Anyu etet! És nincs mit tenni. Nagy, nehéz ételeket eszünk, és sokat, minden hétre jut legalább egy szülinap a családban. S enni kell, nincs mese, pedig már lepattognak a blúzomról a gombok.

Anya etet. Ösztönösen. Életben akar tartani az étellel. Így szeret, így fejezi ki, hogy a fiókája fontos neki. Pedig másként is kifejezhetné. Csak ő nem tud mást, úgy érzi, az ő létének értelmét az adja, hogy megeteti a családot. Már az anyukájától is ezt látta, a sürgést-forgást a konyhában. Nem tudós nő, nem fényes elme, ambíciója pedig csak annyi, hogy jól ellássa a családot. Ezzel mutatja ki irántunk a szeretetét. S mi ezt eltanuljuk tőle. Jaj! 

Biztos, hogy jó ez?
Sok anyának és nagymamának az etetés a legfontosabb a világon. Napi négy-öt óra a konyhában státuszt ad a nőnek, a környezetnek pedig – a szó összes értelmében – nyelnie kell. Mennyit dolgoztam vele (mármint az étellel)! Anya, a mártír, zsarol, mert ha nem eszel, akkor büntetés jön: nem mehetsz le játszani, nem kapsz csokit, nem nézhetsz mesét, nem mosolyog rá a barátnődre, sőt, kiutálja, úgyis egy kákabelű, stb.
A mártír anya szerint ha ő nem lenne, mi éhen halnánk. Apa még egy tojást sem tud megsütni, mert anyának az a jó, ha béna. Ha ő is tudna főzni, akkor nem lenne szükség anyára. A mártír anya a vendéglőbe járást halálos bűnnek tartja, hisz úgyis ő tud a legjobban főzni, repertoárjában a hagyományos zsíros konyha receptjei szerepelnek, semmi saláta, csak pörkölt meg házi süti.
Szenvedélyesen süt-főz, nem ül le az asztalhoz, folyton kiszolgál. Csupán az étellel kapcsolódik másokhoz, még a gyerekeihez is, mert hát rengeteg dolga van, sosem ér rá, úszik a konyha, a lakás, neki helyt kell állni... A bazi nagy veszekedéseket szintén étellel oldja fel és meg: ha sírva megy be a gyermeke a szobába, akkor kisvártatva a gyerek után megy, bekopog egy szelet túrós rétessel. Egyél, attól minden rózsaszínű lesz, meg úgysem oldódik semmi. Tudja, hiszen ő is ebben szocializálódott.

 

Anyuka nem ül le mellénk ebédelni, mert rengeteg a dolga: süt, főz, mosogat. Anyuka áldozat, a konyha áldozata, és nekünk főz. Nekünk meg enni kell, venni kell még egy kanállal"

 

Miért nem jó ez? Hát azért, mert malacmód elhízunk
Meg aztán: manapság a családokban kevesebbet főzünk, többet beszélgetünk – inkább ez a modern trend. A gyereknek a tápláláson kívül ezer-nyi más igénye van. Szeretne a családdal játszani, kirándulni, lelki életet élni, nevetni, az élet fontos kérdéseiről elbeszélgetni. Ha az anya válasza mindig csak a konyha, akkor az függéshez vezethet. Ráakaszkodáshoz az ételre. Addig jó, míg eszünk. Utánunk meg a hájözön.
Persze, van olyan örök etető anyuka is, aki figyelembe veszi diétázó, felnőtt gyereke igényét – bár azért megmutatja neki a rántott húst újkrumplival és csipetkés levessel.
És ki ad igazat az ilyen lánynak, mikor panaszkodik. (Egyik riportalanyunk ugyanis nagyon panaszkodott.) Senki. Mindenki tudja, milyen szorgos és házias anyukája van, aki csak jót akar neki! 

Mit mond a szakirodalom?
A mai soványságkultusz se tesz jót a fogyókúrának. A média azt sugallja, hogy a világon mindenki vékony, fiatal és gyönyörű. Pedig nem így van.
Ráadásul sokan, ha elkezdenek egy újabb diétát, nem kalkulálják bele, hogy valójában miért is bukták el az előzőt. Újra megtervezik, hogy mostantól mit, mikor és mennyit esznek, de azokra a lelki tényezőkre nem figyelnek, amelyek befolyásolják az étkezéseiket.
A diétának sok szélsőséges irányzata létezik, komoly étrendbeli korlátozásokkal, amelyeket hosszú távon nem lehet fenntartani. Minél szigorúbb egy diétás megszorí-tás, és minél gyakrabban igyekszünk megvonni magunk-tól azt, amit szeretünk, annál valószínűbb, hogy egyszer csak elegünk lesz, és átesünk a ló túlsó oldalára. Az is baj a diétákkal, hogy általában olyan ételek fogyasztására kényszerítjük magunkat, melyeket nem szeretünk, miközben azokat, melyeket meg igen, nagy erőkkel igyekszünk kiiktatni. Így aztán ez a folyamat összekapcsolódik egy állandó frusztrációval és sóvárgással, hisz azt várom, hogy mikor hagyhatom már abba. Minél fiatalabb életkorban kezd el valaki fogyókúrázni, minél jobban életformájává válik az abba-hagyás-újrakezdés kettőse, annál valószínűbb, hogy idővel elfelejti, hogyan is kell normálisan étkezni. Ennek pedig a leglátványosabb következménye az, hogy egyre több lesz a súlyfeleslege.

A táplálkozás a legnagyobb téma. Sokszor a központi, szinte az egyetlen, ami körül a Föld forog. Mit fogok enni va­csorára, aztán reggelire, ebédre? Testvérem a Slovnaftban dolgozik, ahol az alkalmazottak 25 fajta étel közül választhatnak. A szakszervezet fő témája az étel: ki ehet, mennyit ehet, mikor ehet, legyen még nagyobb választék. Sokan bemennek munkába, s alig leülnek, már arról beszélnek, mi lesz ebédre. A menüt megtárgyalják, kivesézik, ugyanazt az ételt az egyik az egekig dicséri, a másik a panaszát már előre megírja, amivel aztán az illetékesek komolyan foglalkoznak. Ebéd után pedig a fő téma ismét, milyen volt az ebéd: Ízlett, mi nem ízlett?

–varga–

web-bannerek-hirlevel-01_2.jpg