Becsukom a szemem, és úgy érzem magam, mintha repülnék, mintha szárnyakat kapnék. Nem megyünk gyorsan, 90-110 közötti sebességgel. Nyugodtan haladunk, élvezzük a forró nyári napsütést, ahogy lengébb öltözetben a kellemes meleg levegő végigsimít a lábszáramon és a csupasz kézfejemen. Nem húztam kesztyűt, érezni akarom a meleg levegőt és a napsugarakat. Gyönyörködünk a tájban, hol a napraforgók illatát, hol pedig a még le nem aratott búza illatát ízlelgetem. Az út maga a cél. Mehetünk akár a világvégére is! Utas vagyok. Mindenki azt mondja, hogy a motort vezetni – az az igazi. Tudom én azt nagyon jól! Volt szerencsém kipróbálni, megélni, és valóban nem hasonlítható össze azzal, mikor utasként ülsz a motoron. Egy Jawa 350-est vezettem. Csak 60-nal mentem, és csak faluban, de az az élmény megmarad örökre. Viszont olyan személy mögött ülni, aki fontos, szintén leírhatatlan érzés. Emlékszem, mikor először ültem a Dynán. A „kicsikének” – na persze jó 400 kilós – ez a típusa ugyanis igazi Harley Davidson. Motoron már sokszor ültem, de igazi amerikai vasparipán először. Teljesen más, mint az európai példányok. Tulajdonosa figyelmeztet, hogy ne ijedjek meg, ha néha pöfög, zörög, dörög, és egyéb furcsa hangokat ad ki, ez teljesen normális nála. Nem kell engem félteni, tudom, hogy megy ez Harley-éknál, látni én már láttam és hallottam is. „Zene füleimnek” – mondtam megnyugtatásul. És beindult a „Born To Be Wild” mindent elsöprő érzés. Azt tudni kell, hogy minden motornak lelke van. Egy igazi motoros azt a vasparipát választja, amelyik igazán megfogja, megszólítja. Így tudnak csak igazán eggyé válni, igazi társak lenni az úton. Éreznie kell, és a motorral együtt kell mozdulnia, csak így tudja szelíden tartani, különben indulatossá, kiszámíthatatlanná válhat, úgy, mint egy zabolázatlan ló. 

web-bannerek-hirlevel-02_5.jpg

A motorosok egy külön kaszt a társadalomban. Az igazi motorosok összetartanak, nemcsak akkor, ha buli van és fesztivál, hanem a bajban is. Nemrég egy súlyos balesetet szenvedett fiatal motoros srácnak szerveztek segélyrendezvény a városban, hogy a kezeléseket tudják fedezni. Bizony 150 km-ről is jöttek motoros társak támogatni a bajbajutottat. A motorosok többnyire kemény fickóknak látszanak. Azok is, de érző szívük segítőkészséggel és empátiával párosul.

Kinyitom a szemem, és suhanunk tájakon, dombokon, völgyeken át. Szembejön egy motoros kolléga, köszönünk egymásnak. Igen, a motorosok megtisztelik egymást: vagy kézzel intenek, vagy ha épp váltanak, akkor a lábukkal jelzik a köszönést. Közben lassan megy le a nap. Megszűnik minden, ami eddig foglalkoztatott, csak az itt és a most van. Csak mi ketten és a motor. Vesszük a kanyarokat, bedőlünk, teljesen eggyé válunk a motorral. Azt a késztetést érzem, hogy egy pillanatra tényleg repülj, tárd ki karod… Igen, ez a szabadság!

Ando Krisztina

web-bannerek-hirlevel-01_4.jpg