Bacchus (másik nevén Dionüszosz) a bor istene volt. Emellett a zene és a költészet inspirálója, és a termékenységet is tisztelték benne.
Ezen a képen a fiú fejét díszítő szőlőfürtökről és levelekről azonnal ráismerünk Bacchusra. A fiatalkori Caravaggio festménye erotikus tartalmú – a félmeztelen felsőtest, a kipirult arc, az elnehezült szemhéjak és a bágyatag kifejezés szexuális töltetűek, és a pohár bor provokatív felajánlása azt sugallja, hogy a meghívás többre szól egy italnál.
A pohár és a boroskancsó figyelemre méltóan természethű, csakúgy, mit a túlérett, ütődött gyümölcs, mely az élet mulandóságára hívja fel figyelmet – jelezve, hogy ez az érzéki test hamarosan elhervad, és elveszíti szépségét.
Zeusz és Szemelé fia boldog gyermekéveit a nimfák, szatírok, pásztorok és szőlőművesek társaságában töltötte. A rómaiak a görögöktől vették át a tiszteletére tartott bacchanália játékokat. Ez valójában nem volt más, mint féktelen mulatozás, amely gyakran vad orgiává fajult. A reneszánszban ez adta az ihletet a kicsapongást, bujaságot és mámort kifejező festményekhez. Bacchust ábrázolhatják rajongói körében (nimfák, szatírok és részeg bacchánsnők között) vagy egyedül. Gyakran festették állatbőrbe öltözötten, vadállatok vontatta kocsiján. Rendszerint szőlőindákkal és -fürtökkel koronázott szépséges ifjúként jelenik meg, kezében egy pohár borral.
Caravaggio rövid és zaklatott élete alatt nem hozott létre iskolát, nem gyűjtött tanítványokat, de több jelentős festőt vont hatása alá.
Michelangelo Merisi da Caravaggio (1573–1610) minden idők legnagyobb homoszexuális festője, ám nagyon igazságtalanok lennénk, ha csak ezt az egyet jegyeznénk meg vele kapcsolatban. Caravaggio korában Itáliában a festészet két fajtája volt jellemző: az egyik a tridenti zsinat szigorú előírásait követte, a másik a könnyed felszínességet.
Caravaggio nem hódolt be egyiknek sem, makacsul járta a maga útját. Mivel modellre nem volt pénze, első képei önarcképek, vagy barátait kérte fel modellnek.
Ezzel sikerült megbotránkoztatnia a római nemes urakat és hölgyeket, nem kevésbé a papságot, hiszen még vallásos témájú képein is tisztán felismerhetőek voltak Róma női és férfi prostituáltjai. Ráadásul esze ágában sem volt szépelegni: a reneszánsz eszményével ellentétben megpróbálta a valóságot hangsúlyozni. Így történhetett meg, hogy Krisztus anyjának halála című képén a halott Máriát felpuffadt hassal, elszíneződött lábakkal ábrázolja; Szent Péter kivégzését is a maga durva valóságában festi le, olyan mocskos lábakkal, ahogy addig még egyetlen festő sem merte; Szent Pál megtérése című képének középpontjában pedig nem a szent, hanem a lova áll.
Csendéletei is elütöttek az addig elfogadottól. A Gyümölcsös kosárban féregrágta, közönséges gyümölcsöket helyezett el minden csillogás, előkelősködés nélkül. Ne csodálkozzunk, hogy képei nem arattak hatalmas sikert...
