Eltelt 2012. Nem történt meg a pólusváltás, nem dobtak le ránk atombombát, nem tört ki a harmadik világháború. Nem ütközött a Föld a Nibiruval, sőt, nem borult háromnapos sötétség a világra. Élünk.

A sok jó hír ellenére sokak számára mégiscsak itt a „világvége”. Igaz, csak biztonságosnak hitt kis világuk dőlt össze. Az elmúlt évben a szokásosnál is többen lettek munkanélküliek, veszítették el házukat, vagyonukat, vagy váltak el. A szerencsésebbek „csupán” a depresszió mély bugyrait járták meg, esetleg hónap végén már kenyérre sem jutott nekik. Vajon mire számíthatunk 2013-ban? Folytatódik a válság, vagy végre jobb világra számíthatunk?

az-aranykor-hajnalan-kezdo.jpg
(Kép forrása: instagram.com/morysetta)

Az elején egy jós, valamint parapszichológus segítségével próbáltam kideríteni, milyen korszak előtt állunk. Írásom végén pedig megpróbálom összefoglalni a legérdekesebb nézeteket. Hogy minden mindennel összecseng? Talán csak a véletlen játszadozik velünk, de érdekes módon minden megkérdezett azt állítja: új korszak előtt állunk.

Pálfy Angelika: Az igazi változás belülről fakad

A Komáromban élő Pálfy Angelika 9 éves korától hangokat hall, amelyek eleinte levélírás közben segítették. Mint később kiderült, levelei nagy lelki támaszt nyújtottak a vele levelező lányoknak. Angelika 22 éves korától kezdett el ezotériával foglalkozni, kártyából is tud jósolni. A következő sorokat az égiek üzenik nekünk, Angelika által. 

− 2013-ban tovább folytatódik a válság. Még több ember veszíti el a munkáját, nagy lesz a szegénység, ismét sok lesz a válás, és a gyógyíthatatlan betegségek tovább tarolnak. Egyszóval: az égiek próbára tesznek bennünket... Mert meg kéne látnunk valamit, amit nem akarunk észrevenni. Az égiek azon vannak, hogy végre ne csak nézzünk, hanem lássunk is: fel akarják nyitni a szemünket! A nagy nehézségek közepette előbb-utóbb mindenki felteszi magának a kérdést: Istenem, miért teszed ezt velem? Hol rontottam el? Mit csinálok rosszul? Minél mélyebbre kerülünk a gödörbe, annál nagyobb az esély, hogy önvizsgálatot tartunk.

A megoldás: forduljunk Isten felé, és változzunk meg! És ez lesz 2013 legfőbb üzenete: dolgozz magadon, a bensődön! Az igazi változás (amelyre oly sokan várnak, és amit olyan sokan óhajtanak) belülről jön el!

– Az összes nehézség, amely mostanában próbára teszi az embert, mind a változás és változtatás felé hajt bennünket. Ha körülnézünk magunk körül, azt látjuk: nincs időnk egymásra, a férjünkre, a gyermekeinkre, a szüleinkre. Az emberek idegesek, feszültek és agresszívek. És persze mindent akarnak – és azonnal. Hiányzik a türelem, a megértés, az odafordulás a másikhoz. A többség bárkin és bármin átgázol, csak hogy elérje azt, amiben hisz: a pénzt és a hatalmat! Szeretnének még „feljebb jutni“, „valakivé válni“, és sokan ezért még a saját véreiket (rokonaikat, szüleiket) is képesek becsapni. 2013-ban azonban kénytelenek leszünk elfogadni, hogy az igaz boldogság nem mérhető pénzzel! Tömegek értik majd meg, hogy minél több szeretetet adunk, annál többet kapunk. Hogy „szeretettankunkat” csak akkor tudjuk feltölteni, ha mi is adunk. Minden elvesztegetett lehetőség a szeretetadásra egyben elvesztegetett lehetőség a szeretetkapásra. A szeretet energiája oda-vissza működik. Aki megtalálja a helyes utat, azzal csupa jó dolog fog történni, és élete lassan, de biztosan sikeresebbé válik.

Figyelem!

Egyre több a szélhámos és a csaló, akik a lelkünkkel játszadoznak. A következő évben a szokásosnál is jobban kell vigyázni a kuruzslókkal, a csodadoktorokkal. Mivel keresni fogjuk az alternatív megoldásokat, sok önjelölt „gyógyító“ és „próféta“ nyeregbe kerül. Fontoljuk meg alaposan, kinek hiszünk, kire bízzuk szívünket, lelkünket! Ne azt nézzük, ki mit mond, hanem azt, hogy ki mit tesz!

az-aranykor-hajnalan-belso.jpg
(Kép forrása: instagram.com/morysetta)

– Végezetül álljon itt egy kis történet. Nemrég járt nálam egy hölgy, aki arról panaszkodott, milyen unalmas az élete. Reggelente oviba és iskolába viszi gyermekeit, majd főz, mos, takarít, vacsorát készít, fürdet... Rutin, egyhangúság, egyik nap olyan, mint a másik. Elpityeredett bánatában. Én ezt válaszoltam neki: „Nincs rossz életed, csak nem jó szögből látod. Nézz körül: hányan szeretnének gyermeket, és nem tudnak teherbe esni; hányan szeretnének férjet, de nem találnak maguknak párt; hányan szeretnénekotthont, de nem telik rá... Neked van családod, van meleg otthonod. Vigyél hétköznapi teendőidbe szeretetet, és meglátod, megváltozik az egész életed!” Próbáljunk meg mindnyájan ezen az úton haladni! Feledjük a rosszat, és bízzunk a jóban, mert a 2013-as évben az isteni energia veszi át az irányítást.

Dráfi Emese: Az aranykor hajnalán

Ezotéria című rovatunk vezetője, Dráfi Emese parapszichológus arról beszél, hogy a metafizikusok szerint egy szívtelen „vaskort” zártunk 2012-vel:

− 2013-ban egy új kor veszi kezdetét, amelyet aranykornak neveznek. 2012. december 20-án az emberiség a nehéz vaskorszakot végre maga mögött hagyta. Talán már a nevéből is kiderül, hogy erős anyagi vonzatokkal bíró, akarnok időszakon vagyunk túl. A vaskor végére megváltozott az értékrend, a gondolkodás és az erkölcs: a pénz az uralma alá hajtotta a világot. A pénz már nem csak eszköz a kezünkben – belépett a szívünkbe. Kapcsolataink elkorcsosultak és elsekélyesedtek.

A vaskorszak végére az értelmes ember minden értelmeset elfelejtett. Elfelejtette kicsoda, miért van itt, mi a feladata, hogy nem csupán teste van, hanem lelke és szelleme is. Ha kell, például meg tudja magát gyógyítani, mert tud bánni az energiákkal. És miután az ember minden jót elfelejtett, befolyásolhatóvá vált: a negatív erők rabszolgaságba hajtották az emberiséget. A szívjóság eltűnt a szívekből. Kiégtünk és elmagányosodtunk.

– Ennek a sötét korszaknak szakadt vége a múlt évben. Most hatalmas feladat előtt állunk. Újra homo spiritualissá, azaz spirituális tudással rendelkező emberré kell válnunk. Téved azonban, aki azt hiszi, egy-két év, és minden rendbe jön! Képzeljük el: a kapuban állunk, belépünk – de a végcél még messze van. Az út nehéz lesz, de ne aggódjunk, megkapjuk a szükséges kapaszkodókat!  A következő években rendszerek fognak megdőlni, és tömegek fognak felébredni. Egy emberöltő alatt teljes szemléletváltás következik be. Minden embernek meg kell találnia az önbecsülését, hogy ismét a saját maga ura legyen, akit nem lehet befolyásolni, és ezáltal szabaddá válhat. Van, aki korábban, van, aki későbben „ébred fel“. A korábban ébredők feladata átadni a tudást. Ők azok  a lámpások, aki mutatják az utat a többieknek. Idővel mindenki megtalálja a saját lámpását, aki megvilágítja a számára kijelölt helyes utat.

Róma végnapjai?

Miközben a „spirituálisok” azt mondják, hogy egy új kor küszöbén állunk, a gazdasági szakemberek arról beszélnek, hogy a „birodalom véget ér“. Jelenlegi civilizációnkat Rómához hasonlítják. Ahhoz a Rómához, ahol őrült császárok diktáltak, korlátlan hatalommal, ahol mindent átszőtt a korrupció, ahol az erkölcstelenség elképesztő méreteket öltött. A háborúk állandósultak, egyre kegyetlenebbé váltak, a „megabirodalom”  közigazgatása pedig átláthatatlanná vált. A társadalom kis csoportja jómódban dőzsölt, míg a többség megalázottságban élte az életét (hogy ne lázadjanak, még több „cirkuszt és kenyeret“ kaptak). Minden ilyen, tobzódó társadalomnak természetszerűleg véget kell érnie. Sok, végvíziókat „gyártó” tudós szerint ma a technikai civilizáció – akárcsak a tékozló Róma – a végnapjait éli.

hirlevel_web_banner_1_458.jpg

Az új évben egy új korszak küszöbén állunk! Gazdasági összeomlás – a kulcsszó itt is a változás! Neves gazdasági szakértők a következőt állítják: már nem az a kérdés, hogy pénzügyi szempontból szakadékba zuhanunk-e. Az igazi kérdés az, hogy milyen sebességgel zuhanunk, és mekkora mélységbe... Társadalmunk túlköltekezik. Méghozzá olyan mértékben, amely tovább fenntarthatatlan. Más szóval: az általunk elvégzett „munkának“ és munkánk „gyümölcsének“ semmi köze ahhoz, amit „elfogyasztunk“. Vagyis túlfogyasztunk. Éppen ezért a jövőben az a gazdasági (és politikai) rendszer, amelyben élünk, gyökeres változás előtt áll...

A magyarság szerepe

Mivel magyarok vagyunk, nem árt, ha tudomást veszünk egy egyre szélesebb körben elterjedő nézetről (amelyet többek közt olyan tudósok terjesztenek, mint Grandpierre Attila író, az MTA tudományos főmunkatársa, napkutató, a Vágtázó Halottkémek, Vágtázó Csodaszarvas együttesek alapítója).

A világ szerinte is az aranykor felé halad, ahol a magyarságnak kitüntetett szerep fog jutni, lévén a magyar aranykori nép. (Minden nemzetnek megvan a „saját kora“, amelyben elemében érzi  magát  (pl. a vaskori népek az angolok és a németek).

Azt állítja: nemzetünk több ezer éves, bizonyítható történelemmel és magas kultúrával rendelkezik, nevünk a „mag“ szóból eredeztethető, amelyből toldalékillesztéssel megkapjuk a „mágus“ kifejezést. Granpierre Attila szerint „királyi mágusok ősnépe a magyar“, azaz a „tudás“ birtokosai vagyunk. A következő években az a feladatunk, hogy az ősi tudást ismét felfedezzük magunkban. Az új korszakba való átlépést a magyarok fogják elősegíteni, akik a világ minden táján elszórva élnek, és akik olyan  megoldásokat találnak, amelyet előbb-utóbb az egész világ követni fog.

Sokan azonban (Horváth Zoltán, az Enigmák c. tv-műsor szerkesztője) arra figyelmeztetnek: nagyon vigyázzunk, hogyan értelmezzük a magyar nemzet felemelkedését. Nem szabad abba a csapdába esni, hogy többre tartjuk magunkat más nemzeteknél. Meg kell maradni a józan középúton: miközben méltán vagyunk büszkék nemzetünkre, nem nézhetünk le másokat, nem gyűlölködhetünk.

Dráfi Anikó
Cookies