Annyira másak az indigókékek

A 11 éves Marci IQ-ja 130 fölött van, Mozartot szereti, és osztálytársai helyett inkább a tanítóival beszélget. A 3 éves Valika a halálról faggatja az édesanyját, és egészen más, mint az ikertestvére. A kék szemű kisfiú és a szöszi kislány egy városban lakik, de semmiben sem hasonlít egymáshoz. Egyvalamit kivéve: mind a ketten indigógyerekek.

Gyermeke már az óvodában megtanult írni és olvasni, szokatlanul felnőttes az érdeklődése, saját kortársai között unatkozik? Ez még nem jelenti azt, hogy indigógyerek. A gyermek képességeit meg lehet vizsgáltatni. Speciális tesztek segítségével már két és fél éves korban meg tudják állapítani, hogy rendkívüli képességei vannak-e a gyermeknek. A teszt során az értelem különböző összetevőit vizsgálják: az emlékezetet, a logikus gondolkodást, a térbeli képzelőerőt stb. A teszt kimutatja, melyik adottság fejlettebb, melyik terület átlagon felüli, és melyik nem az.

Az „indigógyerek” kifejezést Nancy Ann Toppe amerikai pszichológus vezette be a köztudatba. Azért indigógyerekek, mert az aurájuk színében a sötétkék van túlsúlyban. Az amerikai pszichológusnő azokat a jellemvonásokat is leírta, amelyek az ilyen gyerekeket jellemzik.

Miben különböznek az indigógyerekek a többiektől?

Sok mindenben. Marci és Valika például, amint megtanultak beszélni, azonnal kinyilvánították, hogy maguk felől egyedül ők akarnak dönteni. A világ minden kincséért sem tettek meg semmit, amit ők maguk nem akartak megtenni. De nem csak a korai érettség és a kitűnő értelmi képességek jellemzőek az indigógyerekekre. Marci és Valika reakciója, akárcsak a többi indigógyereké, sokban különbözik kortársaiétól, főleg olyankor, ha hazugsággal vagy igazságtalansággal találkoznak. 

„Az indigógyerekek meglehetősen nonkonformisták, ezért sok bajuk lehet a társadalomban. Másak, mint a velük egykorúak, ezért más bánásmódot is igényelnek” – mondja az egyik neves gyermekpszichológus. Marci és Valika édesanyja, amikor a gyerekek tulajdonságairól faggatják őket, sok esetben ugyanazt mondják. Marci már kisgyerek korában is úgy viselkedett, mint egy egyetemi tanár, szokatlan kifejezéseket és szófordulatokat használt, összetett mondatokban beszélt, és a hozzá gagyogva szóló felnőtteket válaszra se méltatta. A pici Valika nemegyszer meglepte a szüleit kérdéseivel. Miközben Izabella, az ikertestvére csacsogott, mint a többi korabeli kislány, Valika két és fél éves korában afelől kérdezősködött, hogyan jött a világra, és hová lesznek az emberek, akik meghalnak. 

Az indigógyerekekre jellemző, hogy olyasmi iránt érdeklődnek és olyanokat kérdeznek, ami nem illik az életkorukhoz. A pszichológus megkérte Valikát, hogy mutassa meg neki a kedvenc könyveit. A kislány rá se nézett a képeskönyvekre, és odavitt egy fekete-fehér szakkönyvet a kutyákról. „Állandóan arról beszél, hogy iskolatáskát és tankönyveket akar, legszívesebben már most felnőtt lenne” – mondja az édesanyja. 

A pszichológus egy másik esetet is említ. Egy négyéves kisfiú nagy lelkesen elmesélte neki, hogy egy képzeletbeli céget igazgat az összes fiókjával együtt. Egy másik ötéves gyerek a 2012-ben megépítendő metrót tervezte meg, és azt is elmondta, hogy a metróállomásokhoz milyen lesz a városibusz-csatlakozás. A gyerekjátékok nemigen érdekelték. „Az indigógyerekek mindenben nagyon eredetiek. Elutasítják a konvenciókat és a hagyományos viselkedésformákat.”

Szándékosan értetlenek

 „Dühös lettem, amikor a gyerekek petárdát robbantottak egy üldögélő öreg néni mellett”– mondja Marci. Az édesanyja elmondása szerint az eset után méregtől pirosan rohant haza, magánkívül volt a haragtól. „A fiúk elszaladtak, ő meg utánuk – meséli tovább a történetet az édesanyja. – Nem nyugodott, addig kereste őket, amíg meg nem találta. Dühösen lekiabálta őket. Marci egyszerűen nem érti, hogy a gyerekek miért rosszalkodnak. Ugyanígy azt sem érti, ha valaki megígér valamit, és nem teljesíti. Ilyesmikre nagyon indulatosan reagál.”

Valika reakciói is hasonlóak. Amikor a nagyobb fiúk a játszótéren megrúgták a kilencéves bátyját, Valika nem ijedt meg tőlük, nem szaladt el, hanem eléjük állt, és jól lehordta őket. „Igen rosszul viseli az igazságtalanságokat és az összetűzéseket, és soha nem fél közbelépni. Nyugodt lélekkel odaáll a felnőttek elé, és nekiáll megoldani a problémákat” – mondja az édesanyja.

Csak amit én akarok! 

Az ikrek édesanyja összehasonlítja a két kislányt. „Belluska szokványos gyerek. Ha megszidom valami miatt, sírni kezd, vagy megsértődik, aztán elvonul. Valika már másképpen viselkedik. Mindig meg van győződve, hogy neki van igaza. Nem hátrál meg.”

Marci az alapiskola alsó tagozatán olyan hírnevet szerzett, hogy nem könnyű eset. „A tanítónő többször tanácskozott velem, hogy milyen módszerekkel kezelje. Marci ugyanis gyakran órák hosszat vitatkozott vele, és nem akarta elfogadni a véleményét” – mondja az édesanya. Marci jelenleg egy speciális gimnázium első osztályába jár, ahol a felvételi egyik követelménye az volt, hogy a jelentkezőnek átlagon felüli IQ-ja legyen. A tanárokkal már nincs problémája. Azzal dicsekszik, hogy magukkal egyenrangúként kezelik. „Csak azt nem értem, mit esznek az osztálytársaim az autókon – csodálkozik. – Engem más dolgok érdekelnek, és a véleményem is más sok tekintetben. Szívesebben beszélgetek a tanárokkal, sokkal érdekesebb témákat vetnek fel.” A Marci és Valika fajtájú gyerekeket környezetüknek másképpen kellene kezelnie.

– „Egyik kliensem az ’öreg fiatal’ jelzővel jellemezte saját indigógyerekét – mondja a pszichológus. – Pontosan így kell kezelni őket: egyenrangú partnernek kell tekinteni őket, ugyanakkor meg kell hagyni nekik a gondtalan gyemekkort. A felnőttek legyenek velük szemben becsületesek és igazmondók, mert erre nagy szükségük van. Radar működik bennük, amellyel kiszűrik a hazugságot. Megérzik, ha környezetükben valami nincs rendben, s ez eléggé ki tudja borítani őket.”

Sok szülő megkönnyebbül, amikor tudomást szerez arról, hogy vannak indigógyerekek. „Eddig azt hittem, hogy a gyerekem egyszerűen olyan gyerek, akiben a rendkívüli értelem aránytalanul erős érzelmekkel párosul” – mondja egy anyuka.

Határmezsgyén járunk 

Nem divat csupán egy gyereket indigógyereknek nevezni? A pedagógusok az „indigó” helyett inkább ezt mondják: újfajta képességekkel rendelkező újfajta gyerekek. Számuk nehezen meghatározható. Kutatásokról nincsen tudomásunk, és egyébként is bonyolult az ilyen gyerekek feltérképezése, mivel egzakt kritériumok nincsenek. Ez érthető is, hiszen az aura színét, amely az indigógyerekek esetében meghatározó, tudományosan nem lehet bebizonyítani. De nem is ez a fontos, hanem az, amit ezekről a gyerekekről a szülők elmondanak. A szerint kell bánni velük. Ismereteinkkel egyelőre a kezdeteknél tartunk. „Ez egy új nemzedék, a legidősebb gyerek se több tizenöt évesnél. Mindent összevetve elsősorban azt kell tudatosítanunk, hogy az indigóság nem testi hiba, hanem ajándék. A gyereket úgy kell elfogadni, ahogy van” – mondja a pszichológus. 

„Rengeteg fölös energiájuk van, ezért gyakran hiperaktívnak bélyegzik őket. Pedig a két fogalmat nem szabad összekeverni! Tény, hogy az indigógyerekeknek és a hiperaktívaknak is sok gondjuk van az iskolában. De ameddig a hiperaktív nem tud odafigyelni, addig az indigó nem akar. Ezek a gyerekek ugyanis már gyerekkorukban tudják, hogy mi az életfeladatuk: magasabb szellemi rezgésükkel ők fogják a világot megmenteni. És ha ennek során nem lesz szükségük a fizikaórán tanultakra, akkor elvesztegetett időnek érzik, hogy ezt megtanulják, vagy akár odafigyeljenek. Nem szeretnek magolni, rosszul tűrik az iskolai korlátokat. Viselkedési problémáik nagy része inkább a szégyen és az érzelmi túlkapások miatti trauma, nem pedig a figyelemzavaruk. Ha kigúnyolják őket, szégyellni kezdik, hogy kik is ők, és másak, mint a társaik, ezért bezárkóznak“ – magyarázza az egyik „indigós“ anyuka.

