Park megálmodói. Agáta, a losonci származású testnevelés–német szakos tanárnő ma már nyugdíjas. A törékeny, mosolygós asszony egykor hatszoros csehszlovák bajnok élsportoló volt távolugrásban. Párja Kaposvár környékéről származik, nyugdíjba vonulásáig elismert pékmester, cukrász és szakács volt.
AGÁTA MESÉL
Van egy hely Nógrád vidékén, nem messze a magyar határtól, ahol az időt nem a karóra, hanem a nap járása méri. A barátságos aprófalu, Kalonda* egyik szűk utcácskájában bújik meg a Tranquila Park. (* Kalonda a Novohrad-Nógrád Unesco Globális Geopark települése, a Losonci járásban fekszik. Alig 200 lakosa van, régi falu, 1238-ban említik először.)
A tuskón felejtett jegyzetfüzet
Rutinos szakmai reflexekkel érkeztem: a kezemben diktafon, a táskámban jegyzetfüzet. Mire feleszméltem, a jegyzetfüzetem már egy árnyas tuskón hevert, a diktafonomat pedig egy puha, tollas tyúkocskára cseréltem. Hogy is hívták? Pipike! Az udvar vak tyúkocskája kutya módra szaladgál fel-alá az udvaron, s alkalomadtán befészkeli magát a látogatók ölébe. Ez a palóc idill észrevétlenül felülírta a fejemben előre lejátszott forgatókönyvet.
A bejáratnál különös falfestmény fogadott: ősmaradványok, cápafog és a nógrádi táj motívumai fonódtak össze egyetlen képbe. Kiderült, hogy a nagy művet budapesti és egri egyetemisták készítették, egy határon átnyúló művészeti kezdeményezés keretében. Az alkotók az ipolytarnóci ősmaradványok motívumait örökítették meg: a két falu, Tarnóc és Kalonda nyolc kilométerre fekszik egymástól, csak épp a határ két oldalán.
A képen a szomszédos Ipolytarnóc ősmaradványainak motívumai: a rajzot művészpalánták készítették Agátáéknak.
Az ipolytarnóci természetvédelmi területen megkövesedett fák, állati lábnyomok maradtak meg, egy 20 millió évvel ezelőtti szubtrópusi ősvilág lenyomatai. A művészpalánták éjszaka projektorral rávetítették a falra ezeket a mintákat, krétával körülhúzták – napközben aztán Jenő állást állított nekik, hogy készre tudják festeni a képet.
Janko Dóra Agáta és párja, Reichert Jenő sokáig Németországban éltek. Volt munkájuk, bejáratott életük, biztos jövőképük. Mégis egyre gyakrabban került szóba egy öreg ház, a régi gazdaudvar és egy nógrádi falu, Kalonda. Egyszer hazamegyünk! Vajon vacsora közben hangzott el először, vagy egy fárasztó munkanap után? Nem tudják az idejét. Csak azt, hogy nem hagyta őket nyugodni a honvágy. Mert olyan is van, hogy az ember jól él, a szíve mégis másfelé húzza. Az olvasó itt most biztosan nagy fordulatra számít, pedig az élet szürkébb színekkel íródik. Itt például a fordulat egy nagy bozótirtással kezdődött!
Agáta
– A birtok még édesapám után maradt rám. Nagy gazdaudvarunk volt, traktorokkal, gépekkel.
– A ház húsz évig üresen állt, a kertet benőtte a gaz – idézi fel a kezdeteket Agáta. – Senki sem gondolta volna, hogy a dzsungelből egyszer menedék lesz. Három évig csak a kökényt irtottuk a romok körül.
– Nem így terveztük, de ez lett belőle! – folytatja Jenő, és körbemutat a farmon. Az alpakák a kert végében legelnek, a szárnyasok az udvaron kapirgálnak, a „kis struccként” elhíresült nandu komótosan sétálgat a kerítés mellett. Jenőék első állata egy alpaka volt. Aztán lett még egy, majd családdá szerveződtek. Ezzel kezdődött a Tranquila Park története. Spanyolul a tranquila csendeset, nyugodtat jelent: nem is találhattak volna szebb nevet a birtokuknak.
– Miért épp Kalondára és az alpakákra esett a választásotok? – kérdezem Agátát.
Agáta: – Ez egy közös álom volt! – mondja mosolyogva, miközben a tekintete végigfut a végtelen zöld vidéken. – Amikor megismerkedtünk Jenővel, már tudtuk, hogy nem akarunk végleg Németországban maradni. Jenő melegebb országok felé kacsintgatott, aztán egyszer elhoztam Kalondára – és szó szerint beleszeretett a helybe. Az persze nem szerepelt a tervünkben, hogy nyitunk egy állatbarát parkot. Alpakáinkat „élő fűnyírónak” vettük, úgy is kezdték: tág a birtok, le kellett kaszálni a füvet. Az alpaka okos, békés és tiszta állat.
Olvass tovább: Agáta mesél
