Egyik este az ismerősöm 18 éves fia kisebb autóbaleset szenvedett. A Zoboralján lakó barátjához készült, és a GPS rossz útra vezette, amit későn vett észre: becsúszott az árokba. A fiúnak semmi baja nem esett, az autó azonban a tarlón landolt, és jól összetört az eleje. Az utat nem lehetett vele tovább folytatni – ki kéne onnan húzni valahogy, és legalább reggelig, amikor a szülők érte tudnak menni, biztonságba helyezni.

Késő volt már, éjjel 11 – és a barátok sokkal közelebb voltak a balesethez, mint a szülők. Mobiltelefonokkal világítva mászkáltak a tarlón, és próbálták nagyokosan kitalálni, most mi legyen. Az autók közben jöttek-mentek. Éjfél is volt már, amikor megállt egy negyvenes férfi: „Mi a helyzet srácok?”

az-emberek-jok-kezdo.jpg

Meghallgatta őket, kicsit körülnézett, aztán nem sokat teketóriázott. Valamilyen úton-módon behajtott a tarlóra (odavalósi volt, ismerte a terepet), és elhúzta az autót a legközelebbi parkolóba. Közben arra is volt gondja, hogy megnyugtassa a rémült kölyköket: ez egy ilyen hely, havi szinten történik ugyanilyen baleset, nyugodjanak meg, az autónak sincs komolyabb baja. Autószerelő, érti a dolgát. Nem érdekelte, hogy éjfél van (mire biztonságba helyezte az autót, már hajnali egy), és hogy másnap korán kell kelnie. Nem érdekelte, kap-e pénzt, dicsőséget ezért. Semmi haszna sem származott ebből. Talán csak a jó érzés: segített három ismeretlen srácnak az éjszaka közepén. Mert jó érzés azt érezni, hogy időnként szükség van ránk ebben a nagyvilágban.

Egy másik ismerősöm, Peti, elveszítette a vadonatúj mobiltelefonját – egy több száz eurós iPhone-t. Az autója tetején hagyta, aztán elhajtott... Tíz perc múlva már kereste, körülbelül ott, ahol elhagyta: a panelházak között. Egy ismerőse meglátta az ablakból, lesietett... Nem találták meg. Megtalálta viszont valaki más, az ismerős ismerőse. És nem tartotta meg magának, nem dehogy. Kitette a FB-ra, hátha valaki keresi... És igen, néhány óra múlva már Peti kezében volt az iPhone. Igaz, hogy összetörve, de meg lehet javíttatni, ráadásul minden adat lementhető belőle. Lehet azt mondani, hogy szerencséje volt. Meg lehet azt is mondani: sok jó ember segített neki. Minden attól függ, mire összpontosítunk, hogyan látjuk a világot.

Mikor a barátnőm elmesélte ezt a történetet, elhatároztam, hogy megírom: az emberek igenis jók. Segítőkészek, rendesek. Egyáltalán nem élünk olyan borzasztó gonosz világban, mint ahogy azt sokan állítják.

Az ember alapvetően jó!

Nemrégiben gyermektábort tartottak egy kis falucskában. A tábor nagyon olcsó volt, a minimális keretekből kellett megoldani: ezt az egész közösség tudta, mert kihirdették a falu hangosbemondóján. Nos, a gyerekek semmiben sem szenvedtek hiányt. Szorgos nagymamák sütötték a süteményt (pedig nem mindegyiknek volt ott az unokája!); gyümölcskertészek vitték a dinnyét, a barackot; vállalkozók lovagoltattak fillérekért. Mind-mind önzetlen segítséget nyújtottak – egyszerűen örültek, hogy valami jó dolog történik a falujukban.

Meggyőződésem, hogy az emberi alaptermészet alapvetően jóindulatú. Én legalábbis többségében kedves emberekkel szoktam találkozni. Lehet, hogy egy elvarázsolt bolygón élek, de velem többnyire kedvesek az eladók a boltban, segítőkészek az alkalmazottak a hivatalokban, de még a rendőrségen is. (Ha nagymértékű bunkóságot tapasztalok, azt általában habozás nélkül szóvá is teszem – de nagyon ritkán van ilyen konfliktusom.) Látom a közösségi oldalakon, mennyi ember igyekszik segíteni a szegényebbeknek: gyűjtéseket szerveznek, csoportokat hoznak létre, adományoznak. Egyszerűen nem látom olyan szörnyűnek világot, mint amilyennek mások lefestik.

hirlevel_web_banner_2_363.jpg

Velem bezzeg kiszúrnak!

Hogy miért vannak gonosz emberek és szenvedő balekok? Elvirának állandóan az az érzése, hogy vele mindenki ki akar szúrni. Gyanakvással lép be a hivatalokba, szagolgatja a hentesnél a húst, mert egészen biztosan neki akarják eladni a romlottat. A gyerekei tanáraival rendre összeveszik, mert egyértelmű, hogy ők a hibásak, mert a kis Lacika nem épp éltanuló. A munkahelyén sincs sikere: akárhol dolgozik, előbb-utóbb talál valakit, aki „ki akarja túrni”. Konkrét eset is történt: egy alkalommal ugyanattól a házaló cégtől vásároltunk termékeket. Velem a cég tisztességesen bánt, a termékkel maximálisan elégedett vagyok, még hasznos ajándékot is kaptam tőlük. Ő pórul járt, rossz terméket kapott, sőt, még rossz hírét is terjesztették. Nem tudom, hogy van ez...

Nem lehet, hogy Elvirával van a gond?

A másik nagy kedvencem Éva. Szent meggyőződése, hogy a gyerekeit „fel kell készítenie” arra, hogy a világ gonosz, és legyenek szemfülesek, mert csak a rosszindulatú csalók viszik valamire az életben. Ha a gyerekeit éri valami a suliban, Éva fő tanácsa a következő: „Ne hagyd magad! Üss vissza – add vissza, hogy jól megjegyezzék: veled aztán nem lehet packázni!” Értetlenül néz rám, amikor azt kérdem: „Nem lenne egyszerűbb elkerülni ezeket a gyerekeket? Azt a tanácsot adni a gyermeknek, hogy hagyd a rossz társaságot, inkább a rendesebb fiúkkal-lányokkal barátkozz, akikkel legyél mindig kedves?” Igen, hangot kell adni annak, ha valaki rosszul bánik velünk. Az ilyesmit nem szabad eltűrni. (Az iskolai zaklatás például kemény téma).

Amikor azt mondom Évának: szerintem azok az emberek válnak igazán sikeressé, akik becsületesen és szerényen, szorgalmasan végzik a munkájukat, egyenesen azt mondja: meghibbantam. Pedig nem. Sok emberrel készítettem már interjút, és a legszerényebbek mindig azok voltak, akik rendkívüli sikereket értek el a szakmájukban, és még általános tisztelet is övezte őket.

Péter a Facebookon!

Péter úgy véli, hogy a világ olyan rossz, hogy már az apokalipszis közeleg. Egész nap hallgatja a híreket: politika, csalások, botrányok, gyilkosságok és rablások, természeti katasztrófák. Szerinte egyértelmű, hogy ez már a vég. Az emberiség kifordult önmagából. Nézeteit logikus érveléssel támasztja alá, és idézi a Biblia erre vonatkozó részeit. Őrült vitákba bonyolódik a közösségi oldalakon. A múltkor azt mondtam neki, ha én is állandóan a híreket nézném, és a FB-on veszekednék, talán én is azt gondolnám: Itt az apokalipszis!

Egyszerűen próbáljunk meg a saját családunkra, és arra a környezetre figyelni, amelyben élünk. Igyekezzünk kedvesen, tisztességesen élni – ez soha nem megy ki a divatból. Az emberek egyáltalán nem butábbak, nem is rosszabbak, mint bármikor máskor a történelem során. Mindig történtek háborúk, erkölcstelenségek, valamilyen formában mindig jelen volt a kizsákmányolás és a szegénység is. Az élet ilyen: küzdeni kell, és talpon maradni. Ha másért nem, a családunk kedvéért. Ha így próbálunk élni, meglátjuk, a világ nem is olyan szörnyű hely.

Dráfi Anikó