Eperjesen minden évben megrendezik az Eperfesztivált, de az idén elmarad. A pozsonyeperjesi asszonyok azonban nem hagyták magukat, megfőzték a finom lekvárokat a gyümölcsök királynőjéből. Lássuk a legszebb képeket a „meganagy” lekvárfőzésről, ahol mindenből sok volt: eperből, cukorból, fazékból, üstből, tűzhelyből – és persze nyalakodó kezekből.

Ha az eperről, a gyümölcsöknek erről a királynőjéről szeretnénk minél többet megtudni, kutakodhatunk az interneten vagy akár az emlékeinkben, de az a legjobb, ha olyanoktól érdeklődünk, akik testközelből és a legjobban ismerik.

eper-indito_0.jpg
Egyes botanikusok azt állítják, hogy az eper nem is gyümölcs, inkább a növény vízzel megtelt magbugája, azaz magtartója. Illata pedig azért olyan édeskés és csábító, mert a rózsafélék családjába tartozik. Az eper az egyetlen olyan gyümölcs, mely kívül „viseli” a magjait, amelyekből minden termésen átlagosan 200 darab található.

Nem lesz fesztivál, de az eper ezt nem tudja!

A község óvodájának konyhájában ülünk össze. Tapasztalt asszonyok társaságában találom magam, akiknek nincs egyéb feladatuk, mint az eperről beszélni. Nagy Otília (ő az iskolakonyha vezetője), Szalay Katalin, Mórocz Éva és Navrátil Edit sürgölődnek a tűzhelyek körül, velük fejtjük meg a finom eperlekvár titkát.
– Idén éppen a jubileumi, a tizedik marad el! – kesereg Szalay Katalin. – Pedig minden évben több száz kiló epret főzünk meg lekvárnak. Tavaly például úgy ötszáz kilogrammot dolgoztunk fel. Két napig csak azzal foglalkoztunk, a konyha előtt az egész folyosón végig tűzhelyek álltak, úgy 10-15, mindegyiken 50 literes lábasokban rotyogott a lekvár. Az első évben 300 üveggel főztünk be, a második évben már 500 volt, aztán 700. És így tovább. Most ott tartunk, hogy tavaly 1850 üveg lekvár készült, persze kisebb-nagyobb üvegekbe tettük – emlékezik vissza.

A Napkirály, XIV. Lajos francia király expedíciót küldött Dél-Amerikába. A csapatot egy bizonyos Amédée François Frézier vezette, aki 1717-ben kiadott naplójában egy fehér húsú, kívül piros gyümölcsről ír, amelyik az Andok lejtőin terem. A kalandor Amédée tyúktojás nagyságú gyümölcsről beszélt, ám amikor áthozta az óceánon a növényt, az nem termett egy pici gyümölcsöt sem. Csak fél évszázaddal később jöttek rá, hogy a növény kétlaki, azaz egy hím és egy női egyedet kell egymás mellé ültetni. Amikor ezt megtették, hatalmas eprek teremtek...

Arra a kérdésre, hogy hogyan készül a pozsonyeperjesi eperlekvár, szinte mindannyian egyszerre válaszolnak: – Ügyesen, pörögve készül, a titka pedig az, hogy semmiféle tartósítószert nem tartalmaz. Csak eper és cukor van benne. Először ledaráljuk, ebben a nagy ipari daráló van segítségünkre. Muszáj darálni, mert így jobban megfő. Próbáltuk anélkül is, de nem főttek szét az eperszemek. Hozzátesszük, régebben ez nem így volt, szépen szét lehetett főzni az epret. Ma már meg kell adni neki az időt. Egy nagy lábasba tíz kiló eper kerül, ahhoz tesszük a cukrot attól függően, hogy mennyire édes. Általában 40-50 deka cukrot adunk egy kiló gyümölcshöz. Ezután három órát biztosan főzzük. Néha csak nyolc kilót darálunk le, majd két kilót felmetélve adunk hozzá, így eperdarabok is lesznek benne. Először elfő belőle a víz, aztán eltűnik tetejéről a hab. Ez a mai eper vizesebb, mint a régi, de a cukor sem olyan édes, mint egykor. Amikor már látjuk, hogy sűrűsödik a lekvár, akkor készen van. Ha a kelleténél tovább fő, odaéghet, vagy túl kemény lesz.

Eleinte kis mennyiségben készült a lekvár, de az utóbbi években már nagy mennyiség érkezik az eperkertekből. – Az első adagot délután hozzák, mi pedig elkezdünk vele dolgozni. Akkor az udvaron mindenki epret most, majd darálni kezdjük, és feltesszük főni. Másnap pedig hozzák a másik adagot – magyarázza Nagy Otília.

asszonyok.jpg
Az iskolakonyhában: Mórocz Éva, Navrátil Edit és Szalay Katalin

Régen a cukor is édesebb volt

Húsz évvel ezelőtt is használtak cukrot a lekvárfőzéshez, ám az asszonyok egybehangzó véleménye szerint ennyit biztosan nem. Azt mondják, akkoriban nemcsak az eper, de a cukor is édesebb volt.
– Mi a konyhán tudjuk, hogy több cukor fogy, mert nagyban főzünk, így jobban feltűnik. Aki otthon kicsiben főz, nem figyeli annyira, nem tűnik fel neki – fordul felém Otília, a konyhavezető.

A szájhagyomány szerint Eperjes onnan kapta a nevét, hogy anno itt vadászgatott Mátyás király a vadászaival, s a szép lányok finom eperrel vendégelték meg őket. A falu határában ugyanis sok eper termett. A vadászok beszámolójukban állítólag Eperes néven emlékeztek meg a falucskáról. Nem sok igazságalapja lehet a mondának, hisz az epret csak jóval később, Mátyás uralkodása után hozták be Európába.

 Az ember manapság nehezen igazodik ki a „mit adjunk a kisgyereknek, és mit ne” témakörben. Néhol egy, máshol másfél, de akad olyan is, ahol csak kétéves kortól ajánlják az eper fogyasztását a gyerekeknek. Az eperjesi asszonyok ezen csak nevetnek. – A gyerekem leült a kertben, és egyenesen az eperbokorról ette a gyümölcsöt. Meg sem mosta. De nem is volt ennyi betegség meg érzékenység mindenre – mondja Navrátil Edit, a többiek pedig helyeslően bólogatnak.
Otthon az eperlekváron kívül természetesen mást is készítenek a májusi gyümölcsből. Szalay Katalin például gyakran epres túrótortával lepi meg a családot, de készül belőle eperfagylalt is – darálva, egy kevés cukorral, kis tégelyekben a fagyasztóban sokáig eláll. Az eper egészben fagyasztva is tárolható; persze ennek is a cukor a titka, mert ha fagyasztás előtt megszórjuk vele a gyümölcsöt, olvasztáskor könnyebben felenged, és elválnak egymástól az eperszemek.

Lássuk hát a legszebb képeket a „meganagy” lekvárfőzésről!

eper1.jpg

eper2.jpg

eper3.jpg

eper4.jpg

eper5.jpg

eper6.jpg

eper7.jpg

eper8.jpg

eper9.jpg

eper10.jpg

Angyal Sándor

 

Fotó: Cséfalvay Á. András

Kapcsolódó írásunk: Eper, a megunhatatlan!

web-bannerek-instagram.jpg

Új Nő csapata