Majdnem rántott bodza! Sidó Tamás mesterszakács receptje. Mikor először kirántottam, a többiek zavart tekintettel nézegették a tányéromat – mire odakínáltam nekik egy-egy fürtöt. Mennyei íz! – mondták.

Az én bodzámnak titka is van: a sütőport kihagytam az eredeti receptből, s attól lett mennyeien könnyű. A bodzából nem csupán szörp készíthető, salátába tehetjük, de akár a torta tetejére is kedvcsinálónak.

bodza-dicserete-kezdo.jpg

A zöld kocsány-részeket válasszuk le róla, mert az nem ehető. Kinyílt virágtányérokat keressünk, mosható ugyan, de akkor az értékes virágpornak annyi.

RÁNTOTT BODZA

Hozzávalók:

1 dl sör
2 dl hideg víz
2 db tojásfehérje
egy fél teáskanál
két evőkanál liszt
fél teáskanál burgonyakeményítő

Elkészítés:

Mindent összekeverünk, így egy híg masszát kapunk. A forralóban addig melegítjük az olajat, amíg el nem kezd füstölni. Körülbelül 200–220 fokra. A bodzavirágot belemártjuk a masszába, majd körülbelül 10 másodpercig belelógatjuk a száránál fogva az olajba, utána kivesszük, és egy tiszta kendőre vagy szalvétára helyezzük. Amennyiben még nincs tartása, visszatesszük az olajba pár másodpercre. (A végén meghinthetjük a fahéjjal kikevert porcukorral, de sósan is finom.)

bodza-dicserete-rantott-bodza.jpg

RÉPATORTA BODZÁVAL MEGBOLONDÍTVA

Hozzávalók 5 adaghoz:

25 dkg sárgarépa
19 dkg cukor
1,3 dl olaj
2 db tojás
15,5 dkg liszt
6,3 dkg durvára vágott dió
egy csipet
fél csomag sütőpor
fél kávéskanál fahéj
vaj és liszt a forma kikenéséhez

Hozzávalók a krémhez:

12,5 dkg natúr krémsajt vagy mascarpone
egy evőkanál cukor
fél ek. vaníliakivonat
fél ek. mascarponés krém
lime- vagy citromlé és citromhéj

minden_reggel_ujno.sk_430.png

Elkészítés:

1. Először durvára daraboljuk a diót, és ha nem visszük túlzásba az aprítást, annál jobb lesz ráharapni a darabokra.
2. Megtisztítjuk a répákat, és lereszeljük a sajtreszelőn, vagy áttoljuk a robotgép megfelelő adapterén.
3. Bekapcsoljuk a sütőt 170 fokra.
4. Összekeverjük a száraz hozzávalókat, majd hozzáadjuk az olajat és a tojásokat. Alaposan elkeverjük.
5. Belekeverjük a reszelt répát is. A tortaformánkat – ha szükséges – kivajazzuk, lisztezzük, és beletöltjük a masszát, majd betoljuk a sütőbe.
6. Légkeveréssel egy óra alatt megsül, amiről tűpróbával győződhetünk meg. Légkeverés nélkül valamivel tovább tart.
7. Ha kisült a torta, hagyjuk kicsit kihűlni a formában, és csak akkor vegyük ki belőle, amikor már megszilárdult.
8. Amikor teljesen kihűlt, akkor a krém hozzávalóit összekeverjük, és a tetejére kenjük, frissen szedett bodzával díszítjük, végül felszeleteljük.

bodza-dicserete-repatorta.jpg

BODZASZÖRP ANTAL ÁGITÓL!

Antal Ági (Dunaszerdahely) Konyha rovatunk rendszeres ötletadója, mert mindig újdonságokkal rukkol elő. Ha valami igazán kreatív, gondolkodós receptre vágyunk, csak őt hívjuk. Fogadjátok szeretettel a bodzaszörpjét.

Hozzávalók:

25-30 db tányérvirág
4 l víz
6 db citrom
2,5 kg cukor
4-5 teáskanál citromsav

Elkészítés:

Amikor kimegyek bodzát szedni, először arra figyelek, hogy tiszta legyen a szatyrom, mert a bodzát nem mossuk meg, szükségünk van a finom virágporra is! – kezdi Ági. – Fontos, hogy tiszta legyen a hely, ahol a bodzabokor van, ne legyen mellette villanyoszlop, szántás, mert akkor poros, ne legyen a közelben jegenye, mert pont szedésidőben szállnak a pelyhes magvai. Én egyszerre mindig sok bodzát gyűjtök, mert azt tartom: fűben-fában orvosság van. A természet ütős gyógyszere a bodzavirág. Télen pedig mintha találnánk a finom bodzaszörpöt.

bodza-dicserete-szorp.jpg

A bodza kiváló megfázás ellen, lehet keverni akácvirággal, hársfavirággal, kakukkfűvel. Ha van tisztított víz, akkor nem kell forralni, ha nincs, akkor fe kell forralni a vizet (legjobb, még mielőtt kimegyünk virágot szedni, és mire hazaérünk, kellően langyosra hűl). Először óvatosan belehelyezem a virágtányérokat, a citromot alaposan lemosom, majd mindet kifacsarom, és hozzáadom a bodzás léhez.

Jól néznek ki a citromkarikák a lábas tetején, de sok hasznuk nincs, mert utólag nehéz belőlük a levet kifacsarni... Lefedem, de azért kapjon levegőt, majd 24 órát állni hagyom. Másnap kiszedem a léből a virágokat, kézzel kifacsarom, hogy minél több íz kerüljön belőlük a lébe, leszűröm és felteszem főni.

–néva–
Cookies