Ilyen izmokat – és ilyen mosolyt – nem mindennap láthatunk. A testépítő fiúk jobban tetszenek a lányoknak? – kérdeztem Helmeczi Tibortól (25), aki ezüstérmes lett a testépítők országos bajnokságán Puhóban. (Csupán egyetlen pici pontocska választotta el az első helytől.)

Helmeczi Tibor (1991) A Bodrogközben, Királyhelmecen született. A gimnázium elvégzése után a helyi kórházban dolgozott. Évekig volt a helyi futballcsapat tagja. A testépítéssel 13 évesen kezdett el foglalkozni. 2017 áprilisában ezüstérmet szerzett a testépítők országos bajnokságán Puhóban. Jelenleg személyi, illetve csoportos edzéseket vezet Helmecen és Nagykaposon.

az-eros-ferfi-belso.jpg
Helmeczi Tibor

– Hogyan lesz valakiből testépítő? 

– Mióta az eszemet tudom, mindig sportoltam, futballoztam. Ám szerettem volna kicsit megerősíteni a felsőtestemet, mert vékonydongájú gyerek voltam. Ez akkoriban a fociban még előny volt, mert technikásan játszottunk. (Most már nem lenne az, mert test játszik test ellen.) A magasságomhoz képest, ami 193 centiméter, 88 kiló voltam. Ez mindenképpen kevés. Sokáig eszembe sem jutott, hogy versenyszerűen űzzem a testépítést, csak tetszett az izmos fizikum. A mérleg sokáig kibillent a foci javára. Egészen 21 éves koromig, mikor is szögre akasztottam a focicipőt. Elkezdtem súlyzókkal edzeni, erőemelő versenyekre, illetve virtus vetélkedőkre neveztem be, akadályfutásokra. Az itt elért második és harmadik helyezések adták a motivációt: ki nem örülne, mikor egy város legerősebb emberének kiáltják ki? Az ilyen emeli csak az adrenalint! 

– Milyen testépítő versenyeken vettél részt? 

– Az első versenyem múlt év tavaszán volt, a Varannón megszervezett Amix Patriot Cup, itt 24 versenyzőből 22. lettem. Egy héttel később a szlovák országos bajnokságon 24-ből a 19. helyen végeztem. Akkor már tudtam, hogy ez így tovább nem mehet: vagy a munka, vagy pedig a testépítés. Kórházi asszisztensként dolgoztam, és a munka sokat kivett belőlem. Akkor már tartottam személyi és csoportos edzéseket, próbáltam erre váltani.

– Hogyan zajlott a felkészülés Puhóra? 

– A „Mens Physique” kategóriában indultam. 12 héttel a verseny előtt kezdtem diétázni: ez kellő idő arra, hogy el tudjuk érni a testzsírszázalékunkat, illetve azt a színpadi formát, amit már érdemes versenyen bemutatni. Rengeteg kardio mozgást végeztem, az utolsó napokban pedig teljes szénhidrátmegvonás következett, a legvégén vízelvonás. Utána már csak fel kellett menni a színpadra és mosolyogni (nevet).

A versenyt már nagyon vártam, a 12 hét erre volt kiélezve. A saját kategóriámba tartozó srácokat nagyjából ismertem, tudtam, hogy kik lesznek az ellenfeleim: ismertem a hibáimat, az ő hibáikat, tudtam, min tudok javítani. 

– Otthon hogyan fogadták az ezüstérmet? 

– Titkon bíztam benne, hogy jó eredmény fog születni. Hazahozni az ezüstérmet – magamnak és Királyhelmecnek – nagy öröm volt. Rákerültünk a sportág országos térképére. A tervek szerint ősszel megint nekivágok: egy prágai nemzetközi amatőr olimpiára készülök, amelyen több száz sportoló vesz részt, férfiak és nők egyaránt. A versenynek nagy tétje van, az abszolút győztesek azonnal profi kártyát kapnak, ami azt jelenti, hogy profi és pénzdíjas versenyeken vehetnek részt. Terveim között szerepel, hogy ki szeretnék jutni az Európa-bajnokságra, illetve válogatott szeretnék lenni. Mindezt persze nehéz lesz itthonról, Királyhelmecről, így lehet, hogy várost vagy akár országot váltok annak érdekében, hogy elérjem a célomat. 

– Mi az a cél?

– A tét, hogy boldognak érezzem magam, s ezt a boldogságot nekem a sport biztosítja. Amikor még a helmeci kórház sebészeti osztályán dolgoztam, a műszakváltásokat nehéz volt összehangolni az edzésekkel. Ezért úgy döntöttem, hogy otthagyom a kórházat. Azonban ha valaki lazább ritmusban dolgozik, és csak napi 8 órát, annak együtt is megy. Vannak például amatőrök, akik komoly eredményeket értek el, ám muszáj munkát vállalniuk, mivel rengeteg pénzt felemészt a hobbijuk. 

hirlevel_web_banner_2.jpg

– Itt edzeni kell, keményen diétázni. Ajánlanád a testépítést a fiataloknak? 

– Én is emberből vagyok, én is eljárok szórakozni, szívesen vagyok a barátaimmal. Komoly fordulópont volt az életemben, amikor két éve meghalt az édesanyám, súlyos betegség után. Ekkor gondolkoztam el az élet végességén. És kitűztem magam elé a célt: próbálok bizonyítani, elérni valamit az életben. A hobbisportokat mindenkinek ajánlom, mert testi-lelki egyensúlyt adnak.

– A testépítőkről általában azt gondolják, hogy csakis a tökéletes alakú lányokra buknak, mivel elsőbbséget élvez náluk a test. Igaz ez a te esetedben is? Mi az, ami téged megfog egy nőben? 

– Szerintem ezt a véleményt az internet generálja. Az izmos embereket üresfejűeknek hiszik, mert csak az izmaikra „gyúrnak”. Ez nem igaz. Persze, egy izmos fickónak könnyebb „becsajozni”. Már több lánytól hallottam, hogy biztosan beképzelt vagyok a külsőmre, és túl magasra teszem a lécet. Én egy átlagos fickónak tartom magamat, aki megy a célja után, nem akar a játéka lenni mindenféle szélnek. Számomra fontos az őszinteség, az őszinte magatartást várom el egy lánytól. Azt hiszem, ezzel magasra tettem a lécet. Manapság ugyanis kevesen merik felvállalni a véleményüket. Én azonban kitartok. 

Radi Anita
Cookies