Miközben a szellemi munkát végzők a mesterséges intelligencia térnyerésétől félnek, talán nem is sejtik, hogy híján vannak egy sokkal fontosabb készségnek: az elmélyült munkavégzésnek. Hogyan maradhatunk fókuszáltak egy szétszórt, zajjal teli világban? S miért fontos minél magasabb szinten teljesíteni a saját szakmánkon belül? A következőkben ezekre keressük a választ.
Mielőtt azt gondolnánk, hogy egy újabb művileg kreált fogalomról van szó, s felesleges erről beszélni, álljon itt egy gondolat: valójában soha nem tanítottak meg bennünket hatékonyan dolgozni. Noha elsősorban a „fehérgallérosokra” gondolok, a fizikai munkát végzők és más egyéb szakmákban dolgozók is gyakran megszenvedik az összpontosítás hiányát. Míg azonban egy asztalos, szakács vagy varrónő tevékenysége a fizikai térben zajlik, addig a számítógépen tengernyi értesítés, felugró ablak és zavaró tényező próbálja megakadályozni, hogy kiemelkedő munkát tegyünk le az asztalra.
Másfél évvel ezelőtt magam mögött hagytam az irodai környezetet, s onnantól kezdve a cikkek írása lett az elsődleges feladatom. Pár nap elteltével azonban be kellett látnom, hogy képtelen vagyok huzamosabb ideig egy dologra összpontosítani, s egyszerűen nem megy az írás. Ezért aztán beszereztem Cal Newport amerikai író és kutató Elmélyült munka című könyvét, amelyben érdekes diagnózisokat találtam.
A szerző például rögtön különbséget tesz felszínes és elmélyült munka között. Előbbibe azokat a szellemileg nem megterhelő, jobbára logisztikai jellegű feladatokat (e-mailek írása, telefonálás, meetingek) sorolja, amelyek időt és energiát vesznek el a fontos teendők elől. Vagyis ha a célunk egy prezentáció vagy egy jelentés elkészítése, akkor az efféle tevékenységek akadályozhatják a produktivitásunkat. Szellemi kapacitásunk pedig véges, s nem szerencsés elfecsérelni azt a néhány termékeny órát, amikor tényleg képesek lennénk értékes munkát végezni.
Főszerepben az agy
A felszínes munka tehát nem teremt új értéket – a mély munkára való átállás azonban nem éppen egyszerű. Munkakultúránk valamiért szeret az elfoglaltság látszatára építeni, ami erős kijelentésnek hangozhat, ám a multitasking – több dolog egyidejű végzése – bizonyítottan nem hatékony. Mindemellett a digitális és technológiai környezet teljesen áthuzalozta az agyunkat, így egyre nehezebb egy konkrét dologra koncentrálnunk.
Ennek egyik oka Newport szerint az, hogy elfelejtettünk unatkozni, s tulajdonképpen nincs is rá lehetőségünk. Mindig kéznél van a mobilunk, legyen szó akár sorban állásról, akár otthoni üresjáratról. Az unalmunkat rendre különböző ingerekkel és pótcselekvésekkel űzzük el, az agyunk pedig megszokja, hogy van mihez nyúlni.
Ez a munkavégzésünkre is kihatással van, hiszen amikor nehézségbe ütközünk, gyakran átnyargalunk valamilyen könnyen elvégezhető, felszínes munkára. Esetleg megnézzük a bejövő üzeneteinket vagy a közösségi oldalakat. Ugyanakkor a flow-állapotot nem olyan könnyű előidézni, figyelmünk feldarabolása pedig súlyosabb következményekkel jár annál, mint hogy kiesünk a ritmusból.
Egy kétezres években végzett kutatás szerint átlagban 23 percbe telik, míg újra fel tudjuk venni egy mély és összetett feladat fonalát. A már említett multitasking során ugyanis úgynevezett figyelemmaradványok maradnak fent, amelyek megadják a kegyelemdöfést a koncentrációnknak. A fogalmat Sophie Leroy amerikai egyetemi oktató alkotta meg, aki egy kutatás során megállapította, hogy ha egyszerre több dolgot csinálunk, akkor a figyelmünk nem képes azonnal lekövetni a váltást, s annak egy része mindig ott reked az előző feladatnál. Így aztán nem tudunk teljes mértékben összpontosítani a következő dologra. Persze, vannak helyzetek, amikor kénytelenek vagyunk szétszóródni, de ahogy a mondás is tartja: vagy csináljuk rendesen, vagy sehogy!
Torony helyett
A szerző az említett problémákra látszólag egyszerű megoldást javasol: tanuljunk meg újra unatkozni. Szerinte az intenzív munka egyik alapfeltétele az intenzív pihenés, tehát szabadidőnk megreformálása szintén elengedhetetlen eleme a sikernek. Legyen az akár séta, olvasás, filmnézés vagy valamilyen sport: meg kell adnunk az agyunknak a regenerálódás lehetőségét, s el kell szakítanunk az internet szüntelen ingeráradatától.
Ami az elmélyült munkavégzést illeti, Newport példákat hoz híres alkotóktól, gondolkodóktól és íróktól, akik műveik létrehozása érdekében olykor komoly áldozatokat hoztak. Charles Darwin szigorú napi- és munkarendet állított fel, hogy megírja A fajok eredetét. Carl Gustav Jung világhírű pszichiáter a Zürichi-tó partján fekvő Bollingenben egy pihenőházat épített magának, amit Turmnak (toronynak) nevezett el. Ide vonult vissza mozgalmas társasági életéből, hogy zavartalanul tudjon dolgozni. J. K. Rowling Átmeneti üresedés című regényének írásakor a papírt és a tollat részesítette előnyben, míg Woody Allen az otthoni számítógépek elterjedése után is egy kézi írógépen írta forgatókönyveit.
Persze sokan nem tehetjük meg, hogy egy kőtornyot építve elvonuljunk, de szerencsére számos olyan praktika és eszköz van, amely segítheti az elmélyülést. Nekem személy szerint három dolog vált be. A fókuszt instrumentális zenék és különböző frekvenciákra hangolt fehér zajok hallgatásával növelem. Munka közben minden eszközömön fekete-fehérre állítom a képernyő színét, így kutatás során kevésbé terelik el a figyelmemet a színes tartalmak. Ezenkívül az úgynevezett pomodorotechnikát alkalmazom, amely 25 perces blokkokra osztja be a munkaidőt, 5 perces szünetekkel. Könyvében Newport is felsorol néhány praktikát, melyek a munkaperiódusok helyének és idejének megtervezésétől egészen az e-mailek és a közösségi média teljes körű blokkolásáig terjednek. Mert lényegében az elmélyült munka titka nem más, mint a fegyelem és a figyelem.
Kihozni magunkból a legtöbbet
Gyakran felmerülő toposz, hogy a mesterséges intelligencia elveszi majd a munkánkat, aminek van némi alapja. A technológia fejlődésének köszönhetően könnyen lehet, hogy a jövőben egy-egy területen kevesebb szakemberre lesz szükség. Ez már önmagában is egy nagy motiváció arra, hogy miért is adjunk bele apait-anyait a munkánkba a saját szakmánkon belül. Továbbá innen nézve nyer igazán értelmet Newport azon állítása, miszerint az elmélyült munkára való képesség a jövő gazdaságának egyik legkifizetődőbb készsége lesz.
Már ma is egyre több területen van szükség sokoldalú és széleskörű tudásra, ráadásul ahhoz, hogy gyorsan és hatékonyan tudjunk új dolgokat megtanulni, szintén elengedhetetlen az intenzív fókusz.
Ennél a pontnál érdemes megemlíteni a „folyamat filozófiáját”, amely Nick Saban amerikaifutball-edző nevéhez fűződik. Az elmélyülést és koncentrációt zavaró tényezők ugyanis nem merülnek ki a digitális eszközökben. A bizonytalan jövőtől való félelem és a nagyobb feladatok jelentette nyomás könnyedén kizökkenthet bennünket. Saban arra intette játékosait, hogy ne törődjenek a nagy összefüggésekkel, a mérkőzés fontosságával vagy a bajnokság megnyerésével. Helyette mindig koncentráljanak a játékra, a következő lépésre, a legapróbb részletekre. Ez a filozófia segíthet a mindennapokban is, hiszen ha a legalapvetőbb feladatainkra és folyamatainkra fókuszálunk, akkor jobbára észre sem vesszük majd az előttünk lévő akadályt.
Végül hadd idézzem Steve Martin komikust és színészt, aki egy interjúban elmesélte, hogy az emberek mindig arra voltak kíváncsiak, hogyan lehetnek sikeresek. A színész válasza a következő volt: „Légy olyan jó, hogy ne tudjanak figyelmen kívül hagyni.” Martin szerint nem ezt a választ várták tőle, noha valóban ez az, amit a saját szakmáján belül mindenki megtehet. Dolgozzunk bármilyen területen is, hiszem, hogy a kemény munka hatékonysággal párosulva előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét. S bármilyen irányban is alakul a jövő, remélhetőleg mindig lesz igény a jó és minőségi munkára.
