igy_latom_en-16.png

Van valami sajátságos bája a falusi búcsúknak, melyek még ma is elképzelhetetlenek körhinta nélkül.

Évek hosszú során át jártam búcsúkba. A búcsú a falu ünnepe volt, amit vendégvárással, utcabállal és búcsúfiával ünnepeltek meg. Búcsúra hazajöttek a távolabbra vagy csak a szomszéd faluba elszármazott rokonok, az egész falu nagykanállal evett.

A búcsúnak számos elengedhetetlen eleme van még ma is, amelyek nélkül nem búcsú a búcsú. Az egyik ilyen a kürtőskalács, aminek a sátra mellett minden évben fohászkodni lehet: Hova drágul még ez a világ? Hiszen az ára évről évre felkúszik pár centtel. A nagy ringlispílek pedig már tíz éve is drágának számítottak. A másik fontos rítus a készülődés, amely rendszerint már péntek délután kezdetét veszi.

Talán még karácsonykor sem készül annyi sütemény, mint búcsú idején. Mert mi van, ha megint „betoppannak” a hívatlan vendégek, meg úgyis kell vinni kóstolót a kollégáknak... Az egészben az a szép, hogy a végén minden elfogy, a kacsától kezdve a majonézes krumpliig: nem lesz maradék. A „kimenni a búcsúba” pedig a legfontosabb emlékdarab mindenki életében, aki volt egyszer büszke fiatal. Ilyenkor elővesszük legszebb ruhánkat, melyet gondosan a nagy napra tartogatunk...

bucsu-korhinta-kezdo.jpeg

A Körhinta című magyar film, amelyben Törőcsik Mari játszott, címét a falusi búcsúk nevezetességéről, a körhintáról kapta...

Nyílik az utcakapu, irány a főtér. A búcsúig feszengve, kissé idegesen jutunk el, majd – ahogy meglátjuk az első árust – lassítunk, és felvesszük azt a tempót, amit én csak „búcsús menésnek” hívok. Lassan, komótosan lépkedünk, visz bennünket a tömeg, miközben fejünket jobbra-balra fordítva nagyokat biccentünk az ismerősöknek: „Hellótok, sziasztok... Sziasztok, hellótok!” Igazi kollektív élmény ez, közösségépítő ereje megkérdőjelezhetetlen, noha általában nincs idő megállni.

Javában zajlik már a búcsús szezon, noha az utóbbi években átvette a búcsú helyét a falunap. A falusiak elfelejtik megülni a búcsút – a mai gyereknek, ha hintázni akar, nem kell vele megvárni a következő búcsút. A járvány mintha mégis felfelé vitte volna az ázsióját, mintha az önkormányzatok idén nagyobb hintákat rendeltek volna a nagy napra... S talán csoda történik, idén a kürtőskalács sem drágul tovább...

Végezetül ejtsünk néhány szót a búcsúhétfőről, amely szinte pótünneppé nőtte ki magát. Emlékszem, iskolás koromban rendre gyártottuk a kifogásokat, orvoshoz „kéredzkedtünk”, csak hogy ne kelljen iskolába menni a búcsú másnapján (nálunk ugyanis októberben zajlik eme népünnepély.)

Miután már elballagtam, az iskola vezetése igazgatói szabadot adott búcsúhétfőre (lefordítva: ezzel szinte az államünnepek rangjára emelte). Némely helyeken még az üzletek és az önkormányzatok is zárva tartanak ilyenkor. Ékes példája ez a hagyományőrzésnek: búcsúhétfő ünnepnap, amikor nem illik dolgozni vagy iskolába menni.

Régen a nagyobb búcsúk akkor voltak, mikor a mezei munkák már megengedték eleinknek, hogy vendégeskedjenek. Így aztán három napig mulatoztak. Minden valamirevaló családnál már napokkal előtte készült a háziasszony: csibét, libát vágott, sütötte a szárazsüteményt. A búcsú napján pedig ünneplőbe vágta magát az egész család, úgy várta a vendégeket. Ebéd alatt és után is pálinkát ittak. Az utcán szólt a „karónkiabáló”, forgott a körhinta, a céllövöldés előtt pelyhes állú kamaszok papírrózsára lőttek...

hirlevel_web_banner_2_393.jpg

A búcsú időpontját mindig a templom védőszentjének ünnepéhez igazították: ezért is templombúcsú az esemény hivatalos neve.

A magyar búcsú kifejezés arra utal, hogy az ember búcsút vesz a rá váró büntetéstől: vagyis Isten elengedi neki a büntetést az elkövetett rossz cselekedeteiért. Ilyen búcsút lehet nyerni például a búcsú napján a templomban a szentáldozással (vagy például zarándoklattal). A templombúcsúnak fontos közösségmegtartó ereje volt, hiszen egy-egy háznál összegyűlt a rokonság – emellett nem egy fiatal az utcabálon került össze.

Ollé Tamás