Nem szokványos dolog, hogy anya és lánya szinte egy napon szerezzenek diplomát. A gelléri Korosi Szidóniával és lányával, Noémival így esett.
– Szidónia, honnan jött az ötlet, hogy felnőtt fejjel újra diák legyen?
Noémi szeptembertől Pozsonyban dolgozik, egy amerikai cégnél.
– A megyeri gimnáziumban érettségiztem, majd Pozsonyban közgazdaságtant szerettem volna tanulni, de a felvételi nem sikerült. Munkába álltam, férjhez mentem, megszületett a lányom. Érettségi után a lányom ugyanoda felvételizett, ahova én annak idején. Sajnos őt sem vették fel, ezért Komáromban kezdte meg a tanulmányait. Ahogy nézegettem a könyveit, napról napra nagyobb kedvet kaptam a tanuláshoz. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy ma már a legtöbb könyvelőségben megkövetelik az egyetemi végzettséget.
– A családban hogyan fogadták a döntését?
– A szüleim – kétkezi munkások lévén - mindig arra bíztattak bennünket, hogy tanuljunk, mert csak így juthatunk előre. A testvéreim mindketten diplomás emberek. A férjemnek sokat köszönhetek, hiszen az elejétől támogatott. Türelemmel viselte, hogy hétvégén soha nem vagyok otthon, vagy ha igen, mindig tanulnom kell. Igyekeztem beosztani az időmet, hogy a család ne érezze a hiányomat. Szerencsés vagyok, mert a munkahelyemen is maximálisan támogattak.
A januári vizsgaidőszak volt a nehezebb, mert, ugye, a könyvelő ilyenkor zárja az évet -- de a téli vizsgák is januárra esnek. Minden a feje tetejére állt, a férjem csak kapkodta a fejét, alig bírta számon tartani, ki milyen vizsgára készül.
– Noémi, miért éppen a közgazdaságtant választottad?
– Elvarázsolt a számok birodalma – no, és a példaképem anyu volt! Másodszor is felvételiztem Pozsonyba, de a menedzsment helyett már a statisztikát választottam. A váltás eredményes volt: felvettek, így anyuval egyszerre kezdtünk. Ő Komáromban, én pedig Pozsonyban.
– Milyen volt újra az iskolapadban?
– Tulajdonképpen a lányom barátnőivel jártam egy évfolyamba, szerencsére azonban voltak köztünk idősebbek is. Az első vizsgákon aggódtam, de aztán, ahogy sikeresen vettem az akadályokat, kicsit megnyugodtam. Az első matematika-előadásra még mindig emlékszem. Szeretem a kihívást, a célokat, mert ezek adnak tartalmat az életnek, és ezek visznek előre minket. A munkámhoz például szükségem volt az angol nyelvre, hát megtanultam. Úgy érzem, az elmúlt évek alatt szakmailag is sokat fejlődtem. Gyorsabban, magabiztosabban oldom meg a feladatokat, már nem veszek el a részletekben.
– Anyu segített a diplomamunkámban, illetve a menedzsment tanulásában, hiszen neki ez volt a főszakja. Én főleg a nem annyira kedvelt statisztikában tudtam neki segíteni. Néha voltak apróbb gondjaink is, például nem értettük meg egymást, hiszen ő magyarul tanult, én pedig szlovákul.
Szidónia: – A kölcsönös kisegítés nagyon jól ment. Az ember másként magyaráz a gyermekének, mint egy idegennek. A gyermek is nagyobb bizalommal fordul a szülő felé, szégyenkezés nélkül.
– Anya és lánya az élet más területén is ennyire jól megértik egymást?
– Maximálisan. Bár mostanában kevés időnk jut egymásra. Azon vagyok, hogy házimunka közben is jó nagyokat beszélgethessünk.
– Lesz még folytatás?
Noémi: – A közeljövőben semmiképp.
Szidónia: – Én benne lennék!