Mit tartsunk erről a dologról? – kérdezheti az olvasó. Valóban kivételesek ezek a gyerekek, valóban ők fogják megmenteni a földet? A szülők kétségbeesnek, ha hiperaktívnak tartja az orvos a gyereküket, pedig ez nem negatív fogalom. Valóban megnehezítheti a szülei és tanárai életét egy hiperaktív gyerek, de attól még megtalálhatja a helyét a világban. Arra kell csak figyelni, hogy amikor pályát választ, ne könyvelőnek menjen, hanem pörgős, kreatív állást válasszon magának. Sok élsportolónkat kifejezetten azért íratták be sportolni, hogy ezzel vezessék le fölös energiájukat. Ha egy szülőnek egy ilyen könyv segít abban, hogy megtanulja, miképpen kell jobban odafigyelnie gyermekére, és okosabban válaszolni a kérdéseire, abban semmi rossz nincs. Túlzás viszont, hogy a gyerekekre terheljük rá a világ megmentésének feladatát.

Tény, hogy az intelligenciatesztek közel 10 pontos átlagos emelkedést mutatnak, pedig ugyanazokat a teszteket használják, mint régebben. De talán ez a baj! A mai gyerekek a mind népszerűbb fejlesztő füzetekben, rejtvényújságokban sok hasonló labirintusos és egyéb logikai feladattal találkoznak (így kvázi felkészülnek a tesztre). Mivel az IQ-teszt is hasonló feladatokból áll, nem csoda, hogy rutinosabban oldják meg. Ez nem azt jelenti, hogy ez okosabb generáció, csak azt, hogy másféle közegben szocializálódott.

Az indigógyerekekkel nem habos torta a mindennapi élet. A szülők gyakran tehetetlennek érzik magukat, amikor indigógyermekeiket akarják fegyelmezni. Ők ugyanis nem reagálnak a hagyományos megfélemlítési módszerekre. Csak nevetnek, ha az anyjuk azt kiabálja: „Várj csak, majd ha apád hazajön!“ És fittyet hánynak azokra a nevelési sémákra, amelyek másoknál hatékonyan működnek. Szüleik gyakran azt érzik, kudarcot vallottak, és fogalmuk sincs, mit kellene csinálniuk.

A recept végtelenül egyszerű – és ugyanakkor nehéz, mert idő- és energiaigényes. Az indigógyerekek nem fogadnak el semmit, csak azért, mert „ennek így kell lennie“, vagy mert „mások is így csinálják“. Szüleiknek pedig a magyarázat előtt alaposan végig kell gondolniuk, miért is tiltanak meg valamit. Miért is nem szabad homokot dobni a csúszdára? Mert piszkos lesz a nadrágjuk? De hiszen előtte homokoztak, és ott már úgyis piszkos lett. Akkor mi értelme ennek a tiltásnak?

Amennyiben a szülő hajlandó végiggondolni, miért állítja fel a korlátokat, rájön, milyen válaszokat kell adnia gyermekének. Ha azért nem szabad homokot dobni a csúszdára, mert a szálló homok belemehet mások szemébe, és az kellemetlen érzés, ezt az érvet az indigók is el tudják fogadni. De nem tudnak mit kezdeni egy sima, „ezt nem szabad, soha többé meg ne lássam“ típusú tiltással, mert egyszerűen nem értik!

Néha elkerülhetetlen, hogy egy szülő megbüntesse a gyermekét. Ám az indigókra a fenyítés, a nyers erőszak biztosan nem hat. Hatásosabb elmondani nekik, miért nem volt jó, amit tettek, hozzátéve: a büntetés azért jár, hogy elgondolkodjanak rajta, és tanuljanak belőle. Az indigógyerek ugyanis csak azt fogadja el, amit észérvekkel elmagyaráztak neki. Ha ezt nem teszi meg a szülő, csak „rossz voltál“ megjegyzéssel sarokba állítja gyermekét, akkor elveszítheti a gyerek bizalmát.

Miről ismerhető fel az indigógyerek?

• Kiválóan fejlett az értelme, vagy más módon is kiemelkedően tehetséges.
• Nagyon magasak az erkölcsi elvárásai magával és a környezetével szemben. Észreveszi a legkisebb hazugságot is.
• Világosan kinyilvánítja, mit akar, és mit nem.
• Nem viseli el az igazságtalanságot. Reakciói azonban nem arányosak a kiváltó okkal.
• Elvárják, hogy tisztelettel beszéljenek velük, mert ha nem, erős ellenállást tanúsítanak.
• Vezető személyiségek, gondjuk van a tekintélytisztelettel.
• Érzékenyek, a természet erős beleélő képességgel ajándékozta meg őket.
• Eredeti gondolkodásúak, elvetik a hagyományos megoldásokat.
• Már kora gyerekkorukban érett, öntudatos és méltóságteljes személyiségek.
• Lehetséges, hogy fizikailag gyengébbek, gondok lehetnek az egészségükkel.