Talán hihetetlen, hogy egy gyerek is tehet valamit a szüleiért. Pedig igaz. Itt a jó alkalom arra, hogy erről is beszéljünk. Annyit, amennyit lehet. Mert a gyerek is pontosan annyit tehet. Amennyit lehet.
Hogy melyik szülő mit vár és nem vár el csemetéjétől, az ezer dologtól függ. Vérmérséklet, neveltetés, örökölt és tanult szokások, az, hogy vidéken vagy városban élnek, hogy kertes házban, esetleg lakásban töltik napjaikat, mind hatással vannak rájuk. És tudjuk, vannak követelőző, parancsot osztó szülők – és vannak, akik a legkisebb jótettet is olyan hálával viszonozzák, ami táltosít a gyereken.
– Nálunk nem voltak kiosztott feladatok. Mi a húgommal azonban hamar rájöttünk: nekünk is van dolgunk. Kicsik voltunk, amikor versenyben töröltük a port, mosogattunk. Később kérés nélkül felmostunk. Nem sorolom. Ahogy nőttünk, minden változott, változtak a teendők is. Valahogy ráéreztünk, hogy tennünk kell, hogy ez szükséges a szüleink boldogságához. Apró jeleket kaptunk viszonzásul. Egy dicséret, egy köszönöm, egy simogatás, egy ölelés puszival. Később társaságban is büszkélkedtek velünk – mondja Éva.
A mai gyerekek önzők!
Ezt sok tanár állítja, akiknek a tanítványai úgy vélik, vannak dolgok, amelyek egyszerűen járnak nekik.
– Tenni a szülőkért? Kész röhej! Tegyenek ők, ez a dolguk. Fárasztó, ha állandóan a régi időkről regélnek, hogy ők min mentek keresztül, hogy nekik milyen volt az indulásuk. Kit érdekel? Fel kellene fogni, hogy ma más világ van. Ma nem taníttat az állam, ma nem lehet dolgozni középiskola mellett. Nem szégyen az, ha a gyerek nem tesz semmit, mert egyszerűen nem tehet. Ha az agyát és a testét karban akarja tartani, ha sikeres akar lenni, és továbbtanulási tervei vannak, nem jut ideje füvet nyírni és mosogatni – hadarja el egy szuszra Zoltán, aki testvér nélküli, kései gyerek.
Mit lehet erre mondani? Semmit. Nem kell kommentálni. Az önzésnek ezerféle árnyalata van. A gyermeki önzésnek is.
Eszter, aki két kislányt nevel, azt állítja: egy gyerek, függetlenül attól, hogy hány éves, mindig csak annyit tehet a szüleiért, amennyit azok megengednek neki.
– Nem szerencsétlenség, de valahol talán mégis az, ha a gyerek állandóan adni szeretne, de nincs, aki fogadja. Magamról tudom, hogy bármit tettem is gyerekként, soha nem volt jó. Soha nem dicsértek meg – meséli Eszter. Egy harminchat éves családanya pedig azt mesélte egy olvasótalálkozón, hogy idős szüleiknek nem tudnak segíteni azok konoksága, makacssága miatt. – Betegek, óvnánk őket a munkától, nincsenek rászorulva az állattartásra, a földművelésre, mégsem hagyják abba, erőn felül robotolnak. Nem tudunk értük tenni semmit. Egyszerűen nem hagyják. Olvasónk azt is elmesélte, hogy két lánya – egyik tíz-, másik nyolcéves – már másként nő fel. A lányok segíthetnek kedvükre, és minden nap végén bezsebelhetik a dicséretet, az elismerést, ami jobbá, lelkesebbé teszi őket.
Megkérdeztünk tizenkét és tizenhét év közötti tanulókat, ők mit gondolnak a kérdésről: Mit tehet egy gyerek a szüleiért?
Valika: „A lányok segíthetnek az anyjuknak főzni, takarítani – persze a fiúk is. Ha kertes házban laknak, a kertben is akad tennivaló. Bár a fiúk sokszor szívesebben dolgoznak az apjukkal. A lényeg, hogy ne parancsra tegyék. Nálunk úgy kezdődött, hogy először csak besegítettem az anyunak, mára az én feladatom a fürdőszoba kitakarítása és a felsöprés. Ezt vállaltam. De olykor segítek a kertben, a fűnyírásnál, illetve én etetem, ápolom a kutyát, a macskát is. Bevallom, nem mindig csinálom szívesen, de jobban érzem magam, ha rend van.
Zsuzsa: „Szerintem egy gyereknek jóérzésből, szeretetből kell segítenie a szüleinek. Takarítani mindenki tud vagy megtanulhat. Egy gyerek azzal is tehet a szüleiért, ha a saját feladatait tisztességgel elvégzi, mondjuk, jól tanul, rendesen hazajár, és nem kell azon idegeskedniük, hol van. Amikor a szülő idősebb vagy beteg, a gyerek jóérzésén múlik, hogy segíti-e. Ha azt látta, hogy őt is segítették, amikor beteg volt, természetes lesz számára, hogy neki is tennie kell.”
Vera: „Ha az anyukám szomorú, igyekszem megvigasztalni, vagy ha az apuval sokáig dolgoznak este, reggel kávét főzök nekik, és beviszem.
Ha az anyu vagy az apu vágyik valamire a szülinapjára, de nincs rá elég pénzem, akkor megpróbálom elkészíteni, mert örömet akarok szerezni nekik.”
A szakértő mondja
– A szülő saját viselkedésével szinte szabályozza, hogy a gyerek mit tehet, illetve mit tesz érte. A gyerekek olyan felnőttektől fogadják el a nevelést, akiktől jó példát látnak. Persze nem elég a példa, nevelni is kell, méghozzá fokozatosan, egészen kicsi kortól. Amelyik gyerektől két-három évesen, kíméletből nem követelnek meg dolgokat – például a szétdobált játékot összeszedik helyette –, az megszokja ezt a kényelmes állapotot. Az ilyen, egykor kényeztető szülők szoktak csodálkozni, ha a serdülőkor táján ellenállásba ütköznek. Fontos, hogy a gyerek – tetteit követően – érezze az elismerést. Nem anyagiakra gondolunk itt, hanem érzelmiekre, több foglalkozásra, több, gyerekre szánt időre. Szinte minden gyerek szeret örömet szerezni, de csak addig, amíg értelmét látja.
