Ahol a történelem suttog... Történet egy 357 méteres sziklaszirtről, Torna váráról és a végzetes szerelemről.
A romok lovagok, várkisasszonyok, nagy árulások és hősiességek romantikáját idézik, a fákkal benőtt repedések arra emlékeztetnek, hogy semmi nem tart örökké: s ez szomorkás, de mégis szívet megdobogtató érzést kelt bennünk. S az ember szeret nagyokat érezni... A várromok mindig lenyűgöző kilátású magaslatokon, sziklák tetején fekszenek, ahol az évszázadok során a kőfalak eggyé váltak a tájjal. A részletek eltűntek az idővel, a természet bekebelezni látszik a megmaradt falcsonkokat, így a régi történetek hézagjainak kitöltése a képzeletünkre van bízva – s mivel az ember borzongani is szeret, titokzatos kísértetekről fantáziál.
Stratégiai fekvés
Ebből a szempontból romantikusabb helyszínt, mint Torna vára, elképzelni sem lehet. A dráma és a látványosság csimborasszója, miután a Szlovák-karszt egyik legszebb pontján, Torna település fölött emelkedik. A kúpszerű mészkőhegy tetején álló rom az egyik legszebb kilátópontunk.
Belátni innen a környező völgyeket, fennsíkokat, tiszta időben messzire elkalandozhat a tekintet. Ma is jól kivehetők a bástyák, az öregtorony maradványai, amelyek sejtetik, milyen jelentős erődítmény lehetett egykor. Viharos időben kísértet bolyong a kopasz falak között – de ne szaladjunk ennyire előre.
A fellelhető iratok szerint a Tekus nemzetség tagjai az 1300-as évek közepén emelték itt jól erődített (ami abban az időben annyit jelentett, hogy jól védhető) szállásukat. A vár stratégiai helyzetének köszönhetően – miután nehezen lehetett bevenni – szépült, épült, fejlődött, s Torna vármegye központja lett a Magyar Királyságban. „Aki a várat birtokolta, az sokszor a vármegye alispáni székét is megkapta” – írják a visszaemlékezések.
A vár többször gazdát cserélt, a történelem viharai nem kímélték, a huszita hadakat például alig sikerült visszaverni. A török időkben megerősítették, de a 17. század végétől már csupán csak a romjai állnak (a kurucok kiürítették, a bevonuló császári seregek pedig „önszorgalomból” felrobbantották).
A 19. században még voltak lakható részei, 1848-ban nemzetőrök szálltak meg benne, de gondatlanságuk folytán leégett a maradék tetőszerkezet is.
Torna Trianon után Csehszlovákiához került, a második világháború idején ismét katonai célokra szolgált, ami szintén nem járt haszonnal – ekkor omlott le például a déli fal nagy része. Azóta nagy állagmegóvás nem történt, a csonka vár a maga életét éli, pár év múlva a hidegtől kifagyó kőfalak talán le is omlanak. Pedig a mohával körbenőtt romok napnyugta idején ugyancsak megdobogtatják a szívet: nem szabadna Tornát veszni hagyni.
A tornai várrom a Szlovák-karszt rejtett ikonja.
A szerelmes monda
A tornaiak mellett a vár urai voltak a mindenható Bebekek (akik majdnem az összes gömöri várban megfordultak). A 16. századra az egyik legtehetősebb főúri család voltak Magyarországon: birtokaikat még IV. Bélától kapták, miután mellette harcoltak a tatár ellen. Mindenesetre a hely romantikus hangulatához hozzánőtt a tornai várkisasszonyok története.
Az egyik Bebeknek nem születtek fiai, így a két lány, Krisztina és Katalin örökölték a birtokot. A lelepleződött Krisztina, aki megölte szíve választottját, öngyilkossága előtt még jól megátkozta Tornát: lépfene, pusztulás szálljon rá, falai között tüzes szellem kísértsen. S lőn!
A várromok igazából a 19. században jöttek divatba, de a kultuszuk ma is tart. Némi tüdőtágító kaptató, s már fenn is vagyunk a kopasz kúpon. A növényzet körbenövi a falakat, a torony emeletes sziluettje egyelőre még küzd az elmúlással...
Út a romokhoz
A várhoz több út vezet fel. A legegyszerűbb a Váralja Étteremtől induló kék jelzés, ezen nagyjából háromnegyed óra alatt fel lehet érni. Torna központjából egyórás, kellemes emelkedő vár a túrázókra, míg Áj felől a sárga jelzés vezet a nyeregre. A Szádelői-szurdok felől már hosszabb lesz a túra, az utolsó szakaszon régi feljárón haladunk, ahol még ma is látszanak a szekerek keréknyomai. Útközben elképzelhetjük, hogyan érkeztek ide egykor a vár lakói... A vár környezete természetvédelmi terület, ezért csak a kijelölt ösvényeken szabad haladni, és a növény- és állatvilágot sem szabad zavarni.
Torna vára olyan megálló, melyre érdemes időt hagyni. Leülni a falak közé, körbekémlelni, egyszerűen csak ott lenni. S ha képzeletünk megszalad, akár a régi kalandos történetek hiányzó hézagjait is kitölthetjük. A kilátás, a csend, a romantika együttese adja azt az élményt, ami miatt sokan visszatérnek ide.
Gyilkos szerelem – A kísértet mondája
Az egyik Bebek két lánya, Krisztina és Katalin, együtt örökölték a hatalmas tornai birtokot. Katalin jólelkű, szelíd teremtés volt, akit mindenki szeretett. Krisztina épp az ellentéte: gőgös, hiú, zsarnokoskodó. Dessewffy Kelemen, a szomszédos Szádvár örököse beleszeretett Katalinba, aki viszonozta érzelmeit. De Krisztina is szenvedélyes szerelemre lobbant, s felajánlotta a délceg férfiúnak a kezét és a vagyonát.
A helyiek szerint vihar idején ma is itt kísért a gyilkos várkisasszony, Krisztina szelleme, és ijesztgeti az arra járókat. Nem tudjuk, mi igaz belőle, nem viharban jártunk ott...
Ő azonban visszautasította. Krisztina haragjában elhatározta, hogy bosszút áll. Kileste a szerelmeseket, és leszúrta a férfit. Hamar elterjedt a gyilkosság híre, és a gyanú Katalinra terelődött. Krisztina, hogy elkerülje a büntetést, saját testvérét vádolta meg, ám a „tetemrehívás” során lelepleződött.
A tornai vár lovagtermében állították fel a ravatalt, ahol a vár népe sorban a kezébe vette a gyilkos tőrt. Katalin kezében mozdulatlan maradt, ám Krisztinánál vércseppek csöpögtek belőle. Krisztina látta, hogy lelepleződött, ezért a tőrrel öngyilkosságot követett el.
De előtte még megátkozta Tornát: „Szálljon le rád Torna, lépfene, pusztulás, Ördög tüzes köve, bélpokol, végomlás! Teljél meg ordító, tüzes kísértettel!”
Katalint később az idős Dessewffy lányául fogadta, és soha nem ment férjhez. Mikor meghalt, vőlegénye mellé temették. Egy magyarázat szerint: észak, azaz a vár felől azért fúj oly gyakran a szél, mert Krisztina megátkozta Tornát: „És hogy itt mindig fújjon a szél, ott ne legyen béke, itt mindig zivatar legyen.“ Ha vihar van, az idős emberek azt mesélik, hogy Krisztina szelleme ott kering a vár falai között, és ijesztget.
Útközben felfelé látható a szekérnyom, amelyik a mészkőbe vágott feljáró két szélén fut. Hm, ilyen szélesek voltak anno az utak...
