Nálunk és Magyarországon is kihirdették „az év madara” és „az év kétéltűje” cím győzteseit. 2021-ben Szlovákiában a búbos pacsirta és az erdei varangy, Magyarországon pedig a cigánycsuk és a zöld varangy vitte el a pálmát!

A lassan négy évtizede működő programban a lakosság mindegyik kategóriában három állatfaj közül választhat. Az ágról ágra ugráló madarak vagy a bokrok alatt megbújó békák persze nem sokat törődnek azzal, hogy éppen a fajukat képviselik egy rangos versenyen. A szavazás mégis nemes célt szolgál. Minden évben olyan új és különleges fajokat ismerhetünk meg mélyrehatóbban, amelyekről eddig azt sem tudtuk, hogy léteznek!

madarak.png

Az ilyen és hasonló versenyek célja az, hogy felhívják az emberek figyelmét a védett fajokra.

Kimagasló kismadár

A magyarországi madarak szoros versenyében a voksok többségét a cigánycsuk zsebelte be. A cigánycsuk (Passer montanus) a mezei verébnél kisebb, rövid távú vonuló madár. Ez azt jelenti, hogy a telet Európa mediterrán részein vagy az észak-afrikai partokon tölti. Vonulása szeptemberben kezdődik, s általában február végén, március elején jelennek meg az első példányok – ugyanakkor az sem ritka, hogy bizonyos egyedek nálunk is áttelelnek. Tollas barátaink a határ magas kóróinak, elhagyatott kerítéseinek, oszlopainak csúcsain üldögélnek. Régebbi nevük – a cigány-csaláncsúcs (Saxicola torquata) – is erre utal. A nászruhás hím igazi ünnepi ruhát ölt, mikor párját magához akarja csalogatni. Torka és háta fekete, begye és melle rozsdavörös, szárnycsíkja pedig igazán ünnepivé teszi megjelenését. Pókokkal, hernyókkal és apró rovarokkal táplálkozik. Nem véletlenül üldögél a kimagasló növények csúcsain – innen repülve veti rá magát a talajon szorgoskodó aprónépre. Évente kétszer is költ, s fiókáit a talajon, fűcsomók árnyékába épített fészkében nevelgeti.

A cigánycsuk fellelhető állománya állandóan csökkent, s napjainkban már csak nagyjából ezer pár található meg a magyar vidékeken a gazos-bokros területekre jellemző kis madárból. Eltűnése hátterében a nagyüzemi mezőgazdaság kártétele áll. A bokros élőhelyeket felszántották az ekék, eltűntek a biztonságot jelentő menedékhelyek, a táplálékául szolgáló rovarokat növényvédő szerek tizedelik.

3_2.png

Cigánycsuk (Passer montanus)

Nálunk a búbospacsirta!

Szlovákiában a búbospacsirta (Galerida cristata) nyerte el a megtisztelő címet. A szürkésbarna színű kismadár hegyes bóbitát visel, mely akkor is kimagaslik a fűszálak rengetegéből, ha éppen a talajon húzza meg magát. Bár nagy területet jár be, állandó madaraink közé tartozik. Így minden évszakban megtalálhatjuk őket füves, ligetes, homokos rétjeinken. Fészkelni is a talajon szeret: a tojó egy földbe vájt, kibélelt gödörbe rakja tojásait. Fészekalja általában négy fehéres, pettyezett tojásból áll, melyeken a tojó 12-14 napig kotlik. Eközben a hím – jó férjhez méltóan – szórakoztatja a tojót: a közelben lévő kiemelkedő pontokon vagy a levegőben keringve énekel. Gondoskodása a tojások kikelése után sem hagy alább: a két szülő felváltva eteti a kikelt kicsinyeket.

6_0.png

Érdekesség: A búbospacsirták igazi családszerető madaraknak bizonyulnak, ugyanis azután is összetartanak, hogy a fiókák önállóvá válnak. Például télen is segítik egymást!

A búbospacsirta vegyesen táplálkozik – míg télen az elhullott magokat, fűszálakat csipegeti, addig nyáron élelmesen kihasználja a rovarok rajzásait.

Sajnos, a pacsirták száma is csökkenő tendenciát mutat. Az ő védelmük is a természetkímélő mezőgazdasági módszerek bevetésével lenne elérhető. Annak viszont örülnünk lehet, hogy az év madara cím révén eztán több figyelem jut Szlovákiában a madárvilág e szórakoztató képviselőinek…

Csúnya babonák fogságában

Valljuk be, legtöbbünknek nem tartozik kedvenc állatai közé egyik kétéltű sem. Képzeletünkben síkosak, nyálkásak, bibircsókok fedik a testüket, és boszorkányok konyhájában használják fel bizonyos testrészeiket. A valóságban azonban sokszor csak amiatt szenvednek, mert kinézet terén nem bánt velük kegyesen a természet. Csúnyaságuk riasztó lehet annak, aki beléjük botlik a kertjében.

5.png

Zöld varangy (Bufotes viridis)

Igazság szerint Magyarország (és a mi magyarlakta vidékeink) egyik leggyakoribb békája a zöld varangy (Bufotes viridis) – pont ennek okán lett az év kétéltűje. Az emberek nem szeretik a varangyos békákat: a dobogós helyezéssel a madarászok pont a hasznosságukra szeretnék felhívni a figyelmet! Népszerűtlenségüknek semmiféle alapja nincs, hisz az emberre nézve egyáltalán nem veszélyesek. Sőt, még csak nem is nyálkás a testük. Mitől lenne az, hiszen a vizeket csak a szaporodási időszakban és nagy melegben keresik fel... Védettségük ellenére aki kertjében éri őket, pusztítja azonnal. A népi babonákon kívül erre semmi okot nem találhatunk. A madárvédők közleményükben ki is jelentik, hogy a zöld varangy például csinos! „Tekintete kifejezetten barátságos, szája mosolyra görbül.”

Kinézete: Testalkata kevésbé esetlen, mint közeli rokonáé, a barna varangyé, s még szemölcsöt sem találhatunk rajta annyit, mint csúnyácska társán! Háta általában szürkés alapszínű, zöld foltokat visel, s nem veti meg a cicomát sem: narancssárgás, vöröses pettyek díszítik a kis ugrálót. Az ember társaságához sikeresen alkalmazkodott – ha nem bántják, kertekben, istállókban, udvarokon is megtelepszik. Még arra is méltó volt, hogy Arany János megemlítse Családi kör című művében: ,,Mintha lába kelne valamennyi rögnek, lomha földi békák szanaszét görögnek.”

Sokan amiatt éreznek ellenszenvet vele szemben, mert azt gondolják, hogy a bőre mérgező. S bár mirigyei valóban termelnek bufotoxint, ennek a kémiai anyagnak az ereje azonban hétköznapi körülmények között teljesen veszélytelen. Ha a váladék szembe vagy nyálkahártyára jut, okozhat égető érzést, azonban bő vízzel történő lemosás után ez megszűnik.

hirlevel_web_banner_1_143.jpg

Komolyabb  érrendszeri problémát csak akkor okozhat, ha elfogyasztjuk a varangyot: ez azonban már csak amiatt sem ajánlott, mivel védett állatról van szó. A népi hiedelem is óvja a békákat, mondván, hogy nem jó a varangyot megütni, mert a boszorkányok bizony elviszik az ember lelkét! S nincs is rá okunk, hogy bántsuk, hiszen jámbor, ártalmatlan állatról van szó. Bár sokan úgy tartják, hogy kloákájával az ember szemére céloz, ennek a rút pletykának csak az az alapja, hogy a kézbe vett varangy ijedtében gyakran bepisil.

Talán mondani sem kell, hogy ettől sem fognak szemölcsök és bibircsókok nőni a kezünkön!

Alapvetően éjjel aktív, főként rovarokat, pókokat, gilisztákat eszik, a kerti növényeket nem háborgatja. Nappal csak akkor merészkedik elő a limlomok és a kerti fészer takarásából, ha háborítatlan körülményeket észlel. Télen általában mély álmot alszik, a fagyos idő beálltával megjelenhetnek a vízóraaknákban, pincékben. Ilyenkor gumikesztyűben célszerű őket kimenteni szorult helyzetükből. Ám ha nem zavarnak minket, jobb, ha ezzel megvárjuk a tavaszt. A kert egy háborítatlan részébe kiengedve őket meghálálják a törődést – nyáron kevesebb szúnyog és kártevő fog repkedni körülöttünk!

Nálunk a béka!

Szlovákiában a megtisztelő „az év kétéltűje” címet az erdei béka (Rana dalmatina) tudhatja magáénak. Vele is sok kertben és településen találkozhatunk, azonban az erdőt sokkal jobban kedveli. A brekegő állatka általában 5-8 cm hosszúságúra nő meg, homokszínű hátával s oldalán egy sötétebb rajzolattal igyekszik beleolvadni a lehullott levelek tömkelegébe. Hátsó végtagjai feltűnően hosszúak, ezekkel valamennyi békafajnál messzebbre tud ugrani, és a magasugrás csúcsát is ő tartja: akár másfél, sőt két méterre is képes elrugaszkodni!

4_0.png

Erdei béka (Rana dalmatina)

Főleg éjszaka aktív, s táplálékát az erdő avarszintjén keresi. Rovarokra, férgekre, meztelen csigákra vadászik. Rejtőzködése eredményes: a környezetbe olvadó kinézete miatt áldozatai csak későn veszik észre a rájuk vadászó fürge kis békát. Peterakásra az összes lehetséges vizes élőhelyet kihasználja. Sokszor nagyobb erdei pocsolyákba, tavacskákba is lerakja 400-2000 petéjét, amelyből a kisbékák egy-két hónapon belül kelnek ki. Egészen az ősz végéig aktívak maradnak, a hideg telet pedig kövek, fatuskók alá húzódva vészelik át.

A madárvédők kezdeményezése sokaknak felnyitotta már a szemét: nézzünk körül kertünkben, közvetlen környezetünkben, s ne pusztítsuk értelmetlenül kincseinket. Olykor többet tehetünk a természet védelméért, mint gondolnánk!

Elég csak életben hagyni egy kis békát a kertünkben, s máris tettünk valamit az állatvilágért…

Varga Virág