Hamarosan beköszönt a kirándulások, a tengerparti üdülések, hegyi túrák ideje. Általában egész évben arra várunk, hogy végre nyár legyen, szabadságolni mehessünk. Amikor is naphosszat heverészünk a tengerpart forró homokos fövenyén, néha meg-megmártózunk a hűsítő tenger hullámaiban. Vagy próbára téve magunkat, megmásszuk az ismeretlen hegyeket, hogy jó kondícióban térhessünk vissza a fárasztó hétköznapokba. Esetleg sorra felkeressük a nevezetességeket, megnézzük a történelmi látványosságokat. Amikor másként élhetünk, mint az év többi hónapjában, amikor többet megengedhetünk magunknak, mint egyébként. Kikapcsolódunk, lazítunk és szórakozunk.
Persze nem árt, ha az ember felkészülten megy a kirándulásra: odafigyel az utazási iroda feltételeire, és megköti a szükséges biztosításokat. Így szezon elején nem árt, ha figyelmesen informálódunk.
Hova néz az ablakunk?
Igen, ez se mindegy. Mert ha az utazási szerződésben tengerre néző (sea-wiev) szobát ígérnek, és felárat fizetünk, miközben az ablakunk egy szemétdombra néz – baj van.
– Partközeli szállodát foglaltunk Spanyolországban, akciós áron – meséli egyik olvasónk. – Mikor megérkeztünk, nem hittünk a szemünknek. Egy szemétdomb mellett, a tengertől majd egy kilométerre volt a hotel, a hallban német kábszeres fiatalok feküdtek belőve. Azonnal hívtuk az irodát, hogy nem ezt ígérték, nem erre fizettünk be. Azt válaszolták, nézzük meg a falon, hogy rajta van-e a három csillag, ha igen, nem reklamálhatunk. Az irodának nem volt telepített idegenvezetője, nem tudtunk senkihez se fordulni. A közeli szállók mind színvonalasabbak voltak, mint a miénk, ahol arra kértek bennünket, hogy takarítsuk ki magunk után (!) a fürdőszobát. Az iroda nem volt hajlandó tárgyalni velünk, csupa arrogáns választ kaptunk.
– Négyszer jártam Horvátországban – meséli Ildikó. – Az első alkalommal „tuti” tippünk volt, a kolléganőm a családjával már letesztelte a szállást. Vagyis nem vettünk zsákbamacskát. Pontosan tudtuk, milyen az ellátás, a part… Az utazási iroda is korrektnek bizonyult. A munkatársuk tájékozott volt, ugyanazt mondta, amit a kolléganőm mesélt. A következő két évben maradtunk az irodánál, de olyan hotelbe mentünk, amelyet csak a katalógusukból ismertünk. És teljes mértékben meg voltunk elégedve! Tavaly kifutottunk az időből, kedvenc irodánkban már nem tudtak segíteni, így egy másik irodánál próbálkoztunk. Az ár tisztességes volt, ezért nem fogtunk gyanút. A telepített idegenvezetőt hallgatva viszont már kezdett rossz érzésem lenni.
Ha elszállásoláskor valami hiányzik a szobából, azonnal jelentsük – mondta, és hozzátette, hogy néha bizony a hazaindulók még a villanykörtéket (!) is magukkal viszik.
– Majd kis illemtan következett: A svédasztalokat folyamatosan feltöltik, nem kell attól félni, hogy valakinek nem jut ennivaló. Vagyis „biztonság kedvéért” fölösleges rögtön rápakolni a fél asztalt a tányérra. Vegyünk inkább többször kevesebbet. Igyekezzünk, hogy ne maradjon utánunk az asztalon maradék. (– Itt nem olyan rég még háború volt, az ittenieket érzékenyen érinti, ha pazarlást látnak – magyarázta.) A kispénzű turista, ugye, ott spórol, ahol csak tud. Ezért nem rendel italt a vacsorához, hanem a desszertnek szánt kompótlével csillapítja szomját. Ez még nem lenne olyan nagy baj, ha nem öntené át a vizespohárba, és nem pecsételné össze vele a terítőt. És így tovább…
– Mikor végre megkaptuk a kulcsot, akkor néztünk csak nagyot. Közvetlenül az ajtónál kis mosdót láttunk, vele szemben függönnyel eltakart polcokat (szekrény helyett?). A mosdó melletti ajtó mögött a WC, közvetlenül mellette ütött-kopott, legalább huszonöt éves zuhanyozótál állt, függöny nélkül. És a szokásos négy (két nagy és két kicsi) törülköző helyett csupán két kicsi. A dohos lyukban állt még egy asztalka, két szék, és két rozoga ágy. Az ablakon nem volt függöny. A következő napon kiderült, hogy törülközőt csak két-három naponta cserélnek, takarítani meg nem szoktak (más üdülőhelyeken naponta takarítottak.) Még egy felmosórongyot sem kaptunk, amellyel feltörölhettük volna a padlót. Panaszainkra a telepített idegenvezető megjegyezte: nem rossz hely ez, csak az a baj, hogy az utazási irodában nem megfelelő a tájékoztatás, így az utasok csalódottak, mert többre vágynak, mint amit a pénzükért kaphatnak...
Mit tehet hasonló helyzetben az utas?
Az utazási szerződésben, illetve az annak mellékletét képező ajánlatban mindig szerepel, mit kap az utas a befizetett pénzért. Tartalmaznia kell többek között a szálláshely típusát, főbb jellemzőit, pontos helyét, komfortfokozatát. Ha az utasnak kifogása merül fel, azt haladéktalanul közölnie kell az idegenvezetővel, a helyi képviselővel, akinek ezt jegyzőkönyveznie kell. Ha nincs helyi képviselő, akkor az irodával kell felvenni a kapcsolatot. Ha az nem segít, az utas készüljön fel kárigénye érvényesítésére. Gyűjtsön bizonyítékokat, készítsen fotót a szállodáról, szobáról. Ha tengerhez közeli szállást ígértek neki, mégis kilométereket kell gyalogolnia, akkor hozzon haza térképet, amelyen azonosítható a szoba. Hazaérkezéskor be kell jelenteni az igényt az utazási irodánál. Ha az elzárkózik, akkor az utas az illetékes bírósághoz fordulhat kárigénye megtérítéséért.
Díjleszállítás például akkor kérhető, ha az utas alacsonyabb fokozatú szolgáltatást kapott, mint amiért befizetett. Az utazási iroda köteles megtéríteni a szerződésszegéssel okozott kárt, a fölmerült költségeket (telefon, átköltözés stb. díját).
